Számvetés – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából
Szöveg: honvedelem.hu | 2014. november 7. 7:14Fucsku Sándor vezérőrnagy szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt lett Székesfehérváron az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) parancsnoka. Beszélgetésünk során az elmúlt tizenkét hónap eseményeit vettük számba.
– A beosztás átvételekor voltak bizonyos információim, személyes tapasztalataim, de mélyre ható ismereteim nem. Ezért a célom az volt, hogy a lehető legjobban megismerjem az alakulatok működését, feladat- és feltételrendszerét. Minden katonai szervezetnél megtekintettem a haditechnikai eszközöket, megismertem azok állapotát, találkoztam és beszélgettem a személyi állománnyal, állománygyűléseket tartottam, pontos képet kaptam az adott szervezet hadrafoghatósági mutatóiról. Ez az időszak számomra a tanulásról szólt. Tudtam, hogy az alakulatok nincsenek könnyű helyzetben, magasak a követelmények, nagyok az elvárások, a kihívások, és a katonai kiképzéshez, a katonaélethez kapcsolódó számos tennivaló mellé egyéb feladatok is társultak. Ugyanakkor pozitív tapasztalatokat gyűjtöttem. Meggyőző volt számomra az a hozzáállás, az a teljesítmény, amit a katonák, a katonai szervezetek mutattak. Sok olyan probléma van, amit nem tudunk és nem is lehet átlépni, megkerülni; ezek megoldásán folyamatosan dolgoznunk kell. Az elmúlt évben az MH Összhaderőnemi Parancsnokság és a katonai szervezetek számára az egyik legnehezebb feladat az volt, hogy nagyon precíz előkészítés és számvetések alapján, pontos tervezéssel, szervezéssel biztosítani tudják a megfelelő személyi állományt és a szükséges haditechnikai eszközöket minden területen.
(További részletek a Magyar Honvéd magazin november 14-én, pénteken megjelenő számában!)