Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyerekkatonákat ölt meg a Fülöp-szigeteki hadsereg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. február 1. 15:52

Három gyerekkatonát azonosított a Fülöp-szigeteki hadsereg a muzulmán felkelők ellen az ország déli részén folytatott széles körű hadművelet 53 halottja között – közölte a hadsereg egy illetékese.

Dickson Hermoso ezredes elmondta, hogy az iszlamisták ellen indított támadásban 52 lázadó – köztük a három gyerekkatona -, valamint egy katona halt meg.

Mint mondta, a szélsőségesek felfegyverzett gyerekeket vetnek be, akiket terepszínű egyenruhába öltöztetnek. „Amikor lecsapunk rájuk, nem lehet tudni, hogy azok gyerekek vagy harcosok" – mondta Hermoso. Hozzátette, hogy a gyerekkatonákat nem sokkal haláluk után a muzulmán rítus szerint temették el.

A hadsereg támadása azt követően történt, hogy a múlt héten befejeződtek a tárgyalások a kormány és a Moro Iszlám Felszabadítási Front (MILF) muzulmán lázadószervezet között. A felek a következő hetekben aláírják a végleges békemegállapodást, miután sikerült elhárítani a végrehajtását hátráltató utolsó akadályokat. Ezzel véget érhet az 1970 óta tartó felkelés, amelyben már mintegy 150 ezer ember vesztette életét.