Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folytatódik a tettre kész, modern haderő építése

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: honvedelem.hu archív |  2024. január 23. 14:47

„A mi feladatunk, hogy a veszélyek korában a magyar emberek biztonságát garantáljuk – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf az M1 csatorna „HadERŐ – Hazámat szolgálom!” című katonai magazinműsorában. Magyarország honvédelmi miniszterének évnyitó gondolatain túl az e heti adásban a veszprémi Szikla, azaz a hazai légtérellenőrzés központjának újabb érdekes szeletét ismerhettük meg. Emellett bemutatkozott a honvéd tisztképzés otthona, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum múzeumpedagógusai segítségével a Bálna Honvédelmi Központ is.

hader2

A január 23-i adásban Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter elmondta: a tárca számára kiemelt kérdés, hogy a haza fegyveres védelméhez minél több fiatal csatlakozzon. Erre aktív és tartalékos jogviszonyban egyaránt van lehetőségük a honvédségi szolgálat iránt érdeklődőknek. A honvédelmi miniszter úgy fogalmazott: az is „a mi feladatunk, hogy a veszélyek korában a magyar emberek biztonságát garantáljuk.” Az évek óta tartó és folyamatosan zajló fejlesztések célja az, hogy a Magyar Honvédség hiteles elrettentő erővé váljon és így hazánk elkerüljön minden olyan konfliktust, ami kockáztatná az állampolgárok biztonságát.

„Egy valóban ütőképes, jól felfegyverzett, modern haderőt akarunk létrehozni, komoly, komplex, digitalizált eszközrendszerrel. Ehhez olyan katonákra van szükség, akik kiválóan tudják alkalmazni azokat a haditechnikai eszközöket, amik a Magyar Honvédségben megjelentek és még meg fognak jelenni” – szögezte le Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Hozzátette: a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség felső vezetésének feladata az, hogy minél szélesebb körben ismertesse meg az állampolgárokat a katonai szolgálat előnyeivel és lehetőségeivel.

hader3

Magyarország honvédelmi minisztere szólt a Száhel-övezet – és konkrétan Csád - biztonsági kérdéseiről is. Rámutatott arra, hogy bár a régió földrajzilag messze van Magyarországtól, a térség mindenkori biztonsági helyzete – elsősorban az illegális migráció miatt – kihat Európára és konkrétan hazánkra is. Éppen ezért szavazta meg a magyar kormány azt a komplex segítségnyújtási csomagot, aminek részeként magyar katonák is szolgálnak majd a régióban.

A miniszter emlékeztetett arra is, hogy 2022 végén átlagosan 25 százalék körüli emelést tudtak minden állománykategóriában végrehajtani, amit most egy átlagosan 11 százalékos illetményemeléssel folytatnak. Az illetményemelés célja, hogy a magyar katona egzisztenciálisan stabilan, biztonságban és a munkaerőpiaci viszonyokhoz képest is a feladat és a szolgálat nagyságával, presztízsével és komplexitásával arányos megbecsülést kapjon.

Az adásból kiderült többek között az is, hogy az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ hadműveleti központjában ad szolgálatot az a kutató-mentő koordinátor is, aki – összhangban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal - szükség esetén riasztja a légierő speciális kutató-mentő szolgálatát, vagyis a Pápán és Szolnokon települő helikopteres állományt. A műveleti központ folyamatos kapcsolatban áll az ország valamennyi fontos hatóságával és jelentős közfeladatot ellátó intézményével, ami azért fontos, mert a légi kutatás-mentés korántsem színtiszta katonai feladat.

DSC_0014

A legújabb adásból kiderült az is, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara az egyetlen olyan felsőoktatási kar Magyarországon, ahol katonatiszteket képeznek.

„A fiatalokat felkészítjük arra, hogy mentálisan, fizikálisan; valamint elméleti és gyakorlati tudással egyaránt meg tudjanak felelni a XXI. század kihívásainak. Nem csak oktatjuk, de neveljük is a tisztjelölteket, hiszen a katonai hivatás különleges tulajdonságokat követel meg és a katonai nevelés miatt válnak mássá, mint a többi egyetemi hallgató. A Magyar Honvédség a haza védelmére készül és a tiszteknek egészen szélsőséges körülmények között is tudniuk kell vezetni a beosztott állományt” – mondta dr. Lippai Péter dandártábornok, a kar dékánja. Mindemellett tanfolyamok és továbbképzések útján a kar biztosítja a már tisztként szolgáló katonák tudásának szinten tartását is.

hader4

Végezetül a nézők megismerkedhettek a Bálna Honvédelmi Központtal, ahol a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum múzeumpedagógusai segítségével a fiatalok akár ezer évet is visszarepülhetnek az időben. Az érdeklődő diákok mintegy húszféle élménypedagógiai óra közül választhatnak, ha interaktívabb módon szeretnék megismerni hazánk hadtörténelmét.

Kapcsolódó cikkek