Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Debrecenben ült össze az érdekegyeztetés fóruma

Szöveg: Szűcs László |  2010. március 10. 18:18

Debrecenben, a Bocskai István Lövészdandárnál tartotta soros ülését a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum március 10-én. A tanácskozáson a munkaadói és a munkavállalói oldal tagjai egyebek mellett tájékoztatót hallgattak meg az alakulat személyi állományának élet- és munkakörülményeiről.

Ezúttal rendhagyó helyszínen, nem a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában, hanem Debrecenben, az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál tartotta soron ülését szerdán a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum. A tanácskozás résztvevőit, így Dr. Vadai Ágnest, a tárca államtitkárát Dr. Lakatos László okl. mk. vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium Tervezési és Koordinációs Főosztályának vezetője, a HÉF soros elnöke köszöntötte, majd még a napirend előtt sor került a legutóbbi tanácskozós óta írásban beadott kérdések megválaszolására.

Napirend előtt

A Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (HODOSZ) által megfogalmazott kérdésre, miszerint „törvényesnek mondható-e az a gyakorlat, hogy a Honvédelmi Minisztérium évek óta csak 2000 forint/év költséget ad az illetmények bankból történő felvételének kompenzálására, akkor, amikor a pénzintézetek bizonyíthatóan ennél magasabb díjért vállalják a tizenkétszeri kifizetést", Pál István ezredes, a HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség (HM KPÜ) vezérigazgató-helyettese elmondta: a bankok egyedileg döntik el, hogy milyen kedvezményeket biztosítanak a katonák részére. De ezen eltérő hozzáállás miatt az ügynökség szakértői tárgyalásokat kezdeményez a pénzintézetekkel.

Ugyancsak írásban fogalmazott meg kérdéseket a munkaadói oldal képviselői felé a Honvédszakszervezet (HOSZ). Az első kérdés szerint a legénységi állomány számára a lakhatási körülmények javulását, bővülését jelentette az, az idén január 1-jén életbe lépett rendelet, amely lehetőséget nyitott a nőtlenszállón történő elhelyezés igénybevételére. Így a katona választhatott az ingyenes laktanyai, illetve a térítésköteles nőtlenszállón történő elhelyezés között. Ugyanakkor ahol a tárca részéről nem biztosított a laktanyai elhelyezés – például Székesfehérváron – ott azok is a nőtlenszállót, így a bérleti díj fizetését kénytelenek választani, akik esetleg az ingyenes lehetőséggel kívánnak élni. A szakszervezet szerint mindez hátrányosan érinti a jogosultakat.

Válaszában Csák Gábor mérnök vezérőrnagy, a HM Infrastrukturális Ügynökség (HM IÜ) vezérigazgatója elmondta: Székesfehérvár speciális helyzetben van, hiszen az Összhaderőnemi Parancsnokság létrehozásakor nem volt lehetőség a megfelelő mennyiségű legénységi szállás kialakítására. A közeljövőben azonban az egyik nőtlenszállót legénységi szállóvá alakítják át, így a helyzetet ideiglenesen rendezni lehet.

1595898321
 

A HOSZ másik kérdése szerint a HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség által kiadott „szuperbruttósítási tájékoztató" arról értesítette az állományt, hogy az adózó összeg megnövekedése ellenére az adókulcs és a sávhatár megváltozása miatt csak a kiemelkedően magas jövedelemmel rendelkezők esetében csökken a nettó kereset. A honvédség személyi állományánál viszont 1–11 százalékos növekedés várható. Ugyancsak ezt valószínűsítette az alkalmazott bér-kalkulátor rendszer is. Ezzel szemben a szerződéses tisztesi állomány köréből sokan azt jelezték a szakszervezetnek, hogy nettó illetményük jelentősen csökkent.

Válaszában Pál István ezredes kifejtette, hogy a HM KPÜ és a bér-kalkulátor is az alapilletménnyel számolt, s ennek során nem lehetett figyelembe venni, hogy milyen kereset-kiegészítéssel és pótlékokkal rendelkezik az állomány. Elhangzott: Tömböl László mérnök vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke már aláírt egy ügydarabot, amelyben felhívja a parancsnokok figyelmét arra, hogy a pénzügyi szakemberek újabb tájékoztatást tartsanak az állomány részére, már konkrét példákkal illusztrálva a jövedelemváltozásokat. Emellett – tette hozzá az ezredes – a KPÜ szakemberei is vállalják azt, hogy segítséget nyújtanak az állomány részére.

Reagálásában Szincsák Gyula HOSZ alelnöke felvetette: a tájékoztatás terén nagy hiátusok vannak, így az állomány nagyon elkeseredett és nem érti a helyzetet. A szakszervezet véleménye egyébként az, hogy az alacsony illetményű katonák továbbra is reménytelen helyzetben lesznek.

A felvetésekre reagálva Dr. Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára elmondta: az alakulatoknál tett látogatásai során azt tapasztalta, hogy az állomány részletes tájékoztatása mindenhol megtörtént.

Tájékoztató a Bocskai dandárról

A HÉF ülése ezt követően az előre megállapított és kezdéskor elfogadott napirend szerint folytatódott. Elsőként a fórumot vendéglátó alakulat parancsnoka, Dr. Böröndi Gábor dandártábornok tartott tájékoztatatót a lövészdandár állománynak szolgálati és munkakörülményeiről. Rövid összefoglalójában elmondta: a debreceni dandár a legnagyobb szárazföldi alakulat, a három helyőrségében – Debrecenben, Hajdúhadházon és Hódmezővásárhelyen – 3400 katona szolgál. A dandár adja Magyar Honvédség zászlóalj harccsoportjainak alapját, s e speciális feladat miatt kiemelt elhelyezési lehetőségekre van szükség.

A tábornok tájékoztatta a HÉF tagjait arról is, hogy a dandárnál már évekkel ezelőtt felmerült annak az igénye, hogy törődni kell a katonákkal, hiszen csak így lehet megtartani a jól képzett munkaerőt. Akiknek kiképzésére már nagy összegeket fordított a Magyar Honvédség. Ekkor álltak neki az úgynevezett Humánszolgáltató Rendszer kiépítésének, s a humánszolgálati iroda kialakításának, hogy a katonáknak legyen hova fordulniuk. A létrehozott Humánszolgáltató, Tájékoztató és Családtámogató Irodában a katonákat ügyfélként kezelik, emellett pedig a családtagokkal is kiemelten foglalkoznak, hiszen a hozzátartozóknak is érezniük kell, hogy törődik velük a honvédség. Ennek érdekében rendszeresen szerveznek családi napokat és gyermekprogramokat is, sőt létrehozták a Katonafeleségek Klubját azon nők részére, akiknek férjük külföldi misszióban szolgál.

1595898321
 

Böröndi tábornok hangsúlyozta, hogy a rendszer részeként hoztak létre egy weblapot, amely a katonákat és családtagjaikat érdeklő legfontosabb információkat tartalmazza. Emellett Debrecenben és Hódmezővásárhelyen megalkották a kedvezménykártyákat, s jelenleg is tárgyalnak a helyi vállalkozókkal, hogy a kártyákat használó katonák kedvezményeket kaphassanak. A parancsnok kitért arra is, hogy a közelmúltban a hétvégéken megnyitották a dandár sportcsarnokát a katonák hozzátartozói előtt, hamarosan pedig a dandár uszodájába is várják majd a családtagokat.

Az infrastrukturális és elhelyezési körülményekről szólva Böröndi tábornok kiemelte: a dandárnál vannak a közelmúltban felújított és renoválásra váró épületek, ám a régi és az új jól megfér egymás mellett. Ugyanakkor érzékeny pont a konyha, ám az eszközök korszerűsítése és cseréje itt is folyamatban van. Hajdúhadházon négy évvel ezelőtt adták át az új épületet, amelynek kihasználtsága maximális, s a technikai kiszolgáló állomás is megfelel a kor követelményeinek, csak a mosó hiányzik. A dandár egyébként 1107 technikai eszközt üzemeltet.

A Vay Ádám Kiképző Bázison is fontos lenne a konyhaépület korszerűsítése, illetve az 1940-es években épült barakképületek felújítása is – mondta a parancsnok.

A hajdúhadházi gyakorló-, és lőtérrel kapcsolatban a dandártábornok tájékoztatott: a terület nagy része a NATURA 2000 program része, mivel több, ritka állat és növényfaj élőhelye.

1595898321
 

A HODOSZ által megfogalmazott kérdésekre válaszolva Böröndi Gábor dandártábornok elmondta: a dandár három helyőrségében összesen 186 közalkalmazott dolgozik, akik az alakulat működésének minden területén részt vesznek. A dandár vezetése egyébként úgy tekint a közalkalmazottakra, mint civil ruhába öltözött katonákra, akiknek nem könnyű az életük, más szabályok vonatkoznak rájuk, mégis jól be tudtak illeszkedni egy hierarchizált rendszerbe. A tábornok hozzátette: az Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka a közelmúltban jóra értékelte a Bocskai dandár elmúlt évi munkáját, amelyben nagy szerepe volt az alakulatnál dolgozó közalkalmazottaknak is.

Milyenek a norvég projekttel kapcsolatos tapasztalatok? – tette fel a kérdést a HOSZ, amelyre válaszolva Böröndi tábornok kiemelte: a projekt jó és hasznos a munkahelymegtartó képzések szempontjából. A dandárnál egyébként február 22-én kezdődött meg az első csoportok képzése. A nyelvtanfolyamok mellett olyan kurzusok is indultak, amelyek a dandárnál fellelhető hiányszakmák – mint például a tehergépkocsi vezető – enyhítésében nyújtanak segítséget.

Szerződéshosszabbítás, elhelyezés, tagdíj-hozzájárulás

A következő napirendi pont, a szerződéshosszabbítási díj igénybevételének helyzetéről és tapasztalatairól szóló tájékoztató volt, amellyel kapcsolatban az előterjesztő Horváth János ezredes, a HM Személyzeti Főosztály főosztályvezető-helyettese elmondta: a közelmúltban bevezetett rendszerrel kellő tapasztalattal majd csak a harmadik negyedévben rendelkeznek majd, így javasolta, hogy a kérdés tárgyalását tegyék át akkora.

Hasonló javaslattal élt Csák Gábor mérnök vezérőrnagy, a HM Infrastrukturális Ügynökség vezérigazgatója, aki a legénységi szállón történő elhelyezés tapasztalatairól tartott tájékoztatót. Mint elmondta: az ezt lehetővé tevő rendelet tavaly decemberben lépett életbe. A nőtlenszállók kihasználtsága jelenleg 50 százalék körül mozog, így az állománynak lehetősége lesz a szállók nyújtotta szolgáltatások igénybe vételére.

1595898321
 

A márciusi HÉF ülés utolsó napirendi pontjaként a Honvéd Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségbiztosítási Pénztár Igazgatótanácsának ügyvezető igazgatója, Dr. Rékasi Miklós tartott tájékoztatót arról, hogy a tagság tagdíjának mértékét hány százalékban határozták meg 2010-ben, a miniszteri munkáltatói hozzájárulás mértékére vonatkozó döntés ismeretében. Elhangzott az is, hogy a pénztár jelenleg 242 munkáltatóval áll szerződésesben, s ezek a munkáltatók különböző mértékben állapítják meg a tagdíj-hozzájárulás mértékét.

A tájékoztatót követően Breuer László, a HODOSZ vezető titkára a munkavállalói oldal egyeztetett véleményét fejtette ki a tagdíj-hozzájárulással kapcsolatban.

A márciusi HÉF ülés végén a soros elnök bejelentette: a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum következő ülését április 14-én tarják a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában. A tervezett napirend szerint szó lesz a minisztérium által 2009-ben nyújtott lakhatási támogatásokról, valamint a katonák ruházatának, egyéni felszerelésének és fegyverzetének fejlesztéséről.

Fotó: Szűcs László