Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Összetartozás, sportszerűség, hazaszeretet

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2016. december 5. 18:29

Katonaolimpikonok jelenlétében, katonai toborzók bevonásával tartott tájékoztató előadást a Budapesti Honvéd Sportegyesület sportolói számára dr. Simicskó István december 5-én, hétfőn.

1596024099

A honvédelmi miniszter úgy fogalmazott: a sport olyan közös nevező, amely mindenféle politikai csatározáson felül áll. Rajta keresztül kellő büszkeséggel élhetjük meg magyarságunkat, hiszen a magyar sportolók mindig nagyon sok sikert hoztak a nemzet kincsestárába. A katonai hivatás pedig olyan hivatás, amely a legmagasabb, legnemesebb szintű közösségi felelősségvállalást jelenti: a katonák már eskütételükkel megfogadják, hogy akár életüket is feláldozzák a hazáért. A sportolók szintén elkötelezettek a haza iránt. Mindkét közösséget áthatja az összetartozás, a sportszerűség, az aktivitás, a tenniakarás érzése: mind a katonák, mind a sportolók esetében közösségi feladatvállalásról beszélünk.

Dr. Simicskó István elmondta: a tárca célja, hogy erősítsék a haderőn belül a sportéletet, egyúttal pedig szeretnék, ha minél több fiatal sportoló vállalná a katonai hivatást, így egybekapcsolva a két felelősségvállalási kultúrát. Példaként említette a szintén jelen lévő Marosi Ádám főhadnagyot, aki a 2012-es londoni olimpiai játékokon bronzérmet szerzett öttusában.

1596024099

A miniszter szavait követően Gáspár Miklós Levente alezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság toborzó és érdekvédelmi osztályának vezetője tartott előadást a sportolóknak a honvédségi életpályáról, a lehetőségekről. Ezután Krizsán Szabolcs hadnagy, nemzetközi szinten is elismert cselgáncsozó javasolta a megjelenteknek a katonai pályát.

Az előadások után a honvédelmi miniszter is válaszolt a felmerülő kérdésekre.

1596024099

Fotó: Rácz Tünde