Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Húsz éve toborzó

Szöveg: Márton Boglárka hadnagy | Fotó: archív |  2022. április 12. 8:23

Több mint két évtizede foglalkozik toborzással Novodomszki János törzszászlós, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei toborzóiroda katonája. Az iroda 2001-es megnyitása óta tagja a csapatnak, aktívan részt vett a mai toborzórendszer kialakításában. Sorkatonai szolgálatát 1985-ben kezdte, majd nyolc évig polgári alkalmazottként is dolgozott.

sorkatonaság

Milyen emlékei vannak a sorkatonai szolgálatról?

A lakhelyemen, Miskolcon tölthettem a sorkatonai éveket, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hadkiegészítő Parancsnokságon. Kevés sorkatona szolgált itt, így összetartó közösség alakult ki. Jó emlékeim vannak, valószínű ezért is kötöttem ki a honvédségnél, mert eredetileg nem voltak ilyen terveim. Autószerelő végzettségem van, a sorkatonaság után egy évig még ebben dolgoztam. Aztán felajánlották, hogy legyek parancsnoki sofőr, ugyanannál a szervezetnél.

Miért vállalta?

Parancsnoki sofőr csak akkor lehet valaki, ha bizalmat szavaznak neki. Büszke voltam erre és törekedtem rá, hogy ezzel a bizalommal ne éljek vissza. Nagyon szerettem vezetni, sok helyen jártam. Akkoriban a sofőrök polgári alkalmazottak voltak, így 1996-ig én sem öltöztem be. Aztán legénységi katona, majd altiszt lettem, mindkettő logisztikusként.

Hogy került a toborzás rendszerébe?

2001-ben, Miskolcon megnyílt az ország első toborzóirodája, ahol sikeresen megpályáztam egy helyet. Büszke vagyok, hogy tagja lehettem az induló csapatnak. Még mindig jó érzés, ha valaki megszólít és elmondja, hogy én segítettem neki a jelentkezésben.

ME toborzóiroda

Mit szeret leginkább a munkájában?

Nagyon érdekes, hogy az idő előrehaladtával hogyan viszonyult a társadalom a honvédséghez. Emlékszem olyan időszakokra, amikor kicsit alábbhagyott a jelentkezési kedv, de ez folyamatos megújulásra késztetett minket. A kezdetektől szerettünk volna minél több emberhez eljutni, ebben nagy segítségünkre voltak a televíziók, újságok és később a közösségi média is. Az elmúlt években a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program és a katonák anyagi megbecsültsége miatt még többen jelentkeznek, így a munkám sosem unalmas. Miskolc nagy múltú katonaváros, de jelenleg nem rendelkezik alakulattal, így még nagyobb kihívás toborozni. Az Önkéntes Tartalékos Rendszernek hála sok fiatal vállalhat a megyében szolgálatot. A munkánk nem csak az ügyfélszolgálat üzemeltetéséről és a rendezvényekről szól, számos háttérmunkát is végzünk, az adminisztrációban pedig nem lehet hibázni. A foglalkoztatási osztályok, iskolák szerepét is kiemelném, köszönjük a támogatásukat.

archív

A tapasztalatára bizonyára nagy szükség van. Gyakran keresik a kollégák szakmai tanácsért?

Eddig minden vezetőm számíthatott a hozzáértésemre és mindig kikérték a véleményemet. Amennyiben a fiatalok igénylik, természetesen velük is megosztom a tapasztalataimat, de nem szeretnék rájuk erőltetni semmit, nekik is megvan a saját elképzelésük, és ez így van rendjén. Nagyon jó a légkör az irodában.

A távoli jövőben milyen nyugdíjasként képzeli el magát?

Remélem jó egészségben leszek, mert mindig akad munka ház körül, szeretek a kerttel foglalkozni. Bükkaranyoson élünk a feleségemmel, az erdő mellett. Van két gyermekünk, idén megszületik a várva várt kisunokánk is. Szeretnék minél több időt a családdal tölteni.

Katonai Sajtó, toborzás