Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Válaszlépéssel fenyeget Teherán

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 5. 19:15

Válaszlépést helyezett kilátásba Haszan Róhani iráni elnök december 4-én, vasárnap arra az esetre, ha az amerikai elnök aláírná az Irán elleni szankciókról szóló amerikai törvény meghosszabbítását. 

A washingtoni Fehér Ház jelezte a minap, hogy Barack Obama valószínűleg aláírja a hosszabbítást, mert meggyőződése, hogy nem sérti a nagyhatalmak és Irán tavalyi nukleáris megállapodását.

Az amerikai szenátus egyhangúlag szavazta meg csütörtökön az Irán elleni büntetőintézkedéseket rögzítő törvény (ISA) hatályának meghosszabbítását tíz évvel.

A törvényt 1996-ban alkották meg, és azóta tízévenként megújítják, illetve meghosszabbítják az érvényességét. A törvény érvényessége most decemberben járt volna le, és november közepén a képviselőház már megszavazta a meghosszabbítását. A szankciók az energetikai és a védelmi iparra, valamint a bankszektorra vonatkoznak, és az a céljuk, hogy megakadályozzák Iránt atomfegyver kifejlesztésében.

Róhani vasárnap az iráni parlamentben azt mondta: a törvény meghosszabbításával az Egyesült Államok példátlan módon megsértené a nukleáris megállapodást, és ha ez megtörténik, akkor Irán határozott és arányos válaszlépést tesz. „Ha Barack Obama elnök aláírja a törvényt, akkor azzal megszegi az Egyesült Államok vállalásait" – jelentette ki.

A szenátusi szavazás óta a teheráni külügyi tárca, a parlamenti elnök és Ali Hamenei ajatollah, legfőbb iráni politikai és vallási vezető is megnyilatkozott az ügyben, utóbbi azt mondta: az amerikai törvény meghosszabbítása egyértelműen a nukleáris megállapodás megsértését jelentené.