Tizenkét éve a NATO-ban
Szöveg: Szűcs László | 2011. március 12. 12:10Magyarország huszadik századi történelmének egyik legnagyobb sikere, hogy tizenkét esztendővel ezelőtt, 1999. március 12-én csatlakozott a NATO-hoz. Az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének tagjává válni azonban nem volt egyszerű feladat. Elevenítsük fel most a teljes jogú tagság eléréséig vezető utat!
Eleinte ez a kapcsolat meglehetősen gyenge volt, mindössze néhány, magas szintű látogatásra korlátozódott. 1991. decemberében azonban új dimenzióba került hazánk és a szövetség kapcsolata, hiszen Magyarország – a Varsói Szerződés többi, volt tagállamával együtt – alapító tagja lett az Észak-Atlanti Együttműködési Tanácsnak (NACC), amelyet a NATO a volt ellenfelekkel való kapcsolatalakítás és biztonságpolitikai kérdésekről szóló rendszeres konzultáció fórumaként hozott létre.
A PfP-program célja az volt, hogy a NATO és a projekthez csatlakozott országok között elősegítse a nemzeti védelmi tervezés és kiadások átláthatóságát, valamint a fegyveres erők demokratikus ellenőrzését. Ugyancsak célként szerepelt az olyan közös akciókra való képességek kifejlesztése, mint például a békefenntartás, vagy a katasztrófa-elhárítás. Mindemellett a program a védelmi együttműködés széles körét ölelte fel, beleértve az interoperabilitást és a védelmi reformot is.
Hasonlóan kiemelkedő szakasza volt a kapcsolatoknak a NATO és Magyarország együttműködése Bosznia-Hercegovina stabilizációjában. Hazánk a szövetség IFOR/SFOR műveletének 1995 decemberi beindításától, annak 2004-es lezárásáig befogadó nemzeti támogatást nyújtott a műveletben részt vevő NATO-, és PfP-országok kontingenseinek. A szövetségesek – közülük is leginkább az amerikaiak – a taszári magyar katonai bázist használták a boszniai műveleteik logisztikai bázisául.
Mindemellett Magyarország saját műszaki kontingensével is részt vett a küldetésben. A horvátországi Okucaniban, a bosznia-hercegovinai határ közelében települő magyar alakulat hat évig végezte munkáját, s több nemzetközi elismerést is kapott.
A tárgyalások megkezdését követően került sor a NATO-csatlakozásról szóló népszavazásra, amely a magyar demokrácia harmadik országos népszavazása volt, s melyet 1997. november 16-ára írt ki Göncz Árpád államfő.
A nyugati orientáció mellett állást foglaló népszavazás eredményét az Országgyűlés 1998-ban foglalta határozatba.
A csatlakozási tárgyalások sikeres lezárását, illetve a tagországokban és a hazánkban sikeresen lebonyolított ratifikációs folyamatot követően Magyarország – Csehországgal és Lengyelországgal együtt, az egykori Varsói Szerződés tagállamai közül elsőkként – 1999. március 12-én lett a NATO teljes jogú tagja.
Martonyi János, akkori magyar külügyminiszter, az Amerikai Egyesült Államokban, a Missouri államban található Independence városában ezen a napon helyezte letétbe hazánk csatlakozási okiratát.
A történelmi eseményen Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium jelenlegi közigazgatási államtitkára, akkor még mint a tárca helyettes államtitkára vett részt.
Ugyanezen a napon idehaza Tatán, az akkor MH 25. Klapka György Gépesített Lövészdandár névre hallgató katonai alakulatnál tartották meg a csatlakozási ünnepséget, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével szinte a teljes magyar politikai vezetés képviseltette magát.
Sajnos a nemzetközi politikai helyzet úgy hozta, hogy Magyarországnak alig néhány nappal csatlakozását követően lehetősége nyílt szövetségesi elkötelezettségének bizonyítására, miután a NATO 1999. március 24-én, a koszovói válság rendezése érdekében elindította Szerbia elleni légi hadműveletét.
E támadás során Magyarország sokoldalúan támogatta a műveletben részt vevő NATO-erőket. Egyebek mellett azzal, hogy az 1995 óta amerikaiak által használt taszári katonai bázisról is felszállhattak, éles bevetésre induló vadászrepülőgépek. A légitámadások befejeztét követően kezdődött meg a NATO máig tartó KFOR-missziója, amelyben Magyarország a kezdetek óta képviselteti magát.
Fotó: Archív