Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Áradás Indiában: katonák is mentik az embereket

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. június 23. 10:56

Katonák is mentik az embereket, akiket körbe zárt az áradás India északi részén. Június 22-én, szombaton már 560 volt a katasztrófában bizonyosan meghaltak száma, több mint 13 ezer embert eltűntként tartanak nyilván – közölték tisztségviselők. A katasztrófamentők folyamatosan újabb és újabb holttesteket találnak.

A himalájai Uttarakhand szövetségi államban mintegy 50 ezer embert kell még kimenteni a víz által körbezárt lakhelyéről. Helikopterrel is mentik az embereket, de ez lassú folyamat, ezért mozgósítottak több ezer katonát, akik utat vágnak az árvíz által leginkább sújtott Kedarnath hindu zarándokhelyhez. A legjelentősebb kedarnathi templomban 250 ember lelt menedékre, és várja, hogy elszállítsák.

A hadsereg helikopterekről élelmet és ivóvizet dob le azoknak, akiket egyelőre nem tudnak kimenteni. Harmincháromezer embert már biztonságba helyeztek.

A monszuneső idén a vártnál két héttel korábban érkezett az ázsiai országba, és felkészületlenül érte a lakosságot.

Uttarakhand és Himácsal Prades államban az utóbbi évek hasonló időszakához képest háromszor annyi eső hullott az idén. Az indiai főváros, Újdelhi számos körzetében is súlyos a helyzet, mert a Gangesz és a Dzsammu folyó kilépett medréből.

Címkékárvíz