Nincs kegyelem – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

A két hatalmas brit óceánjáró, a LUSITANIA és az ARABIC számos amerikai állampolgár életét is követelő tragédiája után a német kormány – az USA hadba lépésének megakadályozása érdekében – olyan intézkedéseket hozott, amelyek a haditengerészeti vezetés szerint lehetetlenné tették a búvárhajóharc folytatását. 1915. szeptember közepétől így a német tengeralattjárók a Nagy-Britannia körüli vizeken és a La Manche-on csak aknákat telepítettek, míg a kereskedelmi hajók elleni akciókat gyakorlatilag csak a Földközi-tengeren hajtottak végre.

Második menet

Erich von Falkenhayn, a német hadsereg főparancsnoka azonban hamarosan a szigetország körüli búvárhajóharc újrakezdését javasolta. Tervét támogatta a korlátlan tengeralattjáró-háború egyik legfőbb szorgalmazója, a haditengerészetet irányító Alfred von Tirpitz admirális, továbbá Henning von Holtzendorff admirális, a flotta új vezérkari főnöke is. Érvelésük szerint a kereskedelmi hajók elleni bevetések felújításával 1916 végéig olyan veszteségeket okozhatnak Nagy-Britanniának, ami térdre kényszerítené a nagy ellenlábast még akkor is, ha az Egyesült Államok időközben belép a háborúba. A németek ugyanakkor nem rendelkeztek annyi tengeralattjáróval, amennyi e nagyszabású elképzelés valóra váltásához szükségeltetett. Tudta ezt Theobald von Bethmann-Hollweg kancellár is, aki csak a fokozott, s nem a korlátlan búvárhajóharchoz járult hozzá: ennek értelmében 1916. február 29-től a tengeralattjárók a hadműveleti területeken (tehát Nagy-Britannia körül, a La Manche-on, továbbá a Földközi-tengeren) csak azokat a kereskedelmi egységeket süllyeszthették volna el figyelmeztetés nélkül, amelyekről megállapítható, hogy felfegyverzettek. A Bethmann-Hollweg által „felpuhított" terv nem nyerte el a hadvezetés minden tagjának tetszését; Tirpitz például tiltakozása jeléül március 15-én le is mondott posztjáról.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin január 15-én, pénteken megjelenő számában!)