Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Házasság- és családerősítő hétvége a család évében

Szöveg: Esztergály Zsófia |  2011. augusztus 1. 10:08

2011 a család éve. Ennek alkalmából katonákat, köztisztviselőket és közalkalmazottakat is vár a Katolikus Tábori Püspökség október 7–9. között a balatonkenesei honvéd üdülőbe, ahol a házasság és családerősítés jegyében szerveznek programokat.

A szervezők célja, hogy a kezdeményezéssel létrejöhessen egy úgynevezett interaktív gondolkodás az emberi személy méltóságáról, az emberképről, a házasságról, a családról, a párkapcsolatról, valamint a házasságban és a családban levő relációkról, a családok közötti kapcsolatról és barátságról. A balatonkenesei találkozó vezetője Bíró László katolikus tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar családreferens püspöke lesz.

1595922361
Berta Tibor ezredes (képünkön), az MH Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: „a találkozót nem egyfajta hagyományosan vett lelki gyakorlatnak tervezzük, amely az egyházi események között rendszeresen megtalálható. A világ ugyanis attól hangos, hogy a család, a házasság köteléke válságban van. Mi azt valljuk, és a rendezvényen is ezt szeretnénk érvényre juttatni, hogy az ember van válságban, nem pedig a házasság intézménye. Ezért fontos, hogy a honvédségen belül is létrejöjjön egy ilyenfajta párbeszéd. Manapság nagyon sok hatás ér mindannyiunkat nap, mint nap és egy katona számára ez fokozottan nehéz, hiszen hivatása miatt, szinte csak hétvégén lehet együtt a családjával és akkor még nem beszéltem a külszolgálatot teljesítők speciális helyzetéről."

A szervezők szerint, az októberi találkozóval hagyományt teremtenek a honvédségen belül, de gondolkoznak már azon is, hogy a missziókban szolgálatot teljesítő katonáknak hogyan teremtsenek meg egy hasonló fórumot.

A Katolikus Tábori Püspökség új kezdeményezéseként az októberi hétvégén előadások, kötetlen beszélgetések mellett kísérő programok várják majd az érdeklődőket, akik egyébként jelentkezési lapon regisztrálhatnak. A letöltött űrlapot e-mailben, a [email protected] címre lehet küldeni szeptember 15-ig.

Fotó: Archív

https://honvedelem.hu/files/files/27131/felhívás_b_kenese_sz.pdf
https://honvedelem.hu/files/files/27131/jelentkezési_lap_b_kenese.pdf