Egyszerűsödnek a civil szervezetekre vonatkozó gazdálkodási szabályok
Szöveg: Zilahy Tamás | 2012. február 29. 11:47Soros ülését tartotta február 28-án, kedden a Honvédelmi Idősügyi Tanács a Honvédelmi Minisztériumban. A tanács elnöke, dr. Simicskó István, a tárca parlamenti államtitkára az ülés kezdetén megerősítette, hogy a minisztérium vezetése az időseket érintő kérdésekben számít a tanács tagjainak véleményére.
Bécsy Etelka, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormány-főtanácsadója kiemelte: a széles társadalmi egyeztetés után létrejött civil törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szól. A törvény értelmében létrejön egy új szervezeti forma, a civil társaság, jelentősen csökken a bürokrácia, egyszerűsödnek a civil szervezetekre vonatkozó gazdálkodási szabályok.
Elhangzott: a megalakuló Nemzeti Együttműködési Alap 2012-től költségvetési forrásokat nyújt a bejegyzett civil szervezetek működéséhez, valamint programjaik megvalósításához. Bécsy Etelka elmondta azt is, hogy elegendő idő áll rendelkezésre az átálláshoz, hiszen több olyan átmeneti szabály is van, amely csak 2014-ben lép életbe.
Balogh Krisztina, a HM Jogi Főosztály munkatársa a gondoskodási körbe tartozókat érintő jogszabályi változásokról adott tájékoztatást. Ehhez kapcsolódva Szabó József ezredes, a Honvédelmi Idősügyi Tanács titkára ismertette a tanács tagjaival az új szolgálati törvénynek a társadalmi szervezeteket és a szociális gondoskodási körbe tartozókat érintő koncepció-tervezetét. Szabó József hangsúlyozta: a várhatóan még az ősszel az Országgyűlés elé kerülő új Hjt. sokkal pontosabb, világosabb és egyértelműbb lesz a korábbinál, és összhangban áll majd a Magyar Honvédség humánstratégiájában megfogalmazott alapelvekkel.
Fotó: Galovtsik Gábor