Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elfogták a két szökésben lévő fegyverest

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 17. 9:46

Elfogták március 16-án, szerdán a belga hatóságok azt a két szökésben lévő férfit, akik kedden délután nyitottak tüzet rendőrökre egy házkutatás során Brüsszelben.

A rendőrökre tüzet nyitó férfiak egy harmadik társát a helyszínen agyonlőtték a rendőrök, a két szökevénynek a háztetőn át sikerült elmenekülnie. Egész éjjel kutattak utánuk a rendőrök. A VTM flamand nyelvű belga közszolgálati televízió információi szerint szerda reggel hatkor a belga főváros déli, Forest nevű kerületében sikerült őket elfogni, ahol a lövöldözés is volt.
Marc-Jean Ghyssels, a kerület polgármestere szerint a terület teljesen felszabadult, biztonságos, a műveleteket a hatóságok befejezték.

Belga és francia nyomozók a tavaly novemberi párizsi merényletekkel összefüggésben tartottak házkutatást kedd délután, de egy ajtón keresztül ismeretlenek gépkarabéllyal tüzet nyitottak rájuk. Négy rendőr könnyebben megsebesült.
A belga szövetségi ügyészség esti tájékoztatása szerint az egyik gyanúsítottat ezt követően agyonlőtték, azonosítani azonban egyelőre nem sikerült.
Két másik feltételezett tettes a háztetőkön keresztül elmenekült, és azóta is szökésben vannak.

A La Derniére Heure című napilap értesülései szerint egy testvérpárról lehet szó, a már korábban is körözött Khalid és Ibrahim El Bakraouiról.
A testvérek egyikét terrorszervezetben való részvétellel gyanúsítják. Ibrahimot 2010 októberében már elítélték, amiért egy rablás közben rálőtt a rendőrökre.

A Le Soir című lap arról számolt be, hogy mindössze rutinellenőrzést hajtottak végre kedd délután, nem vártak komoly eredményt a házkutatástól. Az előző napon olyan információk is napvilágot láttak, amelyek szerint a rendőrök a párizsi terrorcselekmények feltételezett főszervezőjét, Salah Abdeslamot keresték, ezt azonban cáfolták a hatóságok.

A párizsi merényletek elkövetői közül többen is Brüsszelben éltek korábban. Egyes hírek szerint Salah Abdeslam a támadásokat követően is húsz napon át bujkált a városban.
A szökésben lévő Abdeslam ellen Belgium a novemberi támadást követő napokban nemzetközi elfogatóparancsot adott ki, de azt sem tudni biztosan, hogy még Európában van-e.
A francia fővárosban hét helyszínen elkövetett novemberi merényletsorozatnak százharminc halálos áldozata volt.