Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sok áldozata van a légicsapásoknak Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. június 14. 12:17

Legalább 20 halálos áldozata van a június 12-ei, vasárnapi légicsapásoknak a Szíria északnyugati felében lévő Idlíb városában – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, londoni székhelyű emigránsszervezet.

Az OSDH szerint a bombázott területek között egy piac is volt és legalább öt gyermek is az áldozatok között van. Ugyanakkor félő, hogy az áldozatok száma növekedhet, mivel számos súlyos sérült van.

A helyi aktivisták hálózatára támaszkodó szervezet nem tudta megállapítani, hogy a szíriai vagy az orosz légierő bombázott-e, mivel mindkettő bevetéseket hajtott végre a térségben.

Oroszország tavaly szeptemberben avatkozott be a szíriai konfliktusba, támogatva Bassár el-Aszad elnök kormányának erőit.

Idlíb városa, valamint az azonos nevű tartomány is felkelő csoportok, köztük az al-Kaida szíriai ágának számító an-Nuszra Front szélsőséges szervezet fellegvárának számít, és a nemrég megalakult fegyveres gyűjtőszervezetnek, a Hódítás Hadseregének az ellenőrzése alatt áll. Ennek vezető ereje az an-Nuszra Front, amely mint terrorcsoport az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel együtt ki van zárva a szíriai tűzszüneti megállapodásból.

Az OSDH szerint a Maarat an-Numan nevű településen, mintegy 30 kilométerre délre Idlíbtől további hatan veszették életüket a nap folyamán légicsapásokban.

Az elmúlt hetekben a tartományban súlyos bombázások voltak, így május végén tíz orosz légicsapás érte Idlíbet, amelynek során legalább 23-an vesztették életüket, köztük hét gyerek is.