Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Titokvédelmi megállapodást készített elő Hende Csaba Szöulban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. november 5. 12:20

A védelmi, illetve különösen a védelmi ipari területen való együttműködés elmélyítését szolgálja majd az a titokvédelmi megállapodás, amelynek kidolgozásáról egyezségre jutott Hende Csaba honvédelmi miniszter és dél-koreai partnere november 5-én, kedden Szöulban.

1595962523
Katonai tiszteletadással fogadták a magyar honvédelmi minisztert Szöulban

A tárcavezető az MTI-nek telefonon elmondta, hogy Kim Kvan Dzsinnel aktuális biztonság- és védelempolitikai kérdésekről tárgyaltak. Hozzátette: a nemzetközi biztonságpolitikai helyzetet – beleértve a Koreai-félsziget helyzetét, a tágabb ázsiai és csendes-óceáni, valamint a közel-keleti helyzetet is – teljesen azonosan ítélték meg.

„Dél-Korea rendkívül fontos partner Magyarország számára, mert a keleti nyitási stratégia egyik alappillére a távol-keleti térséggel való kapcsolat kiépítése és folyamatos erősítése" – hangsúlyozta a miniszter. Emlékeztetett arra, hogy dél-koreai cégek eddig már több mint kétmilliárd dollár értékben fektettek be Magyarországon, és több mint húszezer munkahelyet teremtettek.

1595962523
Titokvédelmi megállapodást készített elő Hende Csaba Dél-Koreában



„Érdekeltek vagyunk a politikai, gazdasági együttműködés szélesítésében, s a multilaterális kapcsolatokban, ahol a demokratikus értékrendnek és a két ország nemzeti érdekeinek megfelelő, összehangolható álláspontot képviselhetünk" – hangoztatta a tárcavezető. Hozzátette: Magyarország kifejezésre juttatta, hogy támogatja Dél-Korea egyesítési politikáját, és kiáll a Koreai-félsziget békéje és biztonsága mellett.
Megjegyezte: Magyarország és Dél-Korea katonái közösen szolgálnak Afganisztánban, továbbá az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában. Mindkét ország hasonló nagyságrendben van jelen a nemzetközi műveletekben.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy a titokvédelmi megállapodás, illetve a védelmi ipari együttműködés milyen jövőbeni irányt szabhat a kétoldalú védelmi kapcsolatokban, Hende Csaba hangsúlyozta:  Dél-Korea sajátos helyzeténél fogva rendkívül erős – 600 ezres – hadsereggel és igen erős hadiiparral rendelkezik. Hadfelszerelésének kilencven százaléka hazai előállítású.

1595962524
Hende Csaba és Kim Kvan Dzsin

„Magyarország zömében negyvenéves és annál idősebb szovjet hadifelszereléssel, haditechnikai eszközökkel rendelkezik, és a következő tíz esztendőben ezek egymás után esnek majd ki a rendszerből. Az utánpótlásról gondoskodni kell" – állapította meg a miniszter.
Azzal kapcsolatban, hogy erre van-e fedezet, és hogy a tárcavezetés milyen konstrukcióban gondolkodik, Hende Csaba elmondta: a jelenlegi kormány garanciát vállalt arra, hogy 2016-tól a költségvetésben folyamatosan növekvő részesedést biztosít a honvédelmi területnek, így ebből a pótlások végrehajthatóak.

„Nyilván olyan lehetőségeket keresünk, amelyek során elsősorban a hazai gyártás kerülhet szóba licenc alapján, vagy más módon. Ez ugyanis nagyságrenddel olcsóbb a külföldi beszerzésnél. Jelentős korlát viszont hogy még a húszezres létszámú Magyar Honvédség teljes modernizációja is lényegében kis piacnak számít" – fogalmazott a tárcavezető.

Hende Csaba az első magyar honvédelmi miniszter, aki hivatalos tárgyalást folytatott Dél-Koreában. Csapatlátogatásra is elvitték a különleges műveleti erők egyik kiképzőbázisára, ahol a dél-koreai katonák rendkívüli felkészültségéről győződhetett meg.

A miniszter szerdán Mongóliában folytatja távol-keleti körútját, majd Kínába látogat.