Szülővárosában búcsúztak a hősi halottól

A fiatal tűzszerész éppen egy héttel ezelőtt, június 10-én reggel, tragikus körülmények között vesztette életét Afganisztánban, amikor egy házi készítési robbanószerkezetet akart hatástalanítani. Halála egyaránt megrázta az ázsiai országban szolgáló és az itthon lévő magyar katonákat.

A harmincéves fiatalember temetésen több száz katona vesz részt, szinte kivétel nélkül eljött mindenki az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóaljtól, ahol Gyula szolgált. Itt vannak az Afganisztánban lévő magyar kontingens azon katonái is, akik éppen szabadságon tartózkodnak Magyarországon. Eljöttek a rendőrség tűzszerész szolgálatának tagjai, valamint a Magyar Honvédség búvárai is – hiszen Gyula nemcsak tűzszerész, hanem búvár is volt. A szárazföldön és a vízben egyaránt azért küzdött, hogy hatástalanítsa és megsemmisítse a hatvanhárom évvel ezelőtt véget ért világháború véres és veszélyes emlékeit.

A ravatalozóból a sírhoz vezető út szélén a volt tűzszerész és hadihajós kollégák állnak. Valamennyien tisztelegnek, amikor elviszik előttük a nemzeti lobogóval letakart tölgyfa koporsót, melynek tetején kard és a díszegyenruha sapkája. A menetet vezető katonák egyikénél vörösbársony tartón kitüntetések, a másiknál pedig egy fénykép: Gyula néz a lencsébe, arcán a rá oly jellemző huncut mosollyal. Érzelmeiket sokan nem tudják palástolni…

A sír közelében a katonazenekar halk gyászzenét játszik, a díszőrök pedig egymást váltva, négyesével róják le kegyeletüket a koporsó előtt. Dr. Szekeres Imre, honvédelmi miniszter, Havril András vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, Tömböl László mérnök altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka, Palásti Ferenc dandártábornok, a Köztársasági Elnöki Hivatal katonai főosztályánk vezetője, Hajdu Gábor mérnök ezredes, a tűzszerész és hadihajós alakulat parancsnoka Lázár János, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnöke, valamint Macsári József, Szeghalom polgármestere is némán tiszteleg az elhunyt koporsója előtt.

– Még alig hegedtek be a sebeink, amit 2006-ban több társunk elvesztése okozott, s máris itt állunk egy újabb sírhant előtt. A szív jeges szorítása nem enged, elszorult torokkal, kiégett aggyal, dühtől ökölbe szorított kézzel kiáltjuk az égre: Miért? Miért ver minket újból a sors? Miért kellett elveszítenünk egy újabb kiváló tűzszerészt, jó barátot, bajtársat, apának gyermekét, testvért és szerelmest? – kezdi beszédét megrendülten Hajdu ezredes. Néhány másodperces szünetet tart, majd alig hallhatóan folytatja: „újból eltávozott közülünk egy, egyike a legjobbaknak, és mi átadjuk őt az égi tűzszerészek népes táborának".

– Még harminc éves sem volt, az idén nősülni készült. Azért is vállalta még e missziót. Úgy tervezte ez lesz az utolsó. Mert utána már a családalapításra akart gondolni, s megszerzett tudását a kiképzésben hasznosítani – emlékezik a volt parancsnok, majd feleleveníti a fiatal tűzszerész pályafutását. Természetesen beszél arról is, hogy kollégái tavaly őt választották meg az év tűzszerészének.

– Drága Gyula! Pótolhatatlan, nagy űrt hagysz magad mögött. Mindenki emlékezni fog azokra a nehéz feladatokra, amelyeket veled együtt sikeresen oldottunk meg. A meghitt beszélgetésekre amelyeket veled folytattunk. Ha most fentről figyelsz, nézz le ránk. Nézd, mennyien eljöttünk elkísérni az utolsó utadra. Szinte itt van az egész város, hiszen itt is sokan ismertek és szerettek. Mindig is az elsők között voltál. Tavaly az első tűzszerész és az első járőrparancsnok a PRT-ban, és mily fájdalom, hogy az első hősi halott is az afganisztáni misszióban – csuklik el a hangja többször is Hajdu ezredesnek, aki beszéde végén megköszöni, hogy a fiatal tűzszerész parancsnoka lehetett…

A Magyar Honvédség hősi halottjának földi maradványait a tábori püspökségek képviselőinek vigasztalása után, a díszszakasz díszsortűze és a tűzszerész járőrautók szirénáinak hangjára engedik le a sírba, melyen mindenki elhelyezi a megemlékezés virágait. A Szózat után felhangzó Il Silencio fájdalmas taktusai után pedig az itthoni kollégák és az Afganisztánban szolgáló bajtársak még egyszer körbeállják a sírhantot, hogy leróhassák kegyeletüket a tragikus körülmények között elhunyt kolléga előtt.

Nyugodj békében hadnagy úr!

További képek:

Fotó: Galovtsik Gábor