Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Köszönet és hála

Szöveg: Varga Erika zls. |  2009. június 26. 8:49

Ez a két szó most elsősorban azoknak a hódmezővásárhelyi és budaörsi embereknek szólt, akik szívesen gyűjtöttek és adományoztak ruhákat és gyermekjátékokat a Koszovóban, Siga, Glodjane, Vitomirica városaiban élő szegény embereknek.

Ezekben a térségekben olyan családok élnek, akik két-három évvel ezelőtt telepedtek le vagy érkeztek vissza a háború előtt elhagyott házaikba. Sajnos munkalehetőség kevés van.

A helyi szervezetek nem tudják megfelelő mértékben támogatni őket. A vitomiricai falu vezetője Rustem Nurkoviq, aki egyébként a helyi iskolában nyelvtanár és szabadidejében az ifjúsági focicsapat edzője, kérte, hogy adjuk át minden egyes adományozó családnak köszönetüket. Tudja, hogy a KFOR-ban szolgálatot teljesítő magyar katonákhoz mindig bizalommal fordulhat. Télen a hidegben tüzifával, most pedig a hőségben nyári ruhával segítettek. Köszönet az együttműködésért és hála az adományokért.

A dobozok kibontása után nemcsak a felnőttek, de a gyerekek is kedvükre válogattak a különféle ruhák között. A kicsiket persze leginkább az apró játékok érdekelték, az egyik kislány azonban szívesen elfogadta Nagy Jenő őrnagy, a magyar zászlóalj parancsnoka által kiválasztott rózsaszín és lila blúzt. A katonák jutalma pedig az emberek mosolya és barátságos kézfogása volt.

CímkékKFORKoszovó