Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy kiképzési év rövid története

Szöveg: Dr. Varga József |  2010. december 14. 8:13

Lassan lejár a 2010-es naptár, az adventi koszorúkon fellobban a negyedik gyertya lángja is, az embereket eltölti az ünnepi készülődés hangulata. Sokan az év közben ki nem vett szabadsággal egészítik ki a karácsonyi ünnepnapokat, hogy minél több időt tölthessenek el szeretteikkel.

Szentendrén a MH Központi Kiképző Bázison (MH KKB) a nagyobb
állománycsoportok szinte egyidejű kibocsátása is azt jelzi, hogy
elérkezett a számvetés ideje.

November végén és december elején a három hónapos egységes katonai alapkiképzés befejezésével elhagyta a bázist a ZMNE 142 tiszti hallgatója, a MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola 55 hallgatója, a szeptemberben bevonult szerződéses katonák közül 91 fő, illetve a nem katonai oktatási intézményben végzett tiszthelyettesek tanfolyamrendszerű felkészítésének befejezésével 55 tiszthelyettes. Ők voltak azok, akik november 26-án hozzátartozóik körében – és a média jóvoltából ország-világ nyilvánossága előtt –, a honvédelmi miniszter jelenlétében nyilvános, ünnepélyes katonai esküt tettek. De nézzük sorjában…

Az MH KKB számára a 2010-es év is bővelkedett eseményekben. Szerződéses legénységi állományú katonák bevonulására hét, kibocsátásukra hat alkalommal került sor. Összesen 678 önkéntes érkezett a laktanyába a kiképzés megkezdésére és néhány szerződésbontástól eltekintve döntő többségük az alapkiképzést sikeresen be is fejezte. Az MH KKB Mecséri János Kiképző Osztály kötelékében jelenleg a novemberben bevonult 118 szerződéses katona folytatja az alapkiképzés feladatait.

Augusztusban az alapkiképzésen résztvevők száma a ZMNE tiszti hallgatóival és a MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola nappali tagozatára felvett hallgatóival bővült. A nem katonai oktatási intézményben végzett tiszthelyettesek számára két alkalommal, júniusban (43 fő) és októberben (55 fő) kezdődött tanfolyamrendszerű felkészítés. Összességében megközelíti az 1000 főt azok száma, akik a bázison  alapkiképzésen vagy tanfolyamrendszerű felkészítésen vettek részt. Ezen kívül a Budapesti Tűzoltó Parancsnoksággal kötött megállapodás értelmében, januárban 45, májusban 46 tűzoltó újonc részesült alaki- és katonai testnevelés kiképzésben.

A nemzeti képességépítés keretében két éve megkezdődött, a NATO szakmai felügyelete mellett zajló felkészítő tanfolyamok a rögtönzött robbanóeszközök elleni tevékenységre (C-IED) 2010-ben is folytatódtak azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ez a képzés a NATO akkreditált tanfolyama legyen. Ennek keretében már hagyományosnak mondható „Képezd a kiképzőket" (TtT) nemzetközi összetételű csoportokon kívül „Képezd a magyar kiképzőket" tanfolyam is indult, megnevezéséből adódóan magyar katonák számára, magyar nyelven. A szentendrei kiképző bázis tevékenységét elismerve a NATO itt rendezte meg az éves C-IED konferenciát.

Novemberben a NATO tagállamok összehangolt tevékenységének folyamatába illeszkedve a Magyar Honvédség Központi Kiképző Bázis (MH KKB) adott otthont a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság (NATO SACT) által szervezett „Fegyveres Támadást Helyszínelő Csoport" (Weapon Intelligence Team – WIT) tanfolyamának. A tanfolyam arra készítette fel a részt vevőket, hogy képesek legyenek a műveleti területen bekövetkezett robbantásos merényletekről adatgyűjtésre, azok elemzésére, az esetleges későbbi merényletek megelőzése érdekében. 

A szakmai kihívások sora ezzel korántsem fejeződött be. A honvédelmi tárca kezdeményezésére a honvédelemről szóló törvény módosításával lehetővé válik, hogy a honvédség új önkéntes tartalékos rendszerének egyes elemei már a jövő év januárjában megkezdjék működésüket, akik az első ütemben a laktanyák és más fontos katonai objektumok őrzésében kapnak szerepet.
A HM Honvéd Vezérkar főnöke által kiadott intézkedések meghatározták a feladatokat annak érdekében, hogy 2011.január 1-jétől önkéntes védelmi tartalékosként, katonai egyenruhát viselve és katonai felszereléssel ellátva teljesíthessenek szolgálatot a katonai objektumok őrzését ez idáig ellátó, őrző-védő vállalkozásban dolgozó munkatársak.
Ennek érdekében jelentős számú fegyveres biztonsági őr kiképzését kezdtük meg. Január 1-jétől a kiképzett állomány közel fele a szentendrei és az izbégi objektum őrzés-védelmi szakaszának tagja lesz, a többiek pedig a kiképzés befejeztével további négy MH objektum őrzésvédelmét látják el más katonai szervezetek hadi állománytáblájába tagozódva.

Természetesen a felsorolt feladatok csak egy részét képezik annak a sokoldalú, szerteágazó tevékenységnek, amelyet a szentendrei katonák végeztek a 2010-es esztendőben is szűkebb és tágabb társadalmi környezetükben nemzeti ünnepeinkről való közös megemlékezés, sportesemények, kulturális programok rendezése vagy árvízi helytállás formájában.

Az év során a szervezet legfontosabb beosztása, a parancsnoki beosztás betöltőjének személye kétszer is változott, a jelenlegi vezetési struktúra csak az év utolsó negyedévében alakult ki. A köztes időszakban a gyakran feszített tempójú működésnek vezető és beosztott állomány személyes helytállása volt a biztosítéka.
Az MH KKB személyi állománya a 2010. évben elért eredmények megszilárdításával, a megkezdett újszerű folyamatok továbbfejlesztésével 2011. évben is képes és kész a honvédelemi törvényből és az elöljárói rendelkezésekből származó feladatok teljesítésére.

 

Fotó: a szerző felvételei