Külföldön is példaértékű a honvéd középiskola
Szöveg: Markovics Zita hadnagy | 2014. február 24. 9:37Kérdések és válaszok záporoztak, szűnni nem akaró párbeszéd alakult ki a külföldi katonai attasék és a debreceni Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium képviselői között.
Tapasztalatcsere és az együttműködési terület bővítése volt a célja a Budapestre akkreditált véderő-, katonai és légügyi attasék és helyettesek február huszonegyedikei látogatásának. A szerb, spanyol, finn, német, orosz, kínai, líbiai, lengyel, francia, egyiptomi és osztrák vendégek a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály által szervezett egész hetes programsorozat részeként látogattak el a honvédelmi középiskolába.
Berkecz Gábor igazgató, Szabó Zoltán őrnagy, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály képviselője és Fekete András főhadnagy, a katonai oktatócsoport vezetője fogadta a látogatókat. Az intézmény dísztermében Fekete András főhadnagy beszélt a 2009-ben indult KatonaSuli-programról, az azóta elért sikerekről, s az intézményben zajló jelenlegi katonai oktatásról és honvédelmi nevelésről.
Az eredetileg mindössze 15 percesre tervezett tájékoztató több mint egyórás beszélgetéssé alakult, hiszen az elhangzottak egyre jobban felkeltették az attasék érdeklődését. A párbeszéd során kiderült: a 2013 szeptemberétől a Honvédelmi Minisztérium fenntartásában működő Gábor Dénes szakközépiskola egyedisége nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó. A katonanövendékek mindennapjai, a katonai napirend részletei, a tantárgyak, az oktatók, nevelők tevékenysége egyaránt érdekelte a katonadiplomáciai képviselőket.
A beszélgetés a kollégiumi szobákhoz vezető folyosókon is folytatódott, s a vendégek a növendékekkel is szóba elegyedtek.
A Budapesti Katonai Attasétestület elismeréssel nyilatkozott az udvaron zajló alaki foglalkozásról, hiszen a gyakorlatban is tapasztalhatták a diákok fegyelmezett, pontos és főként katonás viselkedését.
Fotó: a szerző felvételei