Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkésett emlékezés

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. szeptember 12. 13:28

2012. augusztus 13-án, 9 óra 30-kor hétfőnyi, katonákból és polgári kutatókból álló csapat indult a Don mellé azzal a feladattal, hogy felkutassa és felmérje a magyar vadászrepülőgépek 1942-es egykori repülőterét, Horthy István főhadnagy lezuhanásának színhelyét, valamint azonosítsa és pontosítsa az 1943. januári kitörés útvonalát.

1595941280
Az expedíciót az MH 86. Szolnok Helikopterbázis, a HM Zrínyi Média, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatal, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a repüléstörténet kutatását támogató magánvállalkozók segítették. A feladat hadtörténeti szempontból is jelentős volt, mivel levéltári adatok alapján nem lehetett azonosítani a Magyar Királyi Honvéd Légierő 1/1. és 2/1. vadászrepülő-századának ilovszkojei települési helyét. Az egykori jegyzőkönyvekből hiányoztak Horthy főhadnagy sok vitát kiváltó repülőkatasztrófájának geográfiai, azaz helyszín-meghatározási vázlatai, így az ezzel kapcsolatos esetleges megállapítások is.

A csoport – az orosz kutatók közbenjárása és hivatalos ügyintézése eredményeként – lehetőséget kapott a saját kutatási eszközök használatára. Ily módon az ásókkal, a tisztítókefékkel, a maradványok azonosítására, szakszerű regisztrálására, valamint további tárolására szolgáló eszközökkel együtt magunkkal vihettünk három, különböző hatásfokú és alkalmazhatóságú fémdetektort is.
A hivatalos katonai búcsúztatóra az 1/1. század egykori repülőterén, Szolnokon került sor. Az MH 86. Szolnok Helikopterbázis parancsnokának helyettese, Nagy János ezredes, a katonai hagyományokat felelevenítve köszönt el az expedíció tagjaitól. A csapat az egykori front olyan szakaszára indult, ahol hetven éve nem járt magyar katona. Íme a közel 1800 kilométeres utunk „naplója".

További részletek a Magyar Honvéd magazin szeptember 14-én, pénteken megjelenő számában!