„Oroszország valóban stratégiai szereplővé lépett elő”

– Amikor először találkoztunk, a mostanihoz hasonlóan két csillag díszítette egyenruhád váll-lapját. Csak akkor még nem tábornok, hanem főtiszt voltál. Nápolyban, az egyik szálloda parkjában beszéltünk meg randevút. Azóta eltelt hét év. Nápolyból Moszkvába kerültél, alezredesből pedig vezérőrnagy lettél. Mindig ilyen gyorsan pergett a katonai pályafutásod? Felelevenítenéd, hogy mi történt veled az elmúlt években?

– Kicsit visszatérve Nápolyba: hogyan kerültél az ottani NATO-beosztásba?

– Hazajöttem az USA-ból és némi sugallatra beadtam a jelentkezésemet a NATO-ba, ahol békepartner tiszteket kerestek a NATO parancsnokságokon létrehozandó PfP, vagyis békepartnerségi részlegekbe. Magyarországról hatan pályáztunk, abból négyen nyertünk pályázatot. Nápolyba, Brüsszelbe, Norfolkba és , Brunssumba kerültünk, mint PfP törzstisztek. Ott a NATO és a békepartner országok közötti kapcsolatrendszeren dolgoztunk, mivel a délszláv válság rendezése során a NATO a PfP országokat és más, nem-NATO országokat is bevonta a katonai műveletekbe. Az együttműködési feltételek kialakításán, azok megteremtésén és alkalmazhatóságán dolgoztunk. Aztán 1999 márciusában, miután hazánk csatlakozott a NATO-hoz már nem dolgozhattam tovább, mint PfP tiszt, mert NATO tisztté avanzsáltam. Az érdekesség az volt az áthelyezésemben, hogy a NATO márciusban még nem, csak szeptemberben rendelkezett olyan állománytáblával, amiben az újonnan csatlakozó országok – tehát Magyarország, Lengyelország és Csehország – katonái is helyet kaptak. Így márciustól szeptemberig a parancsnokság Hadműveleti Igazgatóságán kaptam „átmeneti" beosztást, mint hadműveleti főtiszt. Pechemre, vagy szerencsémre pont erre az időszakra esett a koszovói légi háború 78 napja. Így, mint a tervező részleg tisztje azt hiszem a NATO hadműveleti tervezés minden csínját-bínját élesben tanultam meg. Kezdve az összhaderőnemi alkalmi harci kötelékek alkalmazásának elvétől, a légitámadások célkiválasztásán keresztül a csapásmérések műholdas értékeléséig, nem is beszélve a háborútól eltérő hadműveletek tervezéséről vagy éppen a pszichológiai hadviselés alapjairól. Mozgalmas időszak volt, de roppant sok tapasztalatot szereztem.

– Nápoly után mi várt rád itthon?

– Némi szerencsével bekerültem Köztársasági Elnöki Hivatal Katonai Főosztályára, mint főmunkatársa. Majd az élet úgy hozta, hogy három hónap elteltével megbíztak a főosztály vezetésével. Azt hiszem nyugodtan nevezhetem magamat szerencsésnek, hogy sikerült ezt a beosztást elnyernem.

– Milyen feladataid voltak, mint a Köztársasági Elnöki Hivatal katonai főosztályvezetőjének?

– Segítettem a Köztársasági Elnök, mint a fegyveres erők, majd 2004-től a Magyar Honvédség főparancsnokának alkotmányos munkáját. Ezek közé lehet sorolni például, a minősített időszakok terveinek összehangolását, a személyügyi jogköréből adódó feladatainak koordinálását, a protokolláris feladatok ellátását, valamint rendszeres tájékoztatásának megszervezését. E tájékoztatást egyébként a honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök tartotta az elnök úr részére. Ugyancsak feladataim közé tartozott a külföldi és belföldi utakon, állami rendezvényeket az elnök protokolláris képviselete, valamint a csapatlátogatások megtervezése, megszervezése, illetve a katonai jellegű elnöki levelezések lefolytatása.

– Néhány mondatban már említetted, most mégis visszakérdezek: hogyan jutottál ki Moszkvába?

– Pályáztam. Pontosabban a Magyar Köztársaság pályázott – rajtam keresztül – a NATO Moszkvai Katonai Összekötő Hivatal vezetői posztjára, amit szerencsésen el is nyertünk, így a személyemen keresztül lehetőség nyílott a beosztás elfoglalására, betöltésére. Tudni érdemes, hogy a pályázónak jelentős nyelvi, szakmai és egyéb vezetői követelményeknek kellett megfelelnie, mert ez a beosztás tulajdonképpen nem más, mint a NATO képviselete Oroszországban. Mégpedig kiemelt figyelemmel a NATO-orosz katonai kapcsolatokra. Látszólag hiába katonai jellegű a beosztás, mivel az orosz oldalon a katonai feladatok végrehajtását mindig politikai jóváhagyás előzi meg, így belátható, hogy a katonai együttműködési feladatok végrehajtása politikai döntésfüggő. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy míg Oroszországnak van nagykövete és katonai képviselete Brüsszelben, addig a NATO-nak csak katonai képviselete létezik Moszkvában. Szervezetileg, pontosabban diplomáciailag a Belga Királyság nagykövetségébe vagyunk bekötve, ez egyfajta diplomáciai védernyő számunkra, de feladatainkat önállóan, brüsszeli irányítással látjuk el. Az eddigi tapasztalataim szerint, azt hiszem a legnagyobb kihívás az összekötői munkában az, hogy nem csak katonai feladatokat látunk el, de nagyon magas szintű katonai-diplomáciai feladatot is. És a diplomácia nem az a munkaterület, ahol „több" munka „nagyobb" eredményt hoz. Ezért a katonai feladatainkat maximálisan meg kell oldani.

– Egészen pontosan mik ezek a feladatok?

– Szoros kapcsolatban állunk az Orosz Védelmi Minisztérium legfelső katonai vezetésével is. Az összekötő hivatalt egyébként 2002-ben hozták létre Moszkvában, s emellett alapvető feladata még a NATO-Orosz Tanács által elfogadott éves Katonai Együttműködési Munkatervek végrehajtásának elősegítése, valamint a munkatervekben meghatározott programok támogatása, figyelemmel kisérése és az azokban való részvétel. A katonai együttműködés Oroszország és a NATO között különböző területeken zajlik, amelyek közül néhány egy magyar tisztnek vagy tábornoknak nem cseng mindig ismerősen. Ilyen területek például, a hadműveletek támogatása, az interoprebiltási program végrehajtása – vagyis a NATO és az orosz katonai képességek kompatibilis alkalmazhatóságának elérése –, a légtér-együttműködési programok, a hadszíntéri rakétavédelmi rendszerek fejlesztésének programjai, a haditengerészeti együttműködés, a logisztikai együttműködés, a képzés, kiképzés és továbbképzés feladatai. De feladataink közé tartozik például a társadalmi- és sajtónyilvánosság segítése, és a NATO legmagasabb szintű politikai és katonai vezetői által tett hivatalos moszkvai látogatások megszervezése.

– Az augusztusi orosz-grúz fegyveres konfliktus változtat, változtatott ezeken a feladatokon?

– Azt kell mondanom, hogy igen, de azt még nem lehet tudni pontosan, hogy a katonai együttműködés milyen irányt vesz. Az már most biztosnak látszik, hogy mindkét fél – a NATO és Oroszország is – kiemelten fogja kezelni a saját stratégiai érdekeinek megfelelő feladatokat és projekteket. Ilyen együttműködési területek lehetnek a jövőben, a jelenleg is futó programok közül, a NATO afganisztáni szerepvállalásának elősegítése, a terrorizmus elleni harc, a polgári védelem, a fegyverzet-ellenőrzés, a védelmi reformok, a tengeri kutatás és mentés, valamint végül, de nem utolsó sorban a politikai dialógus folytatása.

– Rajtad kívül dolgoznak magyarok a hivatalban?

– Összesen tízen dolgozunk a hivatalba, tisztek és tiszthelyettesek egyaránt. Van egy orosz tolmácsunk, s kollégánk egy orosz ezredes asszony, aki az orosz védelmi minisztérium összekötő tisztje. Ha a nemzetiségeket nézzük, van közöttünk amerikai, román, német, olasz, orosz és természetesen magyar is. Egyik főtisztünk Szabó János ezredes úr, aki a haditengerészeti együttműködésért, valamint a tudományos együttműködésért felel. Õ már harmadjára van kint Moszkvában, itt végezte az összhaderőnemi, majd a vezérkari tanulmányait is, vagyis tökéletes ismeretekkel rendelkezik az orosz fegyveres erőket illetőn. A harmadik magyar pedig Gacs Zoltán főtörzsőrmester, aki az összekötő hivatal számítógép menedzsere és ügyvitelese. Másképp fogalmazva: egyfajta mindenes, ami a Brüsszellel való adminisztratív kapcsolattartásunkat illeti. Mivel eddigi pályafutása során jelentős időt töltött külszolgálatban, így a szakmai ismeretein túlmenően a nemzetközi környezetben való munkavégzésben is hasznos tapasztalatokkal rendelkezik. Erre pedig nagy szükség van itt. Tudni kell, hogy hazánk mindig is érdekelt volt a stabil és kiszámítható szövetségesi kapcsolatokban Oroszországgal, ezért nem véletlen, hogy a misszióban mindig szolgáltak magyar tisztek. Remélhetőleg ez a tendencia a jövőben is megmarad.

– Az eddig kinn töltött közel fél év milyen eredményeket, tapasztalatokat hozott?

– Ha kizárólag a munkakörömet veszem figyelembe, be kell vallanom, hogy a legjelentősebb tapasztalatom, hogy Oroszország valóban stratégiai szereplővé lépett elő egy másfél évtizedes stagnálást követően. Oroszország kezdi újraéleszteni stratégiai katonai kapcsolatait, globális szereplő a szomszédos régiókban, mint például Európa, a Közel-Kelet, a Kaukázus, Távol-Kelet és többek között Kína. Ebből adódóan más a politikai és katonai párbeszéd jellege, tónusa, tartalma és kultúrája. Ebbe kell a NATO Katonai Képviseletnek, ha csak minimális mértékben is, de beilleszkedni. A partnereink, akik az orosz Védelmi Minisztérium megfelelő szervei ebben maximálisan segítenek nekünk és a politikai dialógust is figyelembe véve, megpróbáljuk együtt megtalálni a politikai vetületek közös értelmezhetőségének lehetőségeit. Aki Oroszországgal vagy orosz kapcsolatokkal foglalkozik, annak be kell látnia, hogy a nagyhatalmi attitűdök másabbak, mint amihez mi Európában hozzászoktunk és esetleg maradtak még emlékeink a hidegháborús nagyhatalmakról. Oroszország ma nem az a Szovjetunió! Más. A hivatalunkat illetően számomra nagyon kellemes tapasztalat volt a személyi állomány profizmusa. Nemzetiségtől függetlenül az itt szolgáló tisztek és tiszthelyettesek óriási tapasztalattal rendelkeznek, mind a NATO-t illetően, mind pedig Oroszországot vagy az orosz fegyveres erőket illetően. Itt mindenki beszél oroszul és angolul, tehát majdnem mindegy, hogy a találkozóinkon milyen munkanyelvet választunk. Ez a felkészültség jelentősen hozzájárul a zökkenőmentes kapcsolatartáshoz.
Meg kell még említenem azt is, hogy az orosz stratégiai szerepkörből adódó belpolitikai és külpolitikai hatásokat úgyszintén látni és érezni lehet a mindennapokban. Oroszország rengeteget változott az elmúlt tizenöt évben, s mint egyfajta gazdasági, energiapolitikai nagyhatalom, bekerült a globális gazdaság és bankszféra véráramlatába. Igaz sajnos ez azzal is együtt jár, hogy a világ legdrágább városa is lett egyben, például drágább, mint Tokió.

– A család hogyan viseli a moszkvai életet?

– Szerencsére, a gyerekeink már nagyok, főiskolások, így ők már nem részesei ennek a kiküldetésnek. Csak látogatóba jönnek megnézni Moszkvát és Oroszországot. A feleségem természetesen most is itt van velem, egy nyugodt hátországot biztosítva nekem a feladatok ellátásához. A két egzisztencia fenntartásának feladata persze nagyobb részben rá hárul, neki kell utazni, ha az otthoni élet ezt úgy kívánja meg. De itt is szükség van rá, mert ebben a viszonylag frekventált beosztásban mozgalmas diplomáciai és katona-diplomáciai életet kell élni. Ebben pedig a feleség a társ, aki ugyanúgy kiveszi a részét a diplomáciai életből, természetesen a reá háruló szinten. Amikor a NATO-ban áprilisban bemutattak a Katonai Bizottság elnökhelyettesének első kérdése volt: László, ugye a felesége is megy Moszkvába. Amire a válasz „igen Uram" volt. Természetesen hiányoznak az otthoni barátok, a rokonok, a kollégák, a pályatársak, de szerencsére tudom velük tartani a kapcsolatot az interneten, s a ritka hazautazások alkalmával találkozni is lehet velük.

– Egyszer azonban a moszkvai kiküldetés is letelik. Mik a további terveid?

– Egyelőre most még nehéz megmondani előre, hogy mi lesz, mi következhet egy ilyen beosztás után. Szeretném, ha mindazt a tapasztalatot, amit ebben a beosztásban szerez az ember valahol még hasznosítani lehetne. Az itt megszerezhető tapasztalat rendkívül széleskörű, katonai, szakmai, kulturális, társadalmi és nem utolsó sorban emberi. Oroszország – mivel itt végeztem tanulmányaim egy részét – számomra mindig különleges volt és lesz. Nem tudom, hogy miként alakulnak a világpolitika és globális gazdasági fejlemények, de egy biztos, Oroszországgal hosszú távon kell Európának, a NATO-nak és Magyarországnak is számolnia.