Küzdelem a kilométerekkel, emelkedőkkel és az időjárással

Pénteken este a rendezvény gyülekező helyszínén érezhető volt, hogy akik eljöttek erre a rendezvényre, egy csapatot alkotnak. Régi jó barátként üdvözölték egymást és adták egymásnak az információkat, hogy ki miért nem tud ma itt lenni. A békefutás egyik rendezője elmondta: az időjárás előrejelzés és az új influenza körüli kérdőjelek nem tettek jót a résztvevői létszámnak. Többen az utolsó pillanatban léptek vissza és volt olyan alakulat, ahonnan egyébként húszan neveztek be, de csak heten érkeztek meg a rendezvény kiinduló pontjára. Olyan csapat is volt, akiknek az utolsó pillanatban robbant le az autójuk, és már nem tudták lerendezni a másik kocsi határon történő kiléptetését.

Másnap reggel fél hatkor volt gyülekező a kollégium parkolójában és a rendezők most is az eget kémlelték. A magyar határra hat órára érkezett a „különleges félkatonai" konvoj, amely tizenkét gépkocsiból állt. A határátlépést követően a gépkocsivezetők egymást segítve tették meg az utat a start helyszínére Okucaniba, ahol már nagyon sokan várták az elkövetkező két nap főszereplőit.

A két település vezetői a protokoll szerint sorakoztak fel és helyezték el a koszorúikat a „Béke oszlopánál", ami Okucani főtere melletti parkban lett felállítva. A koszorúzás alatt a taszári hagyományőrző kör tagjai elénekelték a „Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok" című népdalt. A csoport az előző este a városka kultúrházában is nagy sikerrel lépett fel. A kopjafánál a város templomának szerzetese horvát és angol nyelven mondott beszédet. Megköszönte az egykori magyar kontingens tevékenységét, amit nagyon hasznosnak és példaszerűnek tartott. Külön megköszönte azt az áldozatkész munkát, amit a katonák a templom újjáépítésében végeztek. Ezt követően imát mondott azokért, akik futva viszik el a béke üzenetét Taszárra, imádkozott azért, hogy a futók egészségben megérkezzenek és az úton sok barátot szerezzenek maguknak, valamint kérte az istent, hogy adjon ehhez az eseményhez verőfényes jó időt.

A fényképezéseket követően a sportolókat a város vezető embere síppal indította el a nagy útra. Népes csapat indult neki az első napnak, amelyen egy meglehetősen nehéz 110 kilométeres hegyi terepet kellett leküzdeni. A futók biztonságára a horvát rendőrök vigyáztak, akik a csoport elején haladva, villogó kék fénnyel figyelmeztették a szemből közlekedőket a különleges helyzetre. Az autósok láthatóan tisztelték is ezt a jelzést, lehúzódtak és nagy türelemmel engedték el a futókat. A konvoj többi kocsija a menet végén, vagy éppen megelőzve azt segítették, biztatták, istápolták a kilométereket gyűrő, ettől izzadó és az esőtől ázó futókat, valamint bringásokat. Volt, aki az első tizenkét kilométeres váltást követően bemutatta, hogy mennyi esővíz és izzadság csavarható ki a pólójából. Hitelesítették, fél liternél egy kicsit kevesebb. Már az első váltás után látható volt, hogy a hölgyek is minden erejüket bedobva igyekeznek lépést tartani a fiúkkal. A nyolc futó leány a nehéz terepen, míg a többi hölgy a csapattársak kiszolgálásában, a gépkocsikban igyekeztek helyt állni. A csapatmunka rendkívüli szervezettséget mutatott. Meghatározott helyeken váltották a futókat és biztatták síppal, dobbal és kereplővel a fáradni látszókat. Volt olyan, aki futás közben lerándult, vagy begörcsölt a lába, a csapat rögtön leváltotta és segítséget adtak a bajba jutott társuknak. Útközben nagyon sok kis településen mentek át a futók. Az emberek megálltak és integetve köszöntötték a sportolókat. Ez a spontán kapcsolat a futók és a lakosok között a részvevők szerint felért egy jó energia itallal, ami az újabb kilométerek leküzdéséhez adta meg az erőt.

Az első húsz kilométer után hatott az atya imája és délutánra a kis csapat résztvevői már napfényben tudták letudni a horvát hegyeket és völgyeket. Az este a társaságot a magyar határ közelében érte, a határt hat óra után lépte át a futó csapat. A tervezett időnek megfelelően fél hétre a szálláshely elé érkezett mindenki. Az utolsó szakaszon két fiatal horvát leány is csatlakozott a futókhoz, akik nagyon lelkesen teljesítették az utolsó kilométereket. A gyors fürdés és a vacsora után már szinte látni sem lehetett, hogy ezek a fiúk és lányok több tucatnyi kilométer tudhatnak a lábaikban. Amint meglátták az aulában lévő asztalitenisz felszerelést, a sportolókban előtört a versenyzési kedv és rögtön jöttek a beosztások, hogy ki kit hív ki, egy-egy szettre.

Másnap újra az időjárásé volt a főszerep. A résztvevők és a rendezők egyaránt szomorúan nézegették a felhőket, amiből már reggel esegetett az eső. A futás a barcsi polgármesteri hivatal elől indult. A rajt előtt külön köszöntötték azt a 15 éves fiút, aki először indult el ezen a rendezvényen és kerekezte végig az első napot. A futás útvonalán a rendezők igyekeztek biztosítani a futók biztonságát és jó közérzetét, ennek érdekében az egyik kocsiból még zenét is szolgáltattak a kilométert taposóknak, amihez a kísérő kocsiban lévők ropták a táncot. A ködös, nyirkos idő miatt többször kell váltani a futókat és a teljes ruházatot is.

Ennek ellenére a vállalt időben három óra előtt befutottak a csapatok Taszárra, ahol a térség parlamenti képviselője, valamint Taszár polgármestere és nagyon sok helyi lakos nagy tapssal fogadta a sportolókat. Egy kis pihenés után a résztvevők itt is megkoszorúzták a „Béke kopjafáját" és ezt követően kiosztásra kerültek a 2009-es emlékérmek, majd a jól megérdemelt vacsora következett.

Mátyás Zoltán, a rendezvény főszervezője szerint ez az esemény is jól példázza a két ország jó együttműködését. A horvátok a kezdetektől jó szívvel fogadták a magyarokat és a mai napig sokat jelent számukra ez a kapcsolat. Még napjainkban is láthatóak ebben az országban a háború pusztításai. Nagyon sok emlékmű van azokon településeken, ahol a futók elhaladtak, mert a helyi lakosok sok helyen állítottak emléket a háború polgári áldozatainak. A települések lakói ezért is fogadják minden évben jó szívvel a békefutás résztvevőit.