Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A lelátón szinte „szegedi” volt a hangulat

Szöveg: Szűcs László |  2012. augusztus 9. 16:09

A szerdai kajaknégyes győzelme után augusztus 9-én, csütörtökön újabb két olimpiai érmet szereztek a női kajakozók: a Domino Honvéd színeiben versenyző Kozák Danuta 500 méteren utasította maga mögé a mezőnyt, begyűjtve ezzel a második londoni aranyát; míg az ugyancsak honvédos Kovács Katalin és társa, Douchev-Janics Natasa a K–2-esek 500 méteres versenyében nyert ezüstérmet.

1595939767
„Rengeteg magyar volt idekinn, a lelátón mindenki egy emberként szurkolt a lányoknak, buzdította őket. Szinte «szegedi» volt a hangulat, mintha hazai pályán versenyeztek volna" – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére a Londonban tartózkodó dr. Simicskó István.

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára – aki a Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) társadalmi elnökeként utazott ki az ötkarikás játékok színhelyére, a kajakversenyszámok magyar érdekeltségű döntőire – hozzátette: csak gratulálni tud a lányoknak, akik nagyon szép teljesítménnyel érdemelték ki az arany- és az ezüstérmeket.

A BHSE sportolói – köztük természetesen az elmúlt két nap főszereplői, a kajakosok – nagyon keményen helytálltak, nagymértékben emelték Magyarország presztízsét és hozzájárultak ahhoz is, hogy hazánk ilyen előkelő helyen álljon az olimpiai éremtáblázaton – emelte ki Simicskó István.

„Ma még az ünneplés a legfontosabb, de természetesen a közeljövőben le kell majd vonni a versenyekből a tanulságokat és a következtetéseket, hogy a jövőben még jobb eredményeket érjünk el" – fogalmazott a BHSE társadalmi elnöke, aki szerint példaértékű az együttműködés a sportegyesület és a Honvédelmi Minisztérium között, és így a honvédos sportolók győzelme nemcsak Magyarország, hanem a minisztérium és a Magyar Honvédség számára is siker.

Fotó: MTI és Honvédelmi Minisztérium