Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Díszmenet a Nagytemplom előtt

Szöveg: Szűcs László |  2009. február 2. 19:36

Kettős ünnepség helyszíne volt hétfőn délután a debreceni Kossuth tér. A Nagytemplom előtt sorakozott fel az Afganisztánba készülő magyar tartományi újjáépítési csoport hatodik váltása.

Magasabb beosztásba került február 1-jével a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár eddigi parancsnoka, Kovács József dandártábornok, aki 2007. januárja óta állt a Magyar Honvédség legnagyobb szárazföldi alakulatának élén. Utódja, eddigi helyettese, dr. Böröndi Gábor ezredes lett. A parancsnoki teendők ünnepélyes átadását összekötötték az Afganisztánba induló magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) hatodik váltásának búcsúztatójával, amelyet február 2-án délután rendeztek meg Debrecen főterén, a Nagytemplom előtt.

A több száz városi érdeklődő által megtekintett ünnepségen – amelyen részt vett Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Tömböl László mérnök vezérezredes, az HM Honvéd Vezérkar főnöke, illetve Bali József, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikai szakállamtitkára – elhangzott: az alakulat eddigi parancsnoka, Kovács József dandártábornok az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokhelyettese lesz. Ezzel egy időben Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke vezérőrnaggyá léptette elő. Utódja, eddigi helyettese dr. Böröndi Gábor ezredes lett, akit a köztársasági elnök február 1-jei hatállyal dandártábornokká nevezett ki.

1595883641
– Szép hagyomány, hogy a társadalom legszélesebb nyilvánossága előtt adják át posztjukat a magas rangú katonai vezetők – mondta ünnepi beszédében Szekeres Imre, majd arról beszélt, hogy Kovács tábornok előléptetésének okai között a debreceni évek és az itt végzett munka meghatározó volt, utódja pedig egy jól ismert, fiatal, felkészült dandártábornok lett. Mindketten eddigi katonai életútjuk, a műveletekben szerzett számos tapasztalatuk, s a debreceni dandárnál betöltött felelős vezetői gyakorlatuk alapján méltán kerültek új beosztásba.

– Tábornok urak, bízom önökben! – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter, majd kiemelte, hogy a debreceni dandár fontos alakulata a Magyar Honvédségnek, az alakulat katonái 1999 óta több nemzetközi műveletben szolgáltak.

Magyarország számára rendkívül fontos az a feladat, amelyet a koszovói Pec-ben végeznek a debreceni katonák, hiszen a Balkán stabilitása nemzeti érdek.

Ugyancsak nagyon fontosak, azok a nemzetközi együttműködések, amelyekben a debreceni alakulat komoly részt vállal – hangsúlyozta Szekeres Imre. Így az olasz-szlovén-magyar többnemzeti szárazföldi kötelék, a „Tisza" tömbbnemzetiségű műszaki zászlóalj és a román-magyar közös békefenntartó zászlóalj.

A honvédelmi miniszter beszédében kiemelte: ebben az évben is folytatódik a haderő fejlesztése, a védelmi költségvetés minden ötödik forintját erre fordítják. Mindemellett megkezdődött a harci hatékonyság növelése, illetve a mobilitás és a telepíthetőség kiterjesztése. A Magyar Honvédség fontos képességeket birtokol és fejleszt.

Az Afganisztánba készülő kontingenshez szólva Szekeres Imre elmondta: az afganisztáni misszió a NATO

1595883641
legfontosabb vállalása, emellett pedig a magyar külpolitika és védelempolitika fontos eszköze. A miniszter hozzátette azt is, hogy az afganisztáni és a balkáni jelenlétünk emeli az ország tekintélyét

– Feldolgoztuk eddigi afganisztáni tapasztalatainkat, s ezek ismeretében a tartományi újjáépítési csoport létszámát növeltük, a katonák biztonságát pedig megerősítettük. Tavaly októberben pedig átvettük a kabuli nemzetközi repülőtér irányítását, ezt a feladatot nemsokára befejezzük és átadjuk egy másik nemzetnek. Ott lesznek viszont katonáink az afgán hadsereg felkészítésénél. Hiszen az a célunk, hogy ők vegyék át feladatainkat – mondta Szekeres Imre, majd arról beszélt, hogy a katonák kiváló és hibátlan teljesítménye elképzelhetetlen a megfelelő „hátország" nélkül. Eredményeikhez, sikereikhez nagymértékben hozzájárulnak a hozzátartozók, a szülők, a feleségek, a férjek, a barátnők és a barátok.

Leköszönő dandárparancsnokként Kovács József vezérőrnagy felelevenítette, hogy két évvel ezelőtt, 2007. januárjában került Debrecenbe, amikor kialakult az alakulat korszerű vezetési struktúrája, illetve a dandár jelentős lövész, felderítő és műszaki képességekkel bővült.

1595883641
– A dandár legnagyobb értéke a személyi állomány. Azok a tisztek, zászlósok, tiszthelyettesek, szerződéses katonák és közalkalmazottak, akik Debrecenben, Hajdúhadházon és Hódmezővásárhelyen szolgálnak és minden kitűzött célt teljesítettek. Nehéz elköszönni a csapattól, akikre mindig számíthattam, akik segítették döntéseim előkészítését és azok megvalósítását – mondta Kovács vezérőrnagy, majd arról beszélt, hogy a dandár jó kapcsolatot alakított ki a társfegyveres szervekkel, valamint a megyében és a városban működő oktatási intézményekkel, társadalmi, kulturális, és gazdálkodó szervezetekkel.

– Debrecen, évszázados történelme során – amellett, hogy két ízben is az ország fővárosaként működött –, a magyar kálvinizmus centrumává, a Tiszántúl szellemi és kulturális központjává vált, s ma az ország második legnagyobb településeként méltán ad otthont a Magyar Honvédség egyik legnagyobb katonai szervezetének. Megtisztelő volt számomra ebben a városban szolgálni – hangsúlyozta a távozó dandárparancsnok, utolsó mondatával pedig arra kérte az állományt, hogy támogassák az új parancsnok munkáját.

Ezt követően – a katonai hagyományoknak megfelelően Kovács József vezérőrnagy átadta a Bocskai István lövészdandár csapatzászlóját dr. Böröndi Gábor dandártábornoknak, aki átvételt követően, a tradíció szerint, meglengette azt.

Első, parancsnokként elmondott beszédében Böröndi tábornok kiemelte: nagy megtiszteltetés számára, hogy átvehette a Magyar Honvédség egyik legnagyobb alakulatának parancsnoki beosztását.

– Elődeim, a debreceni dandár korábbi parancsnokai, Benkő Tibor altábornagy úr és Kovács József vezérőrnagy

1595883642
úr magasra rakták a mércét és olyan folyamatokat indítottak el, illetve szilárdítottak meg, amelyek biztosítják, hogy a dandár a jövőben is a honvédelmi vezetés által meghatározott célokat sikeresen teljesítse – hangsúlyozta Böröndi dandártábornok, majd arról beszélt, hogy parancsnokként több cél elérését állította maga elé. Ezek közül kiemelkedő a lövész zászlóalj-harccsoportok sikeres felkészítése a NATO CREVAL-ellenőrzésre, valamint a Magyar Honvédség béketámogató műveleteiben, a dandár állományából résztvevő kontingensek és egyéni beosztású katonák felkészítése.

– A kinevezés és a dandártábornoki előléptetés a bizalom jelének tekinthető. Azonban e bizalomra érdemesnek kell lenni, ugyanakkor könnyű elveszítni és nehéz visszaszerezni. A tábornoki kinevezés a katonai pályafutás csúcsa, főleg abban az esetben ha ez párosul a Magyar Honvédség egyik legnagyobb hagyományokkal bíró katonai szervezetének parancsnoki beosztásával. Tisztában vagyok vele, hogy ezt a sikert a dandár teljes személyi állományának köszönhetem – fogalmazott Böröndi dandártábornok, aki beszéde végén kiemelte: külön örömére szolgál, hogy lehetősége nyílik a többségében a Bocskai István lövészdandár személyi állományából kikerülő tartományi újjáépítési csoport hatodik váltásától elköszönni.

A beszédeket követően Korom Ferenc ezredes, a debreceni lövészdandár törzsfőnöke, a hamarosan Afganisztánba induló PRT-6 parancsnoka azt jelentette Szekeres Imre honvédelmi miniszternek, hogy a kontingens a harci felkészítést befejezte, s felkészült a hadműveleti területen történő feladat-végrehajtásra. Afganisztánba egyébként 250 katonából álló kontingens utazik hamarosan. A katonák tavaly október 6-án kezdték meg felkészülésüket a fél évig tartó külszolgálatra.

Az ünnepség végén Hankóczi Gergely őrnagy, a PRT-6 lelkésze kérte Isten áldását a magyar kontingensre, majd katonai rendezvény a dandár felsorakozott zászlóaljainak és az Afganisztánba készülő csoportnak, a Nagytemplom előtt végrehajtott díszmenetével ért véget. Ezt követően az alakulat új parancsnoka megkoszorúzta a templom előtt található Kossuth Lajos szobrot.

További képek:

 

1595883642

 

1595883642
1595883642
 

1595883643
 

1595883643
 

1595883643
 

1595883643
 

1595883644
 

1595883644
 

1595883644
 

1595883644
 

1595883644
 

1595883645
 

1595883645
 

1595883645
 

1595883645

Fotó: Szűcs László