Magyarok a tűzfészekben

Henry Kissinger és Le Duc Tho 1973 januárjában írta alá a párizsi egyezményt, melynek értelmében a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság vállalja Vietnamban a tűzszünet betartásának felügyeletét, a tűzszünet-sértések kivizsgálását, a fogolycserék ellenőrzését és a leszerelés felügyeletét. A magyar kontingens ezen kívül a kommunista Észak-Vietnam, és a dél-vietnami forradalmi erők segítését és információkkal való ellátását is céljául tűzte ki.
1973 és

„Mikor Vietnamba mentem, a feleségem a harmadik gyermekünkkel volt várandós. A fiam ekkor 11 éves volt, és mielőtt útnak indultam, hosszan elbeszélgettem vele. Elmondtam neki, egy évig ő lesz a ház ura. Nagyon derekasan helytállt a fiú. A lányunk 1974. július 17-én született, én azonban csak novemberben jöttem haza – a fiam a kiságytól a teknőig mindent bevásárolt, fát vágott, tehát óriási segítséget nyújtott a családnak", meséli Oroszi Antal nyá. ezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Múzeumának igazgatója, aki a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság tagjaként 1973 decemberétől, a második magyar kontingens tagjaként Huéban töltötte szolgálatát. Oroszi kontingense három delegációval dolgozott együtt, az indonéz, a lengyel, és az iráni csapattal.

„Õrnagyi rendfokozatban voltam, mikor a Honvédelmi Minisztérium a személyügyi főcsoportfőnökségen létrehozott egy bizottságot, amely kiválasztotta a kontingens tagjait – megkérdeztek minket, vállalnánk-e a vietnami küldetést, mi pedig igent mondtunk. Óriási kihívás volt és büszkék is voltunk, hogy több nemzet mellett a mi csapatunk is részt vehetett a munkában. 1973 nyara után elküldtek minket a Marx Károly Közgazdasági Egyetem Nyelvtudományi Intézetébe, intenzív angol és francia nyelvképzésre, továbbá egy egyhónapos szakmai továbbképzésen is részt vettünk az Anna-völgyi üdülőben, ahol külügyesek, az első kontingens hazaérkezett tagjai, valamint a politikai főcsoport helyettese készített fel minket a küldetésre. 1973. december 14-én búcsúztatott minket Pacsek József vezérkari főnök a Ferihegyi repülőtéren, előtte pedig a Zrínyi Miklós Egyetemen búcsúztunk el a családjainktól." 

Indonéz és lengyel katonák közös fotóit mutatva elmeséli, a kontingens sokat kirándult, és közelebbről is megismerkedett a vietnami kultúrával. „A délután mindig a mienk volt, hiszen a nagy meleg miatt a munka csupán délig tartott. Sokat kirándultunk, különösen hétvégeken, így átmentünk Quang Triba is." A múzeum igazgatója egy fényképet vesz elő, melyen egy romos, lebombázott, így alig felismerhető épületet látni: „Quang Tri valamikor dél-Vietnam gyöngyszeme volt, majd ilyen szörnyű helyszínné változott. Ám később – mikor még mi is ott voltunk -, a lakók új templomot avattak fel, és meg is hívtak minket az ünnepségre. Így kezdődött az új élet" – mondja Oroszi az újjáépítés fotóit mutatva.

A nyugállományú ezredes és csapata az utolsó császár, Bao Dai édesanyjával is megismerkedett. „Bao Dai volt Vietnam utolsó császára. 1945. szeptember 2-án kikiáltották Vietnam függetlenségét, majd nem sokkal később zavargások és harcok törtek ki, ezért 1946-ban Bao Dai elhagyta az országot, Hongkongban és Kínában élt. 1949-ben ugyan visszatért Vietnamba államelnökként, ám később ismét elhagyta szülőhazáját, és Párizsba költözött. Bao Dai császár édesanyja azonban ott maradt, és miután bejelentkeztünk hozzá, fogadott minket. Emlékszem, méregerős zöld teával fogadott bennünket az idős hölgy, akivel egyébként nagyon sokáig beszélgettünk. Elmesélte, járt már Európában, elsősorban Párizsban. Nagyon jól éreztük magunkat vele, igaz, fotót nem tudok mutatni, hiszen nem engedte, hogy lefotózzuk."

Oroszi Antal fényképei között megtalálunk egy repülőgépről készült felvételt is, melyről elmondja, e gépet egy 19 éves partizán nem sokkal a felvétel elkészülte után felrobbantotta. Egy másik fotó foglyokat ábrázol, hiszen a párizsi egyezmény értelmében ez is a Bizottság feladatai közé tartozott. „A fogolycserét az első váltás hajtotta végre, a második kontingensnek már nem ez volt a feladata", mondja Oroszi, majd szóba kerül 1973. április 7-e, mikor két magyar békefenntartó életét vesztette.
„A NEFB működésének több mint két éve alatt csupán egyetlen magyar tragédia történt, minek során két békefenntartó, Dylski Aurél határőr őrnagy és Cziboly Csaba tartalékos százados meghaltak. A két magyar békefenntartó halálát okozó tragédiában tízen hunytak el, két vietnami, egy kanadai és egy indonéz katona, valamint a vietnami tolmács és a helikopter háromtagú amerikai személyzete."

A magyar kontingens tagjai nem szembesültek a háború borzalmaival. Oroszi Antal azt mondja, veszélyes helyzetbe kontingense sohasem került, de közvetetten mégis megtapasztalta a veszélyt. „A Phu Bai-ban állomásozó csapat (ahol az imént említett repülőgépet is felrobbantották) veszélyes hely volt. A közelben található lőszerraktárt egyszer találat érte. A parancsnok idegileg teljesen tönkrement, mivel az épület, melyben laktak, a légnyomástól életveszélyessé vált. A parancsnok haza is jött hamarosan."

Oroszi Antal miután hazatért, Székesfehérvárra került, 1977-től a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott, 1984-től a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia PKH-főmunkatársaként, majd 1995-től (már nyugdíjasként) a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem múzeumának igazgatójaként. „A a Stefánia Palotában alakult meg a Magyar-Vietnámi Társaság, amely hosszú ideig aktív tevékenységet folytatott. Nagyjából nyolcszázan csatlakoztak, és számos rendezvényen, találkozón tartják a kapcsolatot", mondja végezetül Oroszi Antal.

A Magyar–Vietnami Baráti Társaság Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelőbizottság Tagozatának tagjai harmincnégy éve őrzik hősi halált halt bajtársaik emlékét