Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Készen állnak – tisztjelöltek zárógyakorlata Hajdúhadházon

Szöveg: MH 5. BI LDD |  2012. június 13. 13:24

A hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázis gyakorlótere adott helyet az utolsó éves honvédtiszt-jelöltek zárógyakorlatának június elején. A hallgatók vizsgáját az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. Lövészzászlóalj 3. századának katonái támogatták.

A zárógyakorlat folyamán a jelöltek számot adtak az elmúlt négy évben szerzett elméleti és gyakorlati tudásukról. Az öt nap feladatai között a menet megszervezése, védelmi, illetve támadó harc megvívása, járőr és harcászati légideszant is szerepelt.

A már szakaszparancsnokként debütált tisztjelöltek maguk vezették a szakaszokat és szervezték meg a mozzanatok végrehajtását. A helyenként előforduló kezdeti bizonytalanság után a zárófeladatra már mindannyian biztos kézzel irányították a rájuk bízott katonákat és technikát.

A gyakorlati vizsga ideje alatt jó kapcsolat alakult ki a tapasztaltabb altiszti és legénységi állomány, valamint a feladatot végrehajtó honvédtiszt-jelöltek között. A végzősök kiválóan tudták alkalmazni a kiszolgáló állomány missziós és gyakorlati tapasztalatait a zárógyakorlat feladatainak végrehajtása során.

A látottak és tapasztaltak alapján elmondható, hogy a tisztjelöltek készen állnak a parancsnoki beosztás átvételére és ellátására.

1595937195