Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új elnököt választott a Szíriai Nemzeti Koalíció

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. január 6. 19:03

Új elnököt választott a nyugati államok által támogatott Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) nevű ellenzéki ernyőszervezet a Törökországban élő Háled Hudzsa személyében – számolt be róla január 5-én, hétfőn a szövetség.

A 49 éves orvos a vasárnap este, a szövetség isztambuli tanácskozásán tartott szavazáson nyerte el a koalíció tagjai többségének bizalmát. A férfi Hádi al-Bahrát váltja az elnöki székben, akinek hivatali ideje december végén lejárt.

Hudzsa mindeddig Törökországban képviselte a koalíciót.

A türkmén nemzetiségű, Damaszkuszból származó, 29 éve emigrációban élő politikus állítólag közel áll az ankarai kormányhoz.

Az új elnök bírálta azt az orosz kezdeményezést, miszerint a Bassár el-Aszad szíriai elnök által vezetett kormány és a szíriai felkelők képviselői Moszkvában folytassák a béketárgyalásokat. Hudzsa hétfőn azt mondta, hogy a Kreml nem hívta meg az SZNK-t a január végére tervezett egyeztetésekre, hanem csupán a szíriai ellenzék egyes képviselőit invitálta a találkozóra.

A Szíriai Nemzeti Koalíciót a nyugati országok, Törökország, valamint Szaúd-Arábia és Katar támogatja. A szövetség korábban felállított egy emigráns „kormányt" a szíriai felkelők kezén lévő területek igazgatására, de a kormányzat és a koalíció befolyása erősen korlátozott.

A 2011-ben békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkollott szíriai felkelésben az ENSZ becslése szerint majdnem kétszázezren haltak meg. A harcokban eredetileg a Bassár el-Aszad elnökhöz hű kormányerők csaptak össze a szíriai felkelőcsoportokkal, mára azonban szinte lehetetlen megállapítani, hogy ki ki ellen harcol.