Másfél ezer foglyot szabadítottak ki, tömegsírt találtak Palmürában
2016. április 4. 16:01Mintegy ezerötszáz embert szabadítottak ki az iraki biztonsági erők az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egyik börtönéből.
A hadsereg februárban foglalta vissza az iszlamistáktól a tartományi székvárost, Ramádit, a terroristák egy része azonban elmenekült a hetven kilométerre fekvő Hítbe.
Az iraki fegyveres erők csütörtökön indították meg a Hít elleni offenzívájukat. A hadsereg jelenleg ennek a városnak a visszavételét tekinti legfontosabb céljának, mivel az Iszlám Állam iraki és szíriai állásai közti egyik utánpótlási vonalon fekszik. Az iraki parancsnokok szerint Hít visszafoglalása kulcsfontosságú ahhoz, hogy egyesítsék a Bagdadtól északra és nyugatra tevékenykedő fegyveres erőket az Iszlám Állam kezén lévő legnagyobb város, az észak-iraki Moszul ostromának megkezdése előtt.
A szíriai kormányhadsereg eközben tömegsírra bukkant Palmürában az Iszlám Államtól visszafoglalt területen – közölte egy katonai forrás szombaton.
A jelentős orosz légi támogatással megerősített szíriai kormányerők a múlt vasárnap vetették vissza az IÁ fegyvereseit, ezzel komoly csapást mérve a szélsőségesekre.
A tömegsírt Palmüra északkeleti csücskében találták meg, egyelőre ez az egyetlen, amire rábukkantak a szíriai kormányerők – adta tudtul a forrás. A sírban civilek és a szíriai hadsereg katonái voltak eltemetve.
A SANA szíriai állami hírügynökség jelentése szerint több nőt és gyereket lefejeztek, és így temették el őket.
Az Iszlám Állam tavaly májusban foglalta el Palmürát, ahol a helyi sajtó szerint mintegy négyszáz embert végeztek ki a megszállás első napjaiban.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet értesülései szerint az IÁ számtalan embert kivégzett, a holttesteket pedig a város külterületén hantolta el.