„Rossz katona az, aki nem akar tábornok lenni”

Soha nem tudhatja az ember, hogy melyek lesznek azok a történések, amelyek megváltoztatják az életét. Huszár János dandártábornok számára az egyik ilyen sorsfordító esemény az volt, amikor az 1960-as évek közepén, még fiatal gyerekként meghallotta nagyapja katonatörténeteit. Annak idején, faluhelyen, egészen pontosan a Békés megyei Vésztőn még nem volt megszokott a televízió, így az emberek azzal múlatták az őszi-téli hosszú estéket, hogy összeültek beszélgetni. A korosabb, katonaviselt emberek egy része megjárta a háborút is, így hamar előkerültek a katonatörténetek, amelyek többségében a bátorságról és a helytállásról szóltak.

– Emlékszem, nagyapám egyik barátja azt mesélte el, hogy miként szöktek meg az orosz fogságból, hogyan segítettek egymáson útközben, s milyen körülmények között tértek haza. Engem lenyűgözött ez a mentalitás és a bajtársiasság. Bár ekkor még nem mondtam ki, mindez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy később katona legyek – meséli Huszár tábornok, aki egészen addig nem foglalkozott komolyan a katonai pálya gondolatával, míg középiskolás korában el nem jött a pályaválasztás ideje. Ekkor azonban – valószínűleg éppen a téli estéken hallott történetek hatására – a katonai főiskolára jelentkezett továbbtanulni. Mégpedig harckocsizó, vagyis ahogy akkor mondták, páncélos szakra. Ennek pedig azt volt az oka – árulja el –, hogy a környék egyik leghíresebb középiskolájában, a szeghalmi Péter András Gimnázium és Szakközépiskolában, mezőgazdasági gépész szakon végzett. Vagyis jól értett a különféle gépekhez, azok szereléséhez. Illetve természetesen az is motiválta, hogy annak idején a tankosok a „legmenőbb" fegyvernem katonáinak számítottak.

A szakasz és a század a műhely, a zászlóalj az iskola

Huszár János egészen pontosan 1976. július 30-án öltötte magára a Magyar Néphadsereg „katonazöld" színű gyakorló egyenruháját, s vonult be újoncként Mezőtúrra. Hadnaggyá négy esztendővel később, 1980. augusztus 20-án avatták fel a Kossuth téren. Első beosztását a kalocsai 24. harckocsiezrednél kapta.

– Az iskolapad után itt váltam igazán tisztté, mégpedig sok-sok segítséggel. Nagy szerencsém volt, mert a közvetlen parancsnokaim gondot fordítottak arra, hogy bennünket, fiatal kollégákat támogassanak, és segítsenek a szakma mélyebb ismereteinek elsajátításaiban is. Sokat köszönhetek az idősebb generációnak. Szerencsére akkoriban még sokan gondolták úgy, hogy a szakasz és a század a műhely, a zászlóalj pedig az iskola. S ez nagyon sokat számított – mondja a dandártábornok, aki elismeri: hazudna, ha azt mondaná, hogy soha nem fordult meg a fejében, egyszer talán tábornok is lehet. Ahogy az ő generációja mondja: rossz katona az, aki nem akar tábornok lenni! Mivel a katonában lennie kell egy természetes törekvésnek, hogy a beosztásokban, vagyis az úgynevezett ranglétrán minél előrébb jusson.

Huszár tábornok már az avatásakor jól tudta, hogy a későbbiekben szeretne továbbtanulni. Így már ekkor megnézte, hogy merre van a világban akadémiai szintű harckocsizó képzés. Kettő ilyen kurzust talált. Az egyiket Angliában, amely számára abban az időben, értelemszerűen elérhetetlen volt. A másik lehetőség pedig a Szovjetunióban, a Malinovszkij Páncélos Akadémia volt.

Mielőtt azonban még ide kikerülhetett volna, helyőrségváltás várt rá, hiszen a Magyar Néphadsereg 1982-es átszervezésével megszűnt a kalocsai ezred. Mezőtúrra került, az ötödik ezredhez, s itt lett zászlóaljparancsnok is. Vagyis, úgy véli, hogy itt érte az első olyan megmérettetés, amelynek során kiderült: alkalmas-e katonai vezetőnek. Hiszen szakasz-, és századparancsnoki szinten jobbára a szakma ismerete dominált, ám a zászlóalj első emberének már inkább vezetőnek kellett lennie.

Az orosz nyelvtanfolyam és a három éves akadémia elvégzése után új helyőrség, Lenti várt az akkor még századosi rendfokozattal rendelkező fiatal tisztre. Annak ellenére, hogy azt kérte: hazaérkezése után a Duna keleti oldalára helyezzék, hiszen a család mellett ismeretségi köre is oda köti. Az elöljáró azonban Lenti mellett döntött. A tábornok elárulja: bár kevés időt töltött a katonák között is csak „isten háta mögötti helyőrségnek" becézett kaszárnyában, elég mozgalmas életet élt. Gyakorlatok és törzsgyakorlások követték rendre egymást, amelyek jó lehetőséget kínáltak az ismeretek elmélyítésére és a felkészültség bizonyítására.

Elszakadva az alapfegyvernemtől

1991 tele már a bajai 108. lövészdandárnál érte Huszár Jánost, aki a szovjet akadémia elvégzése után elszakad alapfegyvernemétől, vagyis a harckocsizóktól, s lövész alakulatoknál tevékenykedett. Mivel erre az időszakra esett a délszláv polgárháború, a bajai katonák kiképzésére és a laktanya mindennapi életére nagyban rányomta a bélyegét a szerb határ közelsége. A tábornok mindezek mellett még egy dolog miatt emlékszik szívesen a bajai évekre: itt lett dandár szintű vezető, az alakulat törzsfőnöke, amely beosztás ebben az időben még a parancsnok első számú helyettesének felelt meg. Azaz rengeteg feladat szakadt a nyakába, ahogy mosolyogva fogalmaz: itt bőven volt lehetősége puskaport szagolnia.

1999-ben újabb mérföldkőhöz érkezett pályafutása, hiszen másfél évet a Francia Köztársaság Védelmi Kollégiumán tanulhatott. A vezérkari tanfolyamot azonban még idehaza és Párizsban is nyelvtanfolyamok előzték meg.

– Nagyon sokat adott nekem ez a másfél év, már csak azért is, mert éppen egybeesik hazánk NATO csatlakozásával. Emellett pedig átformálta a szemléletemet is. Nagyon érdekes volt megismerni egy másik világot, amelyik másképpen gondolkodik a védelemről és a szövetségi kérdésekről – emlékezik Huszár dandártábornok, aki párizsi tartózkodásának másik nagy előnyét abban látja, hogy ismereteket szerzett a professzionális hadsereg kialakításával kapcsolatban. Hiszen a franciák ekkor már túl voltak az ide vezető út első lépésein, s megszűntették a sorozás intézményét is.

Hazatérését követően, néhány hónapos székesfehérvári kitérő után Debrecenbe került, ahol a dandár törzsfőnöke, később parancsnokhelyettese lett. A Cívis Városban egészen 2006-ig szolgált, s mint mondja a legnagyobb szárazföldi helyőrségben eltöltött hat év nagyon értékes időszaka katonai pályafutásának. Egyrészt azért, az 5. Bocskai István Lövészdandár életében ez az az idő, amikor keresgette azt, hogy egészen pontosan miként tud megfelelni az alaprendeltetéséből adódó feladatainak, illetve többször is kivette részét a katasztrófavédelmi, ezen belül is az árvízvédelmi feladatokból. Ráadásul, a dandárnál ebben az időszakban kezdtek megjelenni nagyobb számban a szerződéses katonák, így Huszár tábornok a franciaországi tanulmányai során e kérdéskörben megszerzett ismereteit könnyen adoptálni tudta a debreceni helyzetre.

– Debrecenben jó parancsnokokkal, és jó beosztottakkal, sikeresen tudtam végezni a munkámat, így talán ennek is köszönhető, hogy 2007. év elején, amikor megalakult Székesfehérváron az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, felajánlották a kiképzési főnöki beosztást. Amelyet örömmel fogadtam el – mondja a tábornok, akinek ebben az időszakban majdnem volt szerencséje kijutni Afganisztánba. Eredetileg ő volt ugyanis a magyar Tartományi Újjáépítési Csoport második váltásának kijelölt parancsnoka, s már meg is kezdte a felkészülést a misszióra, amikor az elöljáró úgy döntött, hogy nagyobb szükség van rá itthon, a kiképzési főnökség felállításában, s a munka beindításában. Hiszen ilyen önálló szakterület akkor már évek óta nem létezett a parancsnokság jogelődjeinek szervezetében.

Dandárparancsok-helyettesként Koszovóban

Ennek köszönhető, hogy katonai pályafutása első külszolgálatára egészen 2009-ig várnia kellett Huszár tábornoknak. Tavaly április 16-án kezdte meg féléves külszolgálatát a nyugat-balkáni hadszíntéren, Koszovóban, a Pec/Pejeben állomásozó Nyugati Többnemzeti Dandár parancsnokhelyetteseként. Ezzel pedig rekorderré vált, hiszen a koszovói hadszíntéren korábban nem teljesített szolgálatot ilyen magas beosztásban magyar katonatiszt. Legfeljebb zászlóaljparancsnokok Pristinában, az MH Õr-, és Biztosító Zászlóaljnál, illetve Pec/Pejeben, ahol egyszer, fél éven keresztül magyar zászlóalj vezette a többnemzeti dandár egyik harccsoportját.

Természetesen kiutazása előtt Huszár tábornoknak el kellett sajátítania az angol nyelvet. A középfokú nyelvvizsga letételére, majd ezt követően a STANAG tanfolyam elvégzésére is lehetőséget kapott elöljáróitól.

– Nem tagadom, nagyon érdekes volt számomra a Koszovóban töltött fél év. Már csak azért is, mert a dandár parancsnoka kapva kapott azon az alkalmon, hogy én korábban kiképzéssel foglalkoztam. Így külszolgálatom alatt az egyik legfontosabb feladatom az volt, hogy a misszió biztonsági környezetéből adódó teendőkhöz kellett alakítanom a dandár alárendelt harccsoportjainak kiképzését – meséli a dandártábornok, aki emellett még a kijelölt objektumok őrzésvédelmével, valamint a tartalék erők felkészítésével is foglalkozott a misszióban töltött hat hónap alatt.

Kérdésemre válaszolva elárulja: úgy véli, hogy a két évvel ezelőtt függetlenségét kikiáltó országban egyre nyugodtabb a helyzet, ugyanakkor időnként még fel-fellángolnak a kisebb-nagyobb ellentétek a szerb és az albán lakosok között. A két népcsoport gyakran provokatív módon viselkedik egymással szemben, emiatt a katonák figyelme nem lankadhat, az alegységek reagálóképessége nem csökkenhet.

– Talán a legnagyobb változásnak az mondható, hogy a szerb ortodox egyház helyi vezetői olyan személyek lettek, akik kicsit nyíltabbak, mint elődjeik és másképp látják maguk körül a világot. Megértették, hogy a jövőbeli, nyugodt élet záloga az, hogy a két nép jól meg tudjon férni egymás mellett – hangsúlyozza a véleményét a tábornok, akivel ezt követően arról beszélgetünk, hogy már a hadműveleti területről történő hazaérkezése előtt informálisan tájékoztatták arról, hogy az összhaderőnemi parancsnoknak milyen elképzelései vannak a parancsnokság átalakításáról és természetesen az ő további sorsáról.

Megilletődve a köztársasági elnök előtt

Hivatalosan azonban csak idén januárban – az ÖHP-n zajló szervezeti átalakítás kapcsán – hangzott el: Huszár Jánosra vár a továbbiakban a Magyar Honvédség második legnagyobb szárazföldi alakulatának vezetése. Mivel a HM Honvéd Vezérkar főnöke és a honvédelmi miniszter eddigre hagyta jóvá az összhaderőnemi parancsnok elgondolását.

Ettől az évtől kezdve egyébként április közepe örökre emlékezetes marad Huszár tábornok számára. Hiszen Sólyom László köztársasági elnök 14-én nevezte ki dandártábornokká, 15-én vette át ünnepélyes keretek között a tatai dandárparancsnoki beosztást, amely kinevezés 16-án lépett életbe.

Természetesen nem lehet megkerülni azt a kérdést, hogy milyen érzés volt a Sándor palotában állva, átvenni a kinevezési okiratot? Mint megtudom: 34 év katonai szolgálat után Huszár tábornok egy kicsit megilletődve érezte magát, amikor a személyügyi parancsot olvasták fel. E néhány másodperc alatt átfutott előtte egész addigi katonai pályafutása.

A hivatalos, protokolláris ceremónia után az a megtiszteltetés érte, hogy a Magyar Köztársaság elnöke családja körében beszélgetett vele. Érdeklődött a család életéről, a gyerekek tevékenységéről és a katonai pályafutásáról is.

Apropó család: Huszár tábornok nem tagadja, abban, hogy munkáját zavartalanul végezhette, nagy szerepe volt a feleségének, akivel „egészen kicsi gyerekkoruk óta" ismerik egymást. Akkor házasodtak össze, amikor még főiskolás volt, így felesége már a kezdetekkor jól tudta és elfogadta, hogy a katona életmód együtt jár a gyakori helyőrségváltásokkal és költözésekkel. Később pedig a gyermekeik belenőttek ebbe a környezetbe, így számukra ezért nem volt szokatlan az állandó váltás.

– Az elmúlt több mint harminc évben a feleségem mindenhova velem jött. Egyedül Franciaországba nem tudott elkísérni, mert arra nem volt lehetőség, hogy oda családostul utazzak. Örökre hálás vagyok neki, hogy tolerálta ezt az életmódot – mondja a tábornok, majd elárulja: élete párjának sem idegen az egyenruha viselete. Sőt, néhány évvel ezelőtt a Magyar Honvédségtől vonult nyugállományba. 1990-ben, Lentiben kezdett az alakulat polgári alkalmazottjaként dolgozni, majd Baján lett hivatásos katona.

S mivel mindez még 1996. szeptembere előtt történt, abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy a polgári életben eltöltött munkaidőt beszámították a szolgálati viszonyba. Aztán egy átalakításnál úgy döntöttek, érdemes a feleségnek nyugállományba vonulni. Így nyugodtabban foglalkozhat a család dolgaival, s ha szükséges könnyebben tudja a férjét követni egy másik helyőrségbe.

A lánya is bezupált

Huszár dandártábornok mosolyogva említi meg, hogy van még egy egyenruhás a családban. Bár lánya pedagógusnak és nem katonának készült, az élet úgy hozta, hogy tavaly augusztusban ő is magára öltötte az angyalbőrt. Fia viszont egyelőre nem szándékozik édesapja nyomdokaiba lépni. Õ egyelőre még egyetemista, idén végez a Debreceni Egyetemen. Aztán, hogy mit hoz a jövő, még senki nem tudja. Az sem elképzelhetetlen, hogy a srác néhány éven belül beöltözik, hiszen biológusokra a Magyar Honvédségnek is szüksége lehet – mondja a tábornok.

A Huszár család egyébként pillanatnyilag kétlaki életet él. A családi fészek Baján található, még annak idején itt kaptak egy szolgálati lakást, amelyet a helyőrség megszűnésekor megvásárolhattak. Ennek a háztartásnak a vezetése a feleségre hárul, hiszen a családfő pillanatnyilag Tatán él. Szerencsére – teszi hozzá a dandártábornok – neje gyakran meglátogatja a Vizek Városában, és segít minden ügyes-bajos dolgot elintézni.

A beszélgetés végén az új helyőrségre, Tatára terelődik a szó. Mint megtudom, nem volt véletlen, hogy az új parancsnok az átadás-átvételi ünnepségen csak egy rövid beszédet mondott. Egyrészt úgy gondolja, hogy érkező parancsnoknak nem lehet még hosszú mondandója egy ilyen ünnepségen, ez a távozó elöljáró privilégiuma. Másrészt aznap már harmadszor áztak meg a katonák az alakulótéren, s nem akart visszaélni türelmükkel. A legfontosabb mondanivalóját abba a néhány mondatba is bele tudta sűríteni. Ez pedig az volt, hogy a dandárnak a továbbiakban is bőven lesz feladata, vagyis lehetősége is arra, hogy az itt szolgálók bizonyíthassák hozzáértésüket, elkötelezettségüket.

Természetesen a jövőben is elsődleges célok egyike a missziós feladatokra készülő katonák, kontingensek körültekintő felkészítése. A dandár nagy része ugyanis jelenleg is külszolgálaton van, vagy éppen oda készül. De nem szabad elfelejtkezni az alaprendeltetésből, vagyis az ország védelemből adódó feladatokra való felkészülésről sem – teszi hozzá a dandárparancsnok –, amelynek kapcsán ugyancsak bőven van és lesz feladata az alakulatnak.

A tábornok végezetül még azt is elárulja, nagyon büszke arra, hogy Tatán szolgálhat. Hiszen hosszú ideje már, hogy a dandár és a jogelőd szervezetek katonái – öregbítve a tatai katonák hírnevét – hittel és becsülettel teljesítik kötelességüket itthon és határainkon túl egyaránt. És azért is, mert a Klapka dandár a Magyar Honvédség egyik legnagyobb múlttal rendelkező alakulata, mely ez év őszén ünnepli megalakításának és fennállásának hatvanadik évfordulóját.

Kapcsolódó cikkek:

„A csapatzászlót megőrzésre átveszem!"

Személyi változások Székesfehérváron 

Fotó: A szerző és archív