Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Románia kész fogadni az Afganisztánból hazafelé vonuló amerikai csapatokat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. október 19. 13:23

Románia nagyon közel áll ahhoz, hogy megállapodást kössön az Egyesült Államokkal az Afganisztánból hazafelé vonuló csapatok fogadásáról valamelyik légitámaszpontján, a Fekete-tenger partján – közölték helyi idő szerint október 17-én, csütörtökön a Pentagonban.

A megállapodás lehetővé tenné Washington számára, hogy megoldja az egyik legfontosabb logisztikai gondját, amikor 2014-ben kivonja katonái nagy részét a közép-ázsiai országból. Az amerikaiak ma a Kirgizisztánban lévő Manasz légi bázist használják, de az ott kötött szerződésük 2014 júliusában lejár – mondta el egy a neve elhallgatását kérő illetékes.

„A szerződés utolsó részleteinek a tisztázása most folyik" – tette hozzá, és emlékeztetett arra, hogy pénteken Bukarestben találkozik az amerikai és a román védelmi miniszter. A kivonulás logisztikája „hihetetlenül bonyolult" – mondta.

Afganisztánban mintegy 51 ezer amerikai katona és rengeteg nehéz harci anyag van. Ezek zömét 2014 vége felé vonják ki.