Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Afganisztán – Csaknem negyedével több civil áldozata volt a konfliktusnak az első félévben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. augusztus 1. 13:22

Jelentős mértékben, 23 százalékkal növekedett az afganisztáni konfliktus civil áldozatainak száma 2013 első felében a tavalyi év hasonló időszakához képest egy július 31-én, szerdán nyilvánosságra hozott ENSZ-jelentés szerint. A tanulmány a halálesetek mellett a sebesülteket is az áldozatok közé sorolja.

A tálib felkelők, valamint a nemzetközi és afgán hadsereg közötti konfliktusban 2013 első felében 1319-en vesztették életüket, ami 14 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Emellett 2533 sebesült volt civil, ami 28 százalékos növekedésnek felel meg.

Az áldozatok száma jelentősen emelkedett a nők és a gyerekek körében.

2013 első hat hónapjában 106 nő vesztette életét a konfliktusban és 241 sebesült meg, ami 61 százalékos növekedés 2012 első feléhez képest – áll az afganisztáni ENSZ-misszió (UNAMA) jelentésében.

A gyerekek esetében az emelkedés 30 százalékos: 231-en haltak meg és 529-en sebesültek meg idén.

A 2012-es évhez hasonlóan idén is a házilag gyártott pokolgépek okozták a legtöbb sebesülést és halálesetet a civilek körében. Az öngyilkos merényletek mellett a tálibok legfontosabb fegyverének számító robbanószerkezetek 443 civillel végeztek és 917-et sebesítettek meg az első félévben.

A pokolgépek után az afgán erők és a felkelők közötti összecsapások követelik a legtöbb áldozatot, ami új jelenség – hívta fel a figyelmet az ENSZ-misszió.

A harcok során 207 civil vesztette életét és 764 sebesült meg az idei év első felében, ami 42 százalékos emelkedés.

A civil áldozatok számának növekedésével megfordult a 2012-ben megfigyelt csökkenő tendencia – figyelmeztet a misszió, amely az afgán kormány és a helyi hadsereg számlájára írja a sajnálatos jelenséget.

A 350 ezer tagú afgán biztonsági erők egyre gyakrabban szembesülnek a lázadók támadásaival, mióta a NATO vezette afganisztáni nemzetközi haderő helyett ők felelnek az ország biztonságáért.