Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar Honvéd 2011/2.

2011. február 10. 15:37
1595913950
Hódítások tablója

    Történelmünk során királyaink számos országra és tartományra terjesztették ki hatalmukat, s a meghódított területek feletti uralmukat címereikben is kifejezésre juttatták. Tették ezt úgy, hogy az államcímerbe felvették a meghódított tartományok és országok címereit, az adott uralkodóház szimbólumai, továbbá az ezüst kettős kereszt, illetve a vörössel és ezüsttel hétszer vágott mező mellé.

HADERŐ


    Aki néha még felveszi a kesztyűt

      dr. Simicskó István parlamenti államtitkár véleménye szerint akkor működik jól egy társadalom, ha létre jöhet benne a nemzeti együttműködés rendszere, ha szeretik az emberek a hazájukat, és meg is védik, ha kell, s ebben a Magyar Honvédségnek meghatározó szerepe van. Remélem, sokat tudunk tenni azért, hogy ténylegesen nemzeti üggyé váljon a haza védelme, tette hozzá a politikus, aki nem csupán a Wing Tsun Kung Fu negyedik fokozatú mestere, de a mudik nagy barátja is.


    A név kötelez

      Február elsején, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen (ZMNE) hivatalosan is megalakult a Ludovika Hallgatói Zászlóalj. A honvédség legfiatalabb, önálló, közvetlenül a vezérkari főnök alárendeltségében működő katonai szervezete megalakításának szükségességéről, időszerűségéről, körülményeiről dr. Benkő Tibor vezérezredest, a HM Honvéd Vezérkar főnökét kérdeztük.


    Kettős szerepben

      Katonai rend és fegyelem, kiképzés, gyakorlás és magas szintű egyetemi képzés. A hivatalosan február elsején megalakult Ludovika-Zászlóalj leendő tisztjei egyszerre válnak jól felkészített szakemberekké és alapszintű harcvezető parancsnokká.

EU


    Informális nyitány

      Az Európai Unió Tanácsa magyar elnökségi programjának „védelmi nyitányaként" a tagállamok védelempolitikai igazgatói Budapesten, a Stefánia-palotában tartották informális tanácskozásukat. Az elhangzottakról Siklósi Pétert, a házigazda Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára számolt be magazinunknak.

NAGYVILÁG


    Jövőkép

      Többéves előkészítést követően, 2010 novemberében, Lisszabonban fogadták el a NATO új stratégiai koncepcióját, amely számos új elemet tartalmaz. A dokumentumról Tálas Péter biztonságpolitikai szakértővel, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézete (ZMNE SVKI) igazgatójával beszélgettünk.

HADAK ÚTJÁN


    Költő és katona – Balassi Bálint

      Mintegy húsz évvel a nagy Thúry György halála után, országunkban kitört az úgynevezett tizenöt éves háború (1591–1606; más felfogás szerint az 1593–1606 között zajló hosszú háború), amely a hódoltság korában a három részre szakadt országra és népére talán a legnagyobb gyötrelmet és pusztulást hozta.

VELÜNK VAN AZ ERŐ


    A túlélés iskolája

      Az év elején bombaként robbant a szenzáció, kiszabadult fogságából Papp István nyugállományú alezredes, aki az ENSZ alkalmazottjaként a fekete kontinensen békemissziót teljesített. Hivatalosan lefegyverzett, leszerelt és segített visszailleszkedni a normális életbe a térség tizenévesen fegyvert fogott fiataljainak. Az egykori felderítőtiszt munkájáról, elrablásáról és szabadulásáról beszélt a Zrínyi Médiának adott interjú során.


    A honvédség kapujában

      A Dunakanyar „kapuja" Szentendre: 1930 februárjában a tisztelgő szándék jeléül Görgey Artúrról nevezték el a város Pannónia-pusztáján megépült laktanyát.
      A honvédség „kapuja" Szentendre: 2011 márciusában, a katonaelődök emléke előtti főhajtás jeléül, ismét a nagy tábornokról nevezik el a város Pannónia-telepén lévő laktanyát.
      Na de nyissunk is be a honvédség kapuján…


    Minden a fejben dől el

      Ha egy tanfolyamot negyven jelentkezőből csak öten fejeznek be, beszélhetünk akár kudarcról, akár túl magas követelménytámasztásról. Ha viszont ez a tanfolyam a különleges erők kiválasztási kurzusa, akkor egyértelműen sikertörténet, hiszen ez az arány még az USA-beli Special Forces-képzéseken is tíz százalék.


    Csúcsra járatás

      Szinte folyamatos missziós szolgálat, csapat-összekovácsolás, kiképzések és gyakorlatok, valamint kötéltánc az anyagi lehetőségek és a megoldásra váró számtalan probléma között. Az MH 25. Klapka György Lövészdandár tavalyi és az idei szolgálati és munkafeltételei, valamint a velük szemben támasztott követelmények között alig van különbség.

HADITECHNIKA


    Acélos Leopárd

      Szerintem senki nem sejtette 1970-ben a Krauss-Maffei cég mérnökei közül, hogy a legsikeresebb európai nehézharckocsi-család tervezésébe fogtak bele. Német precizitás, kiemelkedő páncélvédelem, megfelelő tűzerő és a tapasztalatok alapos átgondolása: a Leopard második generációja elindult a siker útján.


    A Humvee unokája

      Új év, új védelmi képesség: egy egészen új járműtípussal lettek gazdagabbak Afganisztánban harcoló katonáink. Az aknaállóságáról méltán ismert MaxxPro szállítójárművek már magyar felségjelzéssel róják Baghlán tartomány útjait.

HÁTORSZÁG


    Leszállóirányon

      Kétezer-hat január 19-én, este nyolc óra előtt következett be Magyarország területén a szlovák katonai repülés legsúlyosabb légi katasztrófája. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejce és Telkibánya között a Borsó-hegy tetejének ütközött, majd kigyulladt és elégett a szlovák légierő Antonov An–24V Curl típusú szállító-repülőgépe.
      A katasztrófára minden évbe, így idén is megemlékeztek a két ország képviselői.


    Új tervek kovácsa

      Egy budapesti haditechnikai park létrehozása, a nemzetközi kapcsolatok helyes mederbe terelése, s mindenekelőtt egy hatékonyabban, ésszerűbben, gazdaságosabban működő intézmény kialakítása. Néhány terv abból a temérdekből, amelyek megvalósítását célul tűzte maga elé a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum megbízott főigazgatója, dr. Kovács Vilmos ezredes.


    Katonasuli

      Különleges esemény várta január 21-én, pénteken a budapesti Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola diákjait. A zuglói intézményben rendezték meg a Honvédelmi Minisztérium és a Zrínyi Média Kft. által támogatott KatonaSuli programot, amelynek keretében a világbajnoki aranyérmes Sidi Péter és Szilágyi Áron avatta be versenyága titkaiba a tanulókat.


    Őrségváltás

      Kétezer-tizenegy január másodikának délelőttje több katonai alakulat életében is egy ünnepélyes pillanat miatt lesz emlékezetes. Budapesten, Győrben és Debrecenben ekkor mutatkoztak be a nyilvánosság előtt az önkéntes védelmi tartalékosok. Ahogy illik, szolgálatátadás, -átvétel közben.


    Vendégjárás

      És akkor Robin Williams gépe leszállt Kabul repülőterén. A színész mosolyogva fogott kezet Kilián Nándor dandártábornokkal, majd jellegzetes stílusban elkiáltotta magát. „Jóóó reggelt Afganisztááán!"


    Két nemzet hőse

      Valóban ő tervezte a Central Parkot? Ő használt először aszfaltot New Yorkban, és vezette be a gázvilágítást? A két ország haderejében is figyelemreméltó teljesítményt nyújtó, amúgy mérnök végzettségű Asbóth Sándorral kapcsolatban – akinek életútját a Hadtörténeti Múzeum nemrégiben megnyílt kiállítása mutatja be – rengeteg tévhit kering.


    Hajrá, Honvéd!

      Hatvankét év alatt több mint ezerkétszáz érem és ötvenöt olimpia bajnok: a Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) hazánk legsikeresebb sportegyesülete. Dehogy gondolta ezt 1909. augusztusában dr. Varga Bálint tanár, amikor sportkörként megalakította a Kispesti Atlétikai Klubot (KAC), a BHSE elődjét…

TRADÍCIÓ


    Örökké hűséggel

      Buda vára, 1944. október 16-án, reggel. A testőrség irodájának ajtaja kivágódott: „…ott állt előttünk egy vagdalt képű, hatalmas termetű német tiszt…, s végignézve rajtunk, felhorkant:
      – Lázár tábornokot keresem.
      – Lázár vagyok, de ön kicsoda?
      – Skorzeny…"
      E rövid párbeszédet Bangha Ernő testőr őrnagy papírra vetett emlékeiből citáltuk. (Magyar Királyi Testőrség 1920–1944). A bemutatkozása után néhány órával az 1920 augusztusában létrehozott testőrség megszűnt létezni…


    Hadikrónika

      1945. február 12. Véget ért a Churchill, Roosevelt és Sztálin részvételével megtartott jaltai konferencia, ahol a háború végső szakaszának kérdéseiről, illetve Európa új politikai arculatának kialakításáról zajlottak a megbeszélések. A felek kialakították Németország megszállási övezeteit, létrehozták a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot, s nagy vonalakban megegyeztek Lengyelország határairól is: Sztálin elérte, hogy a szovjetek megtarthassák az elfoglalt kelet-lengyel területeket. Megállapodás született továbbá a háborús főbűnösök bíróság elé állításáról.