Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hatékony és eredményes együttműködés

Szöveg: Szűcs László |  2010. május 31. 16:33

Kiemelt látogatói napot rendeztek május 31-én a Bakonyban zajló Clever Ferret 2010 gyakorlaton. Az olasz-szlovén-magyar Többnemzeti Szárazföldi Kötelék idei kiképzési rendezvényének fő napján katonai és politikai vezetők is részt vettek.

Katonai tiszteletadással fogadták hétfőn délelőtt a Magyar Honvédség Veszprém közelében található nullaponti lőtér szemletornya előtt dr. Simicskó Istvánt, a Honvédelmi Minisztérium kijelölt parlamenti államtitkárát, valamint az olasz, a szlovén, a horvát és a magyar haderők vezérkari főnökeit, akik a Többnemzeti Szárazföldi Kötelék (Multinaitonal Land Forces – MLF) Clever Ferret 2010 elnevezésű gyakorlatának kiemelt látogatói napján vettek részt.

Miután elhangzott a négy nemzet himnusza, Tömböl László mk. vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke nyitotta meg a rendezvényt. Mint elmondta: a Magyar Honvédség feladatait a Magyar Köztársaság Alkotmánya, valamint a honvédelemről szóló törvény fogalmazza meg. E teendők három fő feladatrendszer köré csoportosíthatók. Az első a Magyar Köztársaság függetlenségének, területének, légterének, lakosságának és anyagi javainak külső támadással szembeni fegyveres védelme, illetve a szövetséges katonai kötelezettségek teljesítése. A második csoportba a nemzetközi szerződésekből eredő katonai kötelezettségek teljesítése, a harmadikban pedig a békeidőben végzett honvédelmi feladatok szerepelnek.

 

Bevetési Irány és Clever Ferret

– Megfelelni a társadalmi és szövetségi elvárásoknak – ez az, ami meghatározta és motiválta az elmúlt évek során megvalósított szervezeti átalakításokat, és a lehetőségek keretei között végrehajtott technikai fejlesztéseket. Mindennapi tevékenységünk fő célkitűzése, hajtóereje a haza védelméhez, valamint a szövetségesi és nemzetközi kötelezettségek teljesítéséhez szükséges képességek kialakítása volt és marad a jövőben is – mondta a vezérkari főnök, aki szerint a Magyar Honvédség célkitűzéseinek megvalósításához szükség volt egy olyan eseményre, amely lehetőséget adott egyrészt a csapatok komplex gyakoroltatására, a törvényi elvárások teljesítésének mérésére, másrészt az elért eredmények és képességek széles körű bemutatására, úgy a katonai-szakmai közösség, mind a társadalmi és állami vezetés számára.

Tömböl tábornok kiemelte: a múltban ezt a szerepet a Bevetési Irány gyakorlatsorozat töltötte be, amely évekig a Magyar Honvédség legjelentősebb egymásra épülő kiképzési rendezvénye volt. A 2005-től végrehajtott gyakorlatok főbb témái között szerepelt a Magyar Honvédség új képességeinek és alkalmazási lehetőségeinek, valamint országvédelemmel kapcsolatos műveletekre való készenlétének bemutatása, amelyek viszont csak a fejlesztések és kiképzés, valamint a rendelkezésre álló szimulációs rendszerek alkalmazásának eredményeként jöhettek létre.

– Az elmúlt évek tapasztalati bizonyítják, hogy a közös védelemhez való hozzájárulás egyik kiemelt, szakmailag megalapozott és költséghatékony formája többnemzeti kötelékek alkalmazása. Ezért elengedhetetlenül fontos hadrafoghatóságuk biztosítása, tudatos és folyamatos fejlesztésük, kiképzettségük és a kor követelményeinek megfelelő technikával való ellátásuk. Ezt szem előtt tartva – nem lemondva a továbbiakban a Bevetési Irány típusú gyakorlatokról sem – ebben az évben a Clever Ferret gyakorlaton szeretnénk demonstrálni a Magyar Honvédség felkészültségét a NATO és az EU reagáló erőkkel történő együttműködésre, illetve készenlétünket a többnemzeti kötelékek részeként történő közös alkalmazásra. Ennek szükségét erősíti az elmúlt években a különböző válságövezetekben végrehajtott közös tevékenységek feladatai és sikere is – mondta Tömböl vezérezredes.

 

Megnyitójában a HM Honvéd Vezérkar főnöke kiemelte azt is, hogy a Clever Ferret 2010 nem újkeletű a nemzetközi gyakorlatok történetében. Az olasz-szlovén-magyar többnemzeti szárazföldi kötelék éves gyakorlatait 2002-től rendszeresen megrendezik, és e gyakorlatok célja az MLF kötelék kiképzettségi és felkészítési szintének felmérése. Hazánk második alkalommal ad otthont a gyakorlatnak, először 2003-ban rendeztek Magyarországon Clever Ferretet. Idén 960 olasz, 175 szlovén, valamint 1256 magyar katona vesz részt a gyakorlaton, Horvátország pedig négy megfigyelőt küldött a Clever Ferretre. A Magyar Honvédség egyébként törzstisztekkel, egy lövész századdal, egy víztisztító szakasszal, valamint katonai rendészekkel vesz részt kötelékben. A bázis alegység a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyen települő 5/62-es zászlóalj, amely a gyakorlatot megelőzően NATO CREVAL ellenőrzésen esett át, ennek során az alegység „Combat Ready", azaz „harckész" minősítést kapott.

– A nemzetközi kötelék felkészítésének, így a Clever Ferret 2010 gyakorlatnak is fontos célkitűzései vannak: demonstrálni az MLF erőinek műveleti hatékonyságát, és a számára meghatározható missziós feladatok végrehajtására való képességet. Többnemzeti ellenőrcsoport és egységes ellenőrzési kritériumok alkalmazásával felmérni az MLF parancsnokság műveleti képességét. Illetve felkészíteni az MLF állományát egy lehetséges ISAF misszió végrehajtására. Ugyancsak fontos, hogy felkészüljünk a horvát fél MLF-be történő integrációjának beindítására a szükséges katonai-politikai döntés meghozatalát követően – mondta Tömböl tábornok, hozzátéve: az MLF fennállásának eddigi időszaka meggyőzően bizonyítja az együttműködés hatékonyságát, eredményességét.

– Meggyőződésem, hogy a gyakorlat el fogja érni a célját, és hozzájárul az önkéntes haderő professzionális jellegének további erősítéséhez, a többnemzeti kötelék vezetésének jártasságához, elmélyítéséhez, képességeink bemutatásához, a társadalom és honvédség közötti jó viszony további folytatásához – fogalmazott a vezérkari főnök.

Öngyilkos merénylet és megtámadott konvoj

A kiemelt látogatói nap dinamikus bemutatója két részből áll, mindkettő olyan eseményeket próbál szimulálni, amelyek Afganisztánban bármikor megtörténhetnek – vette át a szót a narrátor szerepét betöltő Kovács József vezérőrnagy, a Clever Ferret 2010 igazgatója, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke. A tábornok hangsúlyozta: napjainkban megváltoztak a biztonságpolitikai körülmények, előtérbe került az aszimmetrikus hadviselés, amelynek kihívásait a Magyar Honvédségnek is követnie kell. A katonáknak képesnek kell lenniük a terrorizmus elleni harcra, a válságkezelésben való közreműködésre, valamint a természeti katasztrófák következményeinek felszámolására is.

 

A bemutató első mozzanatában azt láthatjuk – mondta Kovács tábornok –, amikor egy, a tartományi újjáépítési csoport felelősségi területén átadás előtt álló egészségügyi központnál egy öngyilkos merénylő felrobbantja magát. Az ünnepségre meghívott vendégek között ott van a PRT parancsnoka és az ENSZ helyi megbízottja is. A merényletben többen meghalnak és megsebesülnek, akiknek ellátását a rendezvényt biztosító csoport nem szervezettszerű egészségügyi katonái, a központ szakállományával közösen kezdik meg. Helikopteres sebesültszállítást kérnek, az érkező forgószárnyast a levegőből két harci helikopter fedezi. Időközben a helyszínre érkezik a szlovén katonákból álló gyors reagálású szakasz is, akik megsemmisítik a megtámadott objektum felé gépjárművel közeledő újabb öngyilkos merénylőt. Ezt követően a nemzetközi erők parancsnoka átadja a terület biztosítási feladatait a kiérkező helyi rendőri szervek vezetőjének.

A dinamikus bemutató második mozzanatában az ENSZ egészségügyi világszervezete által adományozott gyógyszereket szállító konvojt ér támadás kombinált lesállásból – jelentette Kovács vezérőrnagy, miközben a szemlepont elé telepített médiafalon az Afganisztánban szolgáló nemzetközi erők járműveit ért támadásokat bemutató videofelvételeket tekinthettek meg a látogatók. – A telepített robbanószerkezet a menetoszlop egyik szállító járművét működésképtelenné tette, így a terület elhagyása nem lehetséges. A megállt menetet tűzrajtaütés is éri, emiatt az oszlop parancsnoka segítséget kér az MLF parancsnokától, aki egy magyar gyorsreagálású szakaszt küld a helyszínre. A magyar katonák gépjárműveikről szállva felveszik a harcot a támadókkal. Tevékenységüket a levegőből egy Gripen vadászrepülő géppár is segíti.

Szükség van az MLF-re

A dinamikus bemutatót követően Simicskó István kijelölt parlamenti államtitkár értékelte a látottakat.

– Azt hiszem, rendkívül fontos volt ez a mai hadgyakorlat. Elsőként szeretném átadni Hende Csaba honvédelmi miniszter üdvözletét, aki ma szívesen lett volna itt, de éppen a kormányülésen tartózkodik. Tájékoztatni fogom arról, hogy milyen eredményes gyakorlatot láthattunk ma itt. A zord idő ellenére minden katona kitett magáért. Szeretném megköszönni azoknak, akik elvégezték ezt a munkát. Azt hiszem, ez a gyakorlat ékesen bizonyítja azt, hogy az együttműködésnek a szövetségen belül milyen jelentősége van, és milyen erőre képes. Mind olasz, mind pedig szlovén barátainkkal együttműködve egy sikeres és eredményes gyakorlaton vehettünk most részt. Azt hiszem, hogy a magyar katonákat az ilyen jellegű együttműködés hozzásegíti ahhoz, hogy önbecsülésük megerősödjön, ezen keresztül a hitük és szellemük tovább erősödjön. És ebben a bajtársi együttműködésben az életesélyük, azokban a veszélyes helyzetekben, amelyekben részt vesznek, Afganisztánban és máshol, növekedjen, erősödjön – mondta Simicskó István.

A Honvédelmi Minisztérium kijelölt parlamenti államtitkára hozzátette: a bemutató során látottak ékesen példázzák azt, hogy az első Orbán-kormány annak idején jól döntött, amikor a kötelék megalakításáról határozott, hiszen szükség van az MLF-re, szükség van arra, hogy megismerhessünk más hadikultúrákat, illetve arra is, hogy más nemzetek megismerhessenek bennünket.

 

– Nagyon meggyőző volt ez a mostani gyakorlat, hiszen pontosan azokat az afganisztáni életszerű helyzeteket gyakorolták a katonáink, amelyeknek sajnos, nap, mint nap ki vannak téve. Én szeretnénk minden katonának, magyarnak, olasznak, szlovénnek, és minden szövetségesnek, akik kinn vannak Afganisztánban, jó egészséget és eredményes munkát kívánni. Emellett mi, magyar politikai döntéshozók szeretnénk itthon megtenni mindent annak érdekében, hogy azoknak a katonáknak az életesélye, akik ezekben a veszélyes helyzetekben helyt állnak, minél jobb legyen. Ezért a felszerelésükről és a kiképzésükről igyekszünk gondoskodni, és számukra minden szükséges feltételt megteremteni – mondta Simicskó István.

A kijelölt parlamenti államtitkár a rendezvényt követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az afganisztáni misszió nagyon fontos a NATO számára, és ebben a feladatban Magyarország is részt vesz. E gyakorlattal sikerült megmutatni, a magyar katonák minőségileg tudnak hozzájárulni ahhoz, hogy Afganisztánban minél hamarabb normalizálódjon a helyzet.

Újságírói kérdésre válaszolva Simicskó István hangsúlyozta: nagy feladat előtt állnak, hiszen legrosszabb álmaikban sem gondolták volna, hogy a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium háza táján ilyen botrányok kerekednek. A Magyar Honvédség becsületén esett csorba, és ezt a csorbát ki kell köszörülni. Ennek érdekében az elkövetkező időszakban komoly lépéseket tesznek annak érdekében, hogy ne legyen ilyen típusú botrányok. A legfontosabb dolognak azt tartják, hogy a Honvédelmi Minisztérium háza táján felszámolják a korrupciót, hogy a katonák tisztességesen tudják végezni feladataikat.

Afganisztáni misszió előtt

A Clever Ferret 2010 gyakorlat kiemelt látogatói napja ezt követően a rendezvényen résztvevő nemzetek által használt technikai eszközök bemutatásával folytatódott, majd a vendégek megtekintették a gyakorlat parancsnokságát, valamint az olasz és a szlovén katonák táborát is.

A bejárás előtti nemzetközi sajtótájékoztatón Vincenzo Camporini vezérezredes, az olasz hadsereg vezérkari főnöke elmondta: biztos benne, hogy az elmúlt két hét során, lépésről lépésre és mindenféle probléma nélkül, közösen végrehajtott feladatok jóval többet jelentenek egy hagyományos katonai gyakorlatnál, már csak azért is, mert a gyakorlaton résztvevő olasz katonák néhány hónap múlva megkezdik afganisztáni szolgálatukat. Az olasz tábornok ezt követően megköszönte a magyaroknak a tökéletes szervezést.

Tömböl László mk. vezérezredes hozzátette: a három nemzet katonái között az együttműködés nemcsak az elmúlt néhány napra tehető, hanem jóval hosszabb ideje tart. A Clever Ferret 2010 gyakorlat pedig nagyon fontos és hasznos volt minden résztvevő ország számára.

 

Alojz Steiner vezérőrnagy, a szlovén haderő vezérkari főnöke hangsúlyozta: országának álláspontja szerint is nagyon hasznos az együttműködés az MLF keretein belül, sőt, kifejezetten örül annak, hogy várhatóan Horvátország is csatlakozni fog a Többnemzeti Szárazföldi Kötelékhez. Josip Lucic vezérezredes, a horvát haderő vezérkari főnöke kiemelte: Horvátország még fiatal tagja a NATO-nak, ám ennek ellenére már együtt dolgozik a szövetségeseivel Afganisztánban.

Marcello Bellacicco dandártábornok, az MLF parancsnoka az elhangzottakhoz hozzátette: a közös kötelék felkészülése nagyon fontos és bonyolult feladat a rájuk váró misszió előtt. E gyakorlat pedig arra volt jó, megbizonyosodjanak arról, a kötelék katonái képesek és tudnak együtt dolgozni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: Galovtsik Gábor