Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Légvédelmi rakéta kiképzési konferencia Győrött

Szöveg: Vörös István főhadnagy | Fotó: Miklós Máté főtörzsőrmester |  2022. december 13. 14:40

A szokásostól eltérően, ugyanakkor a hagyományokhoz híven rendezték meg az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred idei utolsó vezetői továbbképzési foglalkozását december 9-én.

gyorkonfnyit

Könczöl Ferenc ezredes, az alakulat parancsnoka az idei évben hagyományosan a fegyvernemi naphoz kötődő tematikus fegyvernemi konferenciát a Magyar Honvédség Parancsnoksága, illetve a Légierő Parancsnokság iránymutatásait alapul véve a légvédelmi rakétaezred rövid és középtávú kiképzési célkitűzéseit fókuszba állító kiképzésnek szentelte.

Az előadás sorozaton az alakulat és alegységek vezetői, vezénylőzászlósai és kiképző tisztjei, altisztjei vettek részt. A parancsnok nyitóelőadásában vázolta az ezred előtt álló kiképzési feladatokat és megfogalmazta a kiképzés tervezésével, szervezésével és végrehajtásával kapcsolatos parancsnoki elvárásokat. Ezt követően a délelőtt előadásainak sorát Kolozsi Tamás alezredes, a Légvédelmi Rakéta Műveleti Központ parancsnoka, a SAMOC (Surface-to-Air Missile Operations Centre – Légvédelmi Rakéta Műveleti Központ) gyártói felkészítések tapasztalatait taglaló előadásával kezdte meg, majd Major Nándor százados, az 1. légvédelmi rakétaosztály ütegparancsnoka osztotta meg tapasztalatait a NASAMS (norvég-amerikai gyártású, közepes hatótávolságú rakétarendszer) gyártói felkészítéséről a résztvevőkkel.

gyorkonf6

Ezek után Dede Gyula alezredes, a 2. légvédelmi rakétaosztály parancsnoka tartott beszámolót a francia haderő MISTRAL alegységeinek kiképzésekről, majd Horváth Teodóra honvédelmi alkalmazott, az alakulat angol nyelvtanára és Zsumbera Ervin, a NetCar képviseletében osztotta meg gondolatait a nyelvi felkészítések, valamint a gépjárművezetői képzések helyzetéről. Végezetül a délelőttöt Józsa Balázs hadnagy, a 2. légvédelmi rakétaosztály szakaszparancsnoka zárta, aki az eVA BG (Kiemelt Éberségi Tevékenység Harccsoport) MISTRAL modulja felkészítésének és összekovácsolásának tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal.

Az ebédet követően Szabó Szilva százados, testnevelő tiszt adott képet a katonai testneveléssel kapcsolatos tapasztalatokról és a várható változásokról, majd Matyi Tibor alezredes, parancsnokhelyettes tartotta meg előadását a tábori kihelyezési hetek szervezéséről, végrehajtásáról és tapasztalatairól. Végezetül Melczer József őrnagy, kiképzési főnök vázolta fel a 2023. évi kiképzési rendezvényeket és kiképzési célkitűzéseket, majd a sikeres és eredményes rendezvény a parancsnokhelyettes zárszavával ért véget.

gyorkonf1
Kapcsolódó cikkek
fra7

Francia tüzérek a rakétaezrednél

2022. november 15. 15:09