Konferenciát tartottak a HM belső ellenőrei
Szöveg: Szűcs László | 2011. szeptember 15. 15:17Államháztartási belső ellenőri konferenciát rendezett szeptember 15-én, csütörtökön a HM Belső Ellenőrzési Hivatala Gödön, a HM Bessenyei György Kulturális és Üdültetési Közhasznú Nonprofit Kft. üdülőjében. A rendezvényen részt vett és előadást tartott Hende Csaba honvédelmi miniszter.
A konferencián részt vett és az ellenőrzési feladatok végrehajtásával kapcsolatos vezetői elvárásokról előadást tartott Hende Csaba. A honvédelmi miniszter a rendezvényt követően elmondta: „a konferencia elsődleges célja az volt, hogy a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium egyéb intézményeinek belső ellenőreit összehívva, kölcsönösen tájékoztassuk egymást a végzett munkáról, az elért eredményekről, illetve a jövőbeni feladatokról."
Hende Csaba hozzátette: „mint ismert, a Honvédelmi Minisztériumban a kormányváltás után egy átfogó átvilágítási, feltárási, elszámoltatási munka indult meg, amelynek eredményeképpen számos személyi és szervezeti változás mellett nagyszámú büntetőfeljelentés is született. Ebben a munkában a munkatársaim azok a szakemberek voltak, akik a megújult vezetésű belső ellenőrzési szervezetben dolgoztak, illetve dolgoznak."
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária