Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Teljesítettük a kitűzött célokat”

Szöveg: Draveczki Ádám & Révész Renáta |  2008. január 15. 9:17

Sikerekben gazdag évet zárt a Honvédség 2007-ben, és a lefektetett stabil alapokon idén megindulhatnak a szükséges fejlesztések – mondta Vadai Ágnes. A honvedelem.hu-nak adott interjújában a honvédelmi államtitkár részletesen beszélt az általa legfontosabbnak tartott lépésekről.

Megítélése szerint melyek az elmúlt év legfontosabb eredményei és tapasztalatai a Magyar Honvédség szempontjából?

A hadseregen belüli nagy szerkezeti átalakítások tavaly befejeződtek. Az elmúlt 17 év reformjai után az idei már a stabilitás éve lehet. Felállt az Összhaderőnemi Parancsnokság, megtörtént a szervezeti struktúra egyszerűsítése mind a hadsereg, mind a minisztérium és intézményei tekintetében. A Magyar Honvédség korábban 77 hadrendi eleme ma 33-ba koncentrálódik. A minisztériumnak korábban alárendelt 32 hivatalt és háttérintézményt 7 szervezetbe vontuk össze. Nagy eredménynek tartom, hogy az Állami Egészségügyi Központ minden nehézség ellenére is megkezdte működését. A nagy átalakulás a kormány 2118/2006-os határozatával indult el. Én közvetlenül július 1-jétől – honvédelmi államtitkárrá való kinevezésemtől – vagyok részese ennek a folyamatnak. Előtte, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának tagjaként is elég közelről szemlélhettem a honvédségben történteket. Úgy látom, ez volt az a minisztérium, amelyik tökéletesen végrehajtotta a határozatban foglaltakat.
A szervezeti átalakítások mellett nagyon fontosnak tartom a törvényalkotásban elért változtatásokat is. Azon túl, hogy sikerült elfogadni a Honvédség részletes bontású létszámáról, illetve hosszú távú fejlesztési irányáról szóló országgyűlési határozatot, 2007. december 31-ével rögzítésre került azoknak a nyugdíja, akik elérték a 20 év szolgálati időt, és tovább szolgálnak. A szolgálati időpótlékról szóló törvény is életbe lépett január 1-jével. Általánosságban azt tudom mondani, hogy a parlamentben, a ritka kivételeket leszámítva – mint például a nyugdíjra vonatkozó rendelkezések – ötpárti konszenzus van a honvédelmi kérdésekben.

Ezáltal jóformán kivételes is ez a terület…

1595871588
Nagyon fontos dolog, hogy a honvédelem nagy, átfogó kérdéseiben az ellenzék és a kormánypártok egyet tudnak érteni, különös tekintettel a missziós vállalásokra. Ebben nagyon nagy szerepe van a Honvédelmi Bizottság tagjainak, nyilvánvalóan a tárcának és annak, hogy mindenki belátta: a honvédelem, a Honvédség nem lehet a politikai játékok eszköze. A tárca minden esetben nyitott volt a bizottság kérdéseire akár kollektív, akár egyéni kezdeményezésekben. Az én ajtóm ugyanúgy nyitva áll bárki előtt, mint a miniszter úré, akár kérdést tenne fel, akár egyeztetne. Összességében azt tudom mondani, hogy jó szakmai viták zajlottak le az elmúlt években. Ami a további eredményeket illeti: Magyarország szintén komoly sikereket könyvelhetett el nemzetközi szerepvállalások területén. Itt most nem kizárólag arról az ezer katonáról beszélek, akik külföldön teljesítenek szolgálatot, és mind a lakosság, mind a nemzetközi szervezetek részéről nagy elismerés övezi munkájukat. Politikai és szakmai szempontból is óriási eredmény például, hogy Pápa lesz a C-17-es flotta állomáshelye, és nem csak Magyarország számára fontos ez a döntés. Ez volt az az utolsó momentum, ami világossá tette, hogy a NATO-n belül nincsenek régi és új tagállamok: Magyarország vagy Románia ugyanolyan tagja a szövetségnek, mint például Spanyolország vagy Franciaország. Ezen a téren is köszönet és elismerés illet mindenkit, aki időt és energiát nem sajnálva hozzájárult ahhoz, hogy hazánk a lehető legjobb ajánlattal tudjon előállni.
Számunkra nagyon fontos eredmény a katonák pozitív megítélése, amit a nemrégiben készített közvélemény-kutatás is bizonyít: a katonák presztízse magas az állampolgárok körében. Ez már csak azért is kiemelendő, mert az átlagember a mindennapokban – a helyőrségeket leszámítva – nem találkozik nap, mint nap katonákkal, ellentétben mondjuk a postásokkal. Szerencsére, hiszen ennek az ellenkezője azt jelentené, hogy árvíz, katasztrófa van vagy netán – ilyet mondani sem szeretnék – háború.
A Bevetési Irány 2007 hadgyakorlat világosan megmutatta, hogy a magyar katonák maradéktalanul elsajátították azokat a képességeket, amit a jelenkor biztonságpolitikai kihívásai megkövetelnek. A gyakorlaton a miniszterelnök úr is jelen volt, akivel sikerült utána szót váltanom a látottakról: nagyon elégedett volt mindazzal, amit tapasztalt. Nem is beszélve a Magyarországra akkreditált külföldi katonai attasékról, akik szintén csakis a legjobbakat mondták a magyar hadseregről. Tehát sikeresnek tartom az elmúlt évet az összes területen: teljesítettük azokat az elvárásokat, melyeket a minisztérium 2007 elején kitűzött maga elé. Mindig lehet persze jobbat és jobbat nyújtani – 2008-ban is ezen munkálkodunk majd.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter a minap úgy fogalmazott, hogy 2008 a fejlesztések éve lesz a Honvédségnél. Melyek a legjelentősebb feladatok, fejlesztések az idei kétszeresen jubileumi évben?

Legalább háromszoros jubileumról beszélhetünk, hiszen nemcsak a 160 esztendős Honvédség és a 70 éves Légierő, de a 90 éves Hadtörténeti Múzeum és Intézet is jubilál idén. A fejlesztések mellett a stabilitás is ugyancsak fontos tényező a tavalyi nagy átalakításokat követően, 2008-ban a lefektetett szilárd alapokon kezdődhet meg a további építkezés. A haditechnikai eszközök fejlesztése mindenképpen fontos. A helikopterek felújítása és a gépjárműparkban esedékes változások például elengedhetetlenek, és elsődleges prioritásoknak számítanak. A fejlesztésekhez persze hozzátartozik a munkakörülmények javítása is, különös tekintettel a laktanyafelújításokra. Az elmúlt fél év során én magam is számos laktanyát látogattam meg, és néhol komoly összegeket kell fordítani a további felújításokra, noha már eddig is értünk el szép eredményeket. Nőként, magas sarkú cipőt viselve például több helyen is tapasztaltam, hogy az alakulóterek több helyen katasztrofális állapotban vannak. Az egyik ilyen tapasztalatom vezetett oda, hogy az államtitkárság irodáinak felújítására szánt pénzösszeget átcsoportosítottuk és inkább a székesfehérvári laktanya alakulóterét újítottuk fel belőle. A Honvéd Vezérkar meghatározza a sorrendet, és aszerint járunk majd el. Én örülnék, ha minél több pénzt tudnánk ilyen célokra fordítani, bár az anyagi lehetőségeket természetesen figyelembe kell venni.

1595871588

Ha már anyagi lehetőségek: az ellenzék részéről visszatérő bírálat, hogy a honvédelmi büdzsé GDP-arányosan 1 százalék alatt van.

Egy dolgot szögezzünk le: azok, akik kevésbé barátai a Magyar Honvédségnek vagy a Honvédelmi Minisztériumnak, előszeretettel emlegetik a prágai vállalásokat. Itt ugye a NATO tagállamai elhatározták, hogy GDP-arányosan 2 százaléknyira emelik fel a honvédelmi kiadásokat. Később mindenki rájött, hogy ezt nem tudják megvalósítani, így aztán Rigában, a következő NATO-csúcson már arra tettek ígéretet az országok, hogy igyekeznek szinten tartani a katonai büdzsét. A költségvetés természetesen nincs 1 százalék alatt, mint ahogyan eddig sem volt, de pontos 2007-es adatokkal várhatóan csak februárban tudok majd szolgálni. A rigai vállalásokat egészen biztosan tartottuk. Másrészt kevés csupán azt mondani, hogy a GDP bizonyos százalékát erre és erre kellene fordítani, hiszen a pénz elköltésének módja sem mindegy. Tavaly a Honvédelmi Minisztérium több mint 300 milliárd forintból gazdálkodhatott, és ezt a pénzt sokféleképpen lehetett volna elkölteni. Megítélésem szerint a tárca nagyon feszes büdzsé mellett is rendkívül hatékonyan és arányosan gazdálkodott, hiszen arra is jutott lehetőség, hogy év közben külön juttatásokat adjunk a Honvédségnél, a tárcánál dolgozóknak, gondolok itt az üdülési csekkre vagy az év végi ruhapénzre.

Első női honvédelmi államtitkárként mit tapasztalt, milyen ma a nők helyzete a Honvédségnél?

1595871588
Minden egyes alakulat-látogatás alkalmával külön találkozom az adott egységnél szolgáló hölgyekkel. Rendkívül pozitív számomra, hogy amikor a problémáikról kérdeztem őket, elsőként sosem saját magukról beszéltek, hanem rendszerint valami olyasmiről, ami az egész alakulat számára fontos volt. Természetesen előkerültek kifejezetten hölgyeket érintő kérdések is, általában a ruházat kapcsán. Úgy vélem, egy hierarchikus szervezetben rendszeresített női öltözék is lehet jól szabott, csinos és egyben kényelmes. Éppen ezért arra bíztattam a hölgyeket: nyugodtan mondjanak véleményt, tegyenek javaslatot, kritizáljanak az újabb egyenruhák tervezésekor, próbájakor, hiszen nekik ez a munkaruhájuk. Márpedig magasított sarkú cipőben másfél-két órás eligazításokat végigállni egy cseppet sem könnyű.
A másik téma, ami szintén gyakran előkerült, a foglalkoztatási formák, így a részmunka, a távmunka kérdése. Biológiailag úgy alakult, hogy csak a nők tudnak szülni, ez azonban megítélésem szerint nem lehet akadálya a karrierépítésnek. Igenis fontos, hogy a gyermeket vállaló katonahölgyek is tudjanak dolgozni akár 4 vagy 6 órában is. A Vezérkar egyébként ebben a tekintetben mindig is együttműködő és rugalmas volt, amit mi sem mutat jobban annál, minthogy a nők arányának tekintetében a Honvédség ma jobb eredményekkel büszkélkedhet, mint a parlament: a legutolsó adatok szerint ez 16 százalék volt, szemben az Országgyűlés mintegy 10 százalékával.

Vannak esetleg arra vonatkozó adatok is, hogy a toborzás során milyen arányban sikerül fiatal hölgyeket a Honvédség állományába venni?

A tavalyi évre nézve még nem készült el a statisztika, de a hivatás iránt nagyon sok hölgy érdeklődik. A toborzás a társadalomból folyik, aminek több mint 50 százaléka nő, tehát óhatatlan, hogy egyre többen jelentkezzenek közülük a különböző beosztásokba. Számos olyan pozíció létezik a Honvédségen belül, amit nők és férfiak egyaránt be tudnak tölteni. Az egyéni képességekkel és korlátokkal persze mindenkinek tisztában kell lennie, mint ahogyan azzal is, hogy nem lesz mindenkiből kommandós vagy vadászpilóta, aki jelentkezik a hadseregbe. Mi mindenkit örömmel látunk, hiszen katonákra nagy szükség van, ez nem titok. Hiába magas a Honvédség társadalmi elismertsége, ha az emberek jelentős része számára még mindig ijesztőek azok a vélt vagy valós kötöttségek, amik a katonai szolgálattal járnak. A toborzások során éppen ezért nagyon világosan beszélünk a fiatalokkal, hogy elmagyarázzuk, mik azok a pluszok és azon alkotmányos korlátok, amelyekkel szembesülhetnek azok akik a katonai pályára lépnek. A kecskeméti repülőnap – amelyre a jubileum okán idén is sor kerül – ebből a szempontból kiemelten fontos esemény, hiszen családok ezrei jönnek el, és nemcsak a légishow-t tekintik meg, hanem alkalmuk nyílik elbeszélgetni katonákkal is.

1595871588

Szintén a fiatalokat érinti a katonai felsőoktatás kérdése, ami Önnek személy szerint is fontos. Jelenleg milyen kapcsolatban áll a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemmel?

Aki ismer, az tudja, hogy a Zrínyi az én részemről egy soha el nem múló szerelem, nagyon fontos számomra. A Honvédség presztízse szempontjából is meghatározó, hogy egy olyan nagy múltú és jól működő intézmény tartozik hozzá, ahol egyedülálló tudás halmozódott fel. Ami egyrészt a katonai tapasztalatokból fakad, másrészt abból, hogy Magyarország elismert biztonságpolitikusainak nagy része tanít az egyetemen akár hivatásszerűen, akár óraadóként. Úgyszintén kiemelkedő a nyelvi képzés, hiszen az iskola a NATO-standardoknak megfelelő nyelvvizsga kiadására jogosult. A Zrínyi a civilek körében is igencsak népszerű, amikor ott tanítottam, nekem is voltak civil osztályaim, és nem egy tanítványomat láttam aztán viszont akár a Honvédelmi Bizottság mellett szakértőként, akár a tárcánál. Egy tanár számára ez mindig komoly büszkeség. Éppen jelenleg zajlik a Zrínyi racionalizálása, az egy campusra költöztetés. Ha ez befejeződött és rendeződnek a viszonyok, újra vagy ezzel párhuzamosan el lehet gondolkodni az egyetem küldetésén, filozófiáján. Én személy szerint egy közép-európai biztonságpolitikai központot tudnék elképzelni. Már jelenleg is számos tanfolyam keretében tanulnak itt például a Balkánról érkezett hallgatók. Jelenleg csábítanak vissza néhány óra erejéig, amire ígéretet is tettem, az elmúlt évben ugyanis nem jutott időm arra, hogy felálljak a katedrára. Nagyon hiányzik az óraadás, a tanítás, de ennek csakis akkor látom értelmét, ha előtte alaposan fel tudok készülni. A hallgatók ugyanis nagyon kellemetlen kérdésekkel tudják kényelmetlen helyzetbe hozni azt az oktatót, aki nem rendelkezik pontos és naprakész információkkal.

Honnan ered az érdeklődése a biztonságpolitikai, katonai témák iránt?

A családban nem volt sem rendőr, sem katona, sem tűzoltó: a gimnázium és a kételkedés indított el ezen az úton. Szolnokra jártam a Varga Katalin kéttannyelvű Gimnáziumba, ahol az igazgatónőm, Botka Lajosné – aki most történetesen frakciótársam is a parlamentben – mindig arra tanított bennünket, hogy ha olvasunk egy véleményt, akkor kételkedjünk benne, olvassunk utána és alakítsuk ki a saját álláspontunkat. Mivel a gimnáziumban angolul oktattak több tantárgyat is, sokat tanultunk Nagy-Britanniáról, és akkoriban olvastam egy könyvet az észak-ír konfliktusról, ami igen egyoldalú volt – mivel britek írták. Ekkor kezdtem el érdeklődni elsődlegesen az észak-ír kérdés, majd ezen keresztül a terrorizmus iránt, amit jogi, történeti és gazdasági szempontból egyaránt izgalmasnak találtam. Ez pedig törvényszerűen hozta magával a rendőrség, a hadsereg, a szervezett bűnözés témakörét is, és innen már egyenes út vezetett a doktori disszertációmhoz, amit az antiterrorista politikákból írtam.

Ez jött előbb, vagy a belpolitika iránti vonzalma?

1595871589
A politikai érdeklődésem már sokkal később, az egyetemi évek után jött. 1999-ben, egy elbukott választás után léptem be a Magyar Szocialista Pártba, ami akkoriban éppen megújulási folyamaton ment keresztül. Jó helyen voltam a jó időben, hiszen egyetemi környezetből érkeztem fiatal, diplomás, több nyelven beszélő nőként. Érdeklődésem miatt gyors szakmai kapcsolatom alakult ki az akkori pártelnökkel és ex-külügyminiszterrel, Kovács Lászlóval. Tehát szerencsés csillagzat alatt voltam ebből a szempontból.

Mit tartana még fontosnak hangsúlyozni az elmúlt időszak kapcsán?

Mindenkinek szeretnék köszönetet mondani, aki segítette a tavalyi munkámat, beleértve ebbe a tárca vezetését is a könnyű és rugalmas együttműködésért. Szeretném megköszönni a családomnak és a férjemnek is, hogy támogatnak ebben a beosztásban – sokat jelent nekem, hogy ők biztos hátteret nyújtanak. Számos kollégám velem együtt új volt a minisztériumban, nekik is új volt a környezet, de jól tudtunk együtt dolgozni. Aki ismer, azt tudja, hogy elég pörgős típus vagyok: gyors és alapos, pontos munkát várok.

És a belső pletykák szerint korán is kel…

7 óra után pár perccel kezdem el a munkát, mert akkor még csend van, nyugodtan át tudom nézni az újságokat, az e-mailjeimet. Ameddig munka, előterjesztés van, addig nem megyek haza, ez mindig változó. Amikor a miniszterelnök úr felkért arra, hogy lássam el az államtitkári feladatokat a Honvédelmi Minisztériumban, ezt úgy fordítottam le a magam számára: szolgálnom kell a hadseregben és a tárcánál dolgozókat.