Letartóztattak nyolc feltételezett dzsihadistát Spanyolországban
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2015. március 14. 14:28A spanyol rendőrség egy összehangolt akcióban március 13-án, péntek hajnalban különböző helyszíneken nyolc olyan gyanúsítottat tartóztatott le, akik a bizonyítékok szerint dzsihadista szervezethez tartoznak – jelentett be a belügyminisztérium.
Két további feltételezett dzsihadistát kedden tartóztattak le a Spanyolországhoz tartozó, Marokkóval szomszédos afrikai Ceuta enklávéban. Ők arra készültek, hogy Spanyolországban vagy valamely más európai országban követnek el terrortámadást.
Már január 24-én letartóztattak négy embert, aki „ugyanehhez a dzsihadista sejthez tartozott" – közölte szintén a minisztérium.
Tavaly ötven embert tartóztattak le Spanyolországban szélsőséges iszlamista szervezetben való részvétel gyanújával. A idei év elején mintegy hatvan ember volt vizsgálati fogságban terrorizmus gyanújával a spanyol börtönökben egy igazságügyi forrás szerint.
Az AFP francia hírügynökség szerint több más európai országhoz – Franciaországhoz, Németországhoz, Nagy-Britanniához – képest Spanyolországból viszonylag kevesen utaznak Irakba, Szíriába, hogy valamely szélsőséges szervezethez csatlakozzanak. Spanyolországból mintegy százan tették ezt már meg.