Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sugárzó anyagok fizikája és nukleárisbaleset-elhárítás

Szöveg: Grósz Péter alezredes |  2013. december 10. 10:01

A HM Tervezési és Koordinációs Főosztály szervezésében az Országos „Frédéric Joliot-Curie” Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet szakemberei a közelmúltban 40 órás átfogó sugárvédelmi tanfolyamot rendeztek a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer felsőszintű készenléti szolgálataiban szolgálatot ellátó huszonegy katona számára.

1595964066
Huszonegy katona vett részt átfogó sugárvédelmi tanfolyamon

A tanfolyam résztvevői megismerkedtek a sugárzó
anyagok fizikájával, azok élő szervezetekre gyakorolt hatásaival, felhasználási, kezelési,
alkalmazási szabályaival, illetve elsajátították a hatásaik elleni védekezés lehetőségeit és
annak jogszabályi hátterét is. A kurzus anyaga külön kitért a nukleárisbaleset-elhárítás
rendszerére és annak feladataira is. A kutatóintézetben tartott gyakorlati nap során pedig – többek
között – lehetőség nyílt a különböző detektáló és dozimetriai műszerek használatának megismerésére is.

A tanfolyam hatósági vizsgával zárult, melyet minden résztvevő sikerrel teljesített, 5 évre
megszerezve ezzel a jogosultságot a Magyar Honvédség esetleges nukleárisbaleset-elhárítási
feladatokban való közreműködésének irányításában való részvételre.

1595964066
Lehetőségük volt kipróbálni a különböző detektáló műszereket is