Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Parancsnoki látogatás a Baltikumban

Szöveg: Tóth Róbert főhadnagy |  2019. július 17. 9:38

A Magyar Honvédség Balti Fegyveres Légvédelmi Készenléti Alegységnél (MH BAP FLKA), a litvániai Siauliai repülőbázison tett látogatást Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka. A delegációt – melynek tagja volt Kilián Nándor dandártábornok, a Magyar Honvédség légierő szemlélője is – Ugrik Csaba dandártábornok, az MH BAP FLKA parancsnoka fogadta.

1599206306

A vizit a magyar kontingensparancsnok jelentésével és részletes szakmai tájékoztatójával kezdődött, melyben Ugrik dandártábornok kitért a balti légtérrendészeti misszió feladataira, a szervezeti struktúrára, az eddigi éles riasztások részleteire, valamint a térségben állomásozó NATO erőkkel történő együttműködésen alapuló szerepvállalásokra.

Ezt követően az elöljárók megtekintették az MH BAP FLKA szolgálati helységeit majd udvariassági látogatást tettek a litván légierő parancsnokánál.

1599206307

A látogatás első napjának zárásaként, Korom Ferenc altábornagy állománygyűlés keretében vázolta a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében tervezett további fejlesztéseket, és kiemelte a balti légtérrendészeti feladat fontosságát. Méltatta és megköszönte az állománynak azt a professzionális munkát, amelyet a nemzetközi visszajelzések is hűen tükröznek és ezzel öregbítik a Magyar Honvédség jó hírét. A Magyar Honvédség parancsnoka az MH BAP FLKA munkájának elismeréseként emlékplakettet adott át Ugrik Csaba dandártábornoknak. Felkészültségért, valamint a repülésbiztonság fenntartása és a repülőesemény megelőzése érdekében végzett szakmai munkájáért oklevélben részesült Veisengruber Zoltán százados, repülőgép üzemeltető tiszt is.

1599206307

A második napon a delegáció tagjai megtekintették egy „Tango" riasztás teljes folyamatát, műszaki előadás keretében tájékozódtak a JAS-39 Gripen üzemeltetés részleteiről és aktuális helyzetéről majd szakmai beszélgetésre került sor a hajózó állománnyal.

1599206307

A látogatás összegzéseként Korom altábornagy elégedettségének adott hangot az MH BAP FLKA eddigi feladatvégrehajtásáról és mint fogalmazott: hasonló fegyelmet és magasszíntű, precíz szakmai munkát vár el az állománytól a jövőben is.

1599206307

Fotó: Harmath Attila főhadnagy és a szerző felvételei