Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Középpontban az EUFOR misszió

Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: Kertész László, Rácz Tünde, archív, Horváth Sztaniszláv |  2024. január 30. 17:58

A Bosznia-Hercegovinában működő EUFOR Althea misszió magyar parancsnoki évéről, a honvédség új kézilőfegyver családjának fejlesztéséről és a kibervédelem öt pilléréről tudhattunk meg részleteket az M1 „HadERŐ – Hazámat szolgálom!” című katonai magazinműsor január 30-i adásából.

65a53c3f8e05f511580033

Hatalmas katonadiplomáciai siker, hogy idén januártól Sticz László vezérőrnagy személyében magyar parancsnok irányítja az EUFOR Althea katonai műveletet Bosznia-Hercegovinában. 2021-ben már volt magyar parancsnoka a koszovói KFOR missziónak, most pedig egy teljes éven át magyar parancsnok vezeti az EUFOR-t.

Sticz vezérőrnagy a balkáni misszióban számíthat kiemelkedő tervező és elemző képességeire, de a csapatjátékos oldalára is szükség lesz, hiszen huszonhárom nemzet katonájával kell együtt dolgoznia.

Eufor_racz (3)

A Magyar Honvédség nemcsak résztvevője, hanem koordinálója és irányítója lesz a bosznia-hercegovinai katonai műveletnek. A korábbinál több, mintegy négyszáz katona vesz részt a szolgálatban, ugyanis a kiutazó kétszázötven katona mellett hazánkban készenlétben áll egy százötven fős állomány is. A megnövelt szerepkör eredményeként új feladatokat kapott a Magyar Honvédség. Magyarország látja el a légi kutató-mentő, illetve a légi kiürítési képességeket egy helikopteres alegységgel, valamint kutyás járőrrel bővített tűzszerész csoportot is biztosít. Az elsődleges orvosi ellátáshoz kapcsolódó feladatokat szintén hazánk katonaorvosai látják el.

Gestamen

A Magyar Honvédség jelenében a missziók mellett kiemelt fontosságú a haderőfejlesztés is, melynek újabb mérföldkövét jelenti a hazai lőfegyvergyártás megújulása. Nemzetközi tapasztalattal rendelkező hazai szakemberek fejlesztik egy csongrádi üzemben hadseregünk legújabb kézilőfegyver családjának típusait. A mérnökök már a gépfegyver és gépkarabély modell fejlesztésének végső fázisában járnak, a gyártásoptimalizálást követően már megkezdődhet a tényleges gyártás. Az automata támogató fegyvereknél jelenleg a tervezés folyik.

hsztancyber

Napjainkban a kiber fogalom mindenki számára ismert, de nemcsak civil területen kell megvédeni az információkat, hanem a hadászatban, a hadseregben használatos, minősített információk és titkos adatok is nagyfokú védelmet igényelnek. A hatékony kibervédelem érdekében 2022 januárjában megalakult az MH Kiber- és Információs Műveleti Központ. A kibervédelem feladatkörének öt alappillére: az adat és információgyűjtés, -elemzés, -értékelés; a művelettervezés; a műveleti képesség kialakítása; a művelettámogatás és az oktatás. A NATO 2016-tól önálló domain-ként tartja számon a kiberteret a szárazföld, a légierő és a haditengerészet mellett.

A szentendrei műveleti központban folyamatosan figyelik a kibertér eseményeit, valamint művelettámogató szerepkörüknek eleget téve az információszerzésben segítik az alakulatokat a központ szakértői.

Az „M1 HadERŐ – Hazámat szolgálom!” magazinműsor január 30-i adása itt érhető el. 

Címkékmagazin
Kapcsolódó cikkek