Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

WSJ: Washington és Phenjan hírszerzése egy évtizeden keresztül titkos kapcsolatot tartott fenn egymással

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. január 22. 19:42

Washington és Phenjan hírszerzői egy évtizeden keresztül titkos kapcsolatot tartottak fenn egymással – jelentette internetes oldalán a The Wall Street Journal (WSJ) című lap január 21-én, hétfőn.

A lap állítása szerint a titkos csatornán keresztül folytatott párbeszéd még a legfeszültebb időszakokban is lehetővé tette a kommunikációt, foglyok szabadon bocsátását és végső soron előkészítette az utat Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető tavaly júniusi, történelminek nevezett szingapúri csúcstalálkozójához. Ez a titkos kapcsolattartást a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) bonyolította, és ennek köszönhetően 2012-ben – tehát az előző elnök, Barack Obama kormányzata idején – két CIA-tisztségviselő is járt Észak-Koreában. A The Wall Street Journal meg is nevezi őket: Michael Morell, a CIA akkori igazgatóhelyettese és legalább egy utódja, Avril Haines utazott el a kelet-ázsiai országba. Obama elnökségének utolsó szakaszában ez a kapcsolat „elaludt".

Mike Pompeo, jelenlegi külügyminiszter még CIA-igazgatóként élesztette újra, amikor – 2017 augusztusában – két munkatársát Szingapúrba küldte, hogy ott tárgyaljanak észak-koreai kollégáikkal. 2018 elejére az amerikai és az észak-koreai hírszerzés képviselői már egy sor nyilvános megbeszélést is tartottak – írta a The Wall Street Journal, megjegyezve, hogy a hírszerzési kapcsolatoknak fontos szerepük volt az első Trump-Kim csúcstalálkozó létrejöttében, mint ahogyan a hírszerzők most is részt vesznek a második csúcstalálkozó előkészítésében. Az amerikai hírszerzés partnere – a The Wall Street Journal állítása szerint – az a Kim Jong Csol volt, aki korábban az észak-koreai hírszerzést vezette, és akit a múlt héten a Fehér Házban fogadott Donald Trump elnök is.

A lap véleménye szerint azonban nemcsak ezek a különleges kapcsolatok járultak hozzá Washington és Phenjan közeledéséhez. Ebben segített Phenjan és Szöul viszonyának javulása is.

Információi forrásait a The Wall Street Journal nem nevezte meg, csupán általában hírszerzési forrásokról, valamint az Obama-kormányzat és a Trump-adminisztráció tisztségviselőiről írt. Értesüléseit sem a CIA, sem a külügyminisztérium és a Fehér Ház nem kívánta kommentálni.

Hétfőn egyébként a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) közzétett egy tanulmányt, amelyben azt állítja, hogy egy eddig nem ismert ballisztikusrakéta-bázist azonosított Észak-Koreában. Victor Cha, a tanulmány egyik összeállítója az NBC televíziónak azt mondta: „az észak-koreaiak nem fognak tárgyalni olyan dolgokról, amelyeket nem hoztak nyilvánosságra".