Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonaolimpikonok (4.)

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. július 13. 11:32

A londoni nyári olimpián 2012. július 27. és augusztus 12. között mérik össze képességeiket a világ legjobb sportolói, köztük a magyar csapat kiválósága, a diszkoszvető Kővágó Zoltán százados. Sorozatunk befejező részében a katonasportolók emlékének ápolásáról, a téli olimpiákon is elért eredményekről, valamint az 1980-as moszkvai játékoktól napjainkig történtekről olvashatnak részleteket.

1595938832
A sorozat előző részében nem említettem, hogy a Szovjetunió afganisztáni bevonulása miatt a nyugati országok bojkottálták a moszkvai olimpiát. Ami a politikai közjátékokat illeti, az 1956-os melbourne-i olimpia volt az első, amikor Hollandia, Spanyolország és Svájc a magyar forradalom szovjetek általi vérbefojtása miatt utasította el a részvételt, míg Kambodzsa, Egyiptom, Irak és Libanon a szuezi válság okán nem küldött versenyzőket Ausztráliába, illetve Stockholmba.

Olimpia helyett – „Barátság"

Ezt követően is érték hasonló incidensek az olimpiai eszmét, mígnem bekövetkeztek az 1980-as események. A moszkvai játékokon való részvételtől 65 állam zárkózott el. A következő, 1984-ben, Los Angelesben megrendezett nyári olimpián – Moszkvából kapott utasítás alapján, „viszonzásképp" – a szocialista táborba tartozó országok, köztük Magyarország sportolói nem vettek részt. Ezzel megfosztottak több, olimpiai bajnokságra és éremszerzésre is esélyes sportolónkat a bizonyítás lehetőségétől. Hadd tegyem hozzá: a diktátumnak Jugoszlávia és Románia nem tett eleget.

A távolmaradó szocialista országok versenyzőinek „olimpia helyett" – 1984. július 2. és szeptember 16. között – húsz sportágban, különböző helyszíneken, úgynevezett „Barátság" versenyeket rendeztek. A csehszlovákiai Olomoucban, az augusztusi tornaversenyen Borkai Zsolt alezredes nyújtón a 3., lólengésben és az összetett csapat tagjaként a 4. helyen végzett. A bojkott miatt az ezeken a versenyeken való részvétel hivatalosan az olimpiai szerepléssel egyenértékűnek számít.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin július 13-án, pénteken megjelenő számában!)