Mozgalmas nap Szentesen
Szöveg: honvedelem.hu | 2017. augusztus 4. 9:39Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa tett látogatást az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél Szentesen.
Programban nem volt hiány: reggel részt vett az ezred állománygyűlésén, ahol a főtörzszászlós átadta a Honvéd Vezérkar főnök, dr. Benkő Tibor vezérezredes üdvözletét és gratulációját az újonnan esküt tett tiszteknek és az alakulat teljes személyi állományának.
Rögtön ezután belecsöppent a Honvédelmi tábor forgatagába a Kurca-parton, ahol a gyerekek éppen a „vízen járás" technikájával ismerkedtek meg.
A tábori körülmények között elfogyasztott ebéd után Kriston István ellátogatott az Alapkiképző század parancsnokságára, ahol megbeszélést folytatott a század vezetésével a közelgő alapkiképzéssel kapcsolatban, majd megtekintette a kiképzendők elhelyezési körleteit.
A program zárásaként látogatást tett a Magyar Honvédség egyetlen búvárkiképző bázisán, ahol maga is megtapasztalhatta a kiképzők segítségével a búvárszakma nehézségeit.
Forrás: az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred Facebook-oldala