Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Koszovóban is március 15. hőseire emlékeztek

Szöveg: Kátai Róbert |  2010. március 16. 5:11

A magyar forradalom és szabadságharc kitörésére emlékezni sorakoztak fel a magyar katonák a Villaggio Italia tábor alakuló terén március 15-én. Az ünnepi állománygyűlés az előírt forgatókönyv szerint a csapatzászló és az elöljáró fogadásával kezdődött.

Imecs Zoltánnak, a Magyar Köztársaság Koszovóba akkreditált nagykövetének a kontingens parancsnokhelyettese, Magos Péter őrnagy adta be a jelentést.

Az ünnepi állománygyűlésen megjelent Kokics István alezredes, a koszovói magyar erők nemzeti rangidőse, Boczák Attila alezredes, a Többnemzetiségű Harccsoport- Nyugat logisztikai és személyügyi főnöke, valamint Hajdú Sándor rendőr alezredes, a magyar EULEX kontingens parancsnoka is.

 

Az alakzat lejárása és a Himnusz után Szabó Csaba főhadnagy köszöntötte az állománygyűlés résztvevőit. Ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta, hogy „1848. március 15-e visszafordíthatatlanul utat nyitott a polgári társadalom, a modern nemzetállam létrejöttének, megteremtette a jogállamiságot és a törvény előtti egyenlőséget. Tehát létrehívta a polgári Magyarország, a modern értelembe vett alkotmányos jogállam alapjait és kereteit. Megkezdődhetett egy polgári átalakulási folyamat, amely a nemzet jövendőjét évszázadokra szólóan alapvetően meghatározta."

Ünnepi beszédében Szabó főhadnagy beszélt az ünnep határokon átívelő, egyesítő erejéről is. „Ma itt a Villaggio Italia tábor alakuló terén, de szerte Magyarországon és a világban, mai határokon belül és túl ezzel a lélekkel kell emlékeznünk 1848. március 15-ére, az első felelős magyar kormányra, az áprilisi törvényekre, a szabadság és nemzeti szuverenitás megteremtésére, a nevesekre és névtelenek sokaságára, akiknek – mikor kellett, mikor szükség volt rá – helyén volt az eszük és helyén volt a szívük. […] Március 15-e ma is érvényes üzenete a 12 pont egyik leghangsúlyosabb követelése, a nemzeti szuverenitás kivívásának és megőrzésének a vágya."

 

A köszöntőt követően határozatok és parancsok ismertetésére került sor. A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere által adományozott elismeréseket Imecs Zoltán, a Magyar Köztársaság nagykövete adta át. A nemzeti ünnep alkalmából az MH KFOR Kontingens parancsnoka, Cseklán István őrnagy kontingensparancsnoki elismeréseket, emléklapokat adott át. Cseklán őrnagy megköszönve a nagykövet kontingens érdekében tett diplomáciai tevékenységét emléklapot adományozott Imecs Zoltán részére. A katonai szervezet érdekében tett rendészeti tevékenységét elismerve emléklapot adományozott Hajdú Sándor rendőr alezredesnek. A kontingens érdekében végzett munkájukat elismerve, megköszönve emléklapot adományozott Kokics István alezredes, Boczák Attila alezredes és Takács Gábor alezredes részére.

Az ünnepség végén felcsendült a Szózat, majd a kontingens csapatzászlaja visszakerült megőrzési helyére.

Az ünnepi sorakozót állófogadás zárta, amelyen részt vett a kontingens teljes személyi állománya és a meghívott vendégek.