Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

2008 számos nagy feladatot tartogat a magyar katonáknak

Szöveg: M. Tóth György |  2008. február 14. 11:33

John Rambo, a kőkemény harcos a romantikus álmokat szövögetőket tutira lebeszélné a katonaságról. Nincs is ezzel semmi baj. A legkevesebb, hogy egészségünkkel minden O. K. legyen, bírnunk kell a „kiképzést” lélekben, testben egyaránt, csak így kerülhetünk a legjobbak közé. De talán pont ezért a kihívásért maradt a Magyar Honvédség mégis népszerű az ifjabb generáció körében is.

A statisztika szerint az elmúlt három évben több mint 13 ezren jelezték a toborzóirodákon, hogy ők bizony érdeklődnek a katonaság iránt, aztán közülük is úgy ötezren túl akartak lépni a „lehetséges munkavállaló" státusából. Persze jött az alkalmassági vizsgálat, jöttek a cseppet sem romantikus hétköznapok, és csak a legjobbak, a valóban elkötelezettek maradtak.

A honvedelem.hu erről a honvédelmi miniszter – hivatalos fogalmazással – éves értékelő és feladatszabó értekezletén hallott február 13-án, délután.

Szekeres Imre honvédelmi miniszteri értekezletén ilyenkor ott vannak a honvédelmi tárca, a vezérkar és a honvédség vezető tisztviselői, katonái. Nincs ebben semmi különös, hiszen nekik szólnak a 2007-et elemző szavak, a feladatok, a követelmények, beszéljünk akárcsak a toborzás hogyanjáról-mikéntjéről.

A tárca első embere emlékeztetett arra, hogy tavaly ilyenkor vázolta fel a kihívásokat, a haderő átalakítását, a Magyar Honvédség új hadrendjének létrehozását, az új vezetési rendszert, a kiképzés és a toborzás, a honvédegészségügy, a nemzetvédelmi egyetem átalakítását.

A katonaság mindezt katonásan végre is hajtotta: megújult

a haderő, lezárulhatott egy közel két évtizedes átalakulási folyamat, a hagyományosan területvédelmi és sorozott hadseregből létrejött a NATO- és EU-tag Magyarország korszerű, hatékony, önkéntes és hivatásos hadereje. Nemzeti egyetértés, a parlamenti pártok közötti konszenzus övezte az átalakítást, melyre bizonyságul szolgál, hogy a honvédség hosszú távú fejlesztésének irányelveiről szóló országgyűlési határozatot – így azt is, hogy a Magyar Honvédségben 23 950 katona szolgáljon – csaknem egyhangúlag szentesítették a parlamenti képviselők.

A miniszter úgy fogalmazott: mivel idén ünnepeljük a honvédség megteremtésének 160. évfordulóját, 2008 a haderő fejlesztésének, egyszersmind a katonahagyományok felelevenítésének, az alegységeknél is fontos szerepet betöltő ápolásának éve lesz.

Ami a fejlesztést illeti, a honvédelmi tárca költségvetése az idén 319,7 milliárd forint, s ennek mintegy húsz százalékát teszi majd ki a fejlesztésre fordított hányad. (Ez az arány 2007-ben 22,4 százalék volt.) Fontos, hogy a haza fegyveres védelme, a Magyar Köztársaság szövetségesi és más nemzetközi kötelezettségvállalásainak teljesítése kivívta a társadalom, nemkülönben a szövetségesek és partnerországok elismerését. A kiképzett, felszerelt, a kor színvonalán lévő haditechnikai eszközökkel rendelkező katonák kimagaslóan helytállnak itthon és külföldön egyaránt.

Ilyen csapatba bekerülni tehát nem kis dicsőség. Ilyen csapatban szerződéses vagy hivatásos katonaként szolgálni, magas színvonalú képességek birtokában immár azok fejleszéséért dolgozni, nem kis dolog, kössön bár feladatunk éppen a táborfalvai lőtérhez, vagy az afganisztáni, a balkáni misszióbeli szolgálathoz. A Magyar Honvédség béketámogató műveleteiben – hallhattuk – mintegy ezer katona szolgál a világ különböző térségeiben, elősegítve a békét, a biztonságot és fellépve a nemzetközi terrorizmus továbbterjedé

se ellen.

2008-ban még komolyabb szerep hárul a magyar katonákra a Balkánon és Afganisztánban, ahol új, az eddiginél is felelősségteljesebb feladatokat kapnak.
A haderőfejlesztésről és annak főbb területeiről szólva a miniszter kifejtette: a Gripen-program sokkal több, mint repülőgép-vásárlás vagy bérlés, az egy komplex program, amely – többek között – a következő három évtizedben biztosítja a magyar légierő igen magas technikai színvonalát.

Ehhez kapcsolva említett meg azt a múlt év végi NATO-döntést, miszerint a katonai szövetség C–17-es szállítógép-flottájának bázisa Pápa lesz, e döntés cseppet sem mellékes hatásaként, a város és környékén több száz ember juthat új munkahelyhez.

Végül említsük meg, idén ősszel Budapest lesz a házigazdája NATO-tagállamok védelmi miniszteri találkozójának. Az ülés előkészítése és lebonyolítása már csak azért számos feladattal jár együtt, mert mondhatni, szokásos módon itt lesznek a tagállamok miniszterei mellett az afganisztáni nemzetközi műveletben, az ISAF-ben együttműködő államok, nemkülönben Afganisztán képviselői.

A tervek szerint ugyancsak sor kerül e kétnapos tanácskozás idején a NATO-orosz bizottsági ülésre. A program kiemelt témája lesz a koszovói és és az afganisztáni helyzet, valamint a szövetség átalakításának több kérdése.

 

Fotó: Tóth László