Lehetőség a nemzetközi tapasztalatok átadására
Szöveg: Papp Nikolett | 2009. november 20. 10:09A HM éves feladattervének megfelelően a több évvel ezelőtt megkezdett program folytatásaként, annak következő szintjeként került sor az Összhaderőnemi Mobil Kiképző Csoport – (NATO JMTT) éves tiszthelyettes fejlesztő foglalkozására Szentendrén.
A rendezvényen nyolc külföldi vezénylő zászlós tartott előadást a Magyar Honvédség különböző alakulataitól érkezett vezénylő zászlósoknak, a katonai szervezeteket képviselő tiszthelyetteseknek, illetve a MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola nyelvtanfolyamán részt vevő állománynak
Az egész napos program lehetőséget adott arra, hogy megerősítse és továbbfejlessze a Magyar Honvédség rangidős tiszthelyettesi állományának ismereteit a jelenleg folyó NATO katonai műveletekről, más nemzetek haderejéről, különös tekintettel a tiszthelyettesi kar kiképzési, előmeneteli helyzetéről, élet-és munkakörülményeik alakulásáról, s nem utolsó sorban, hogy a résztvevők fejlesszék a katonai-szakmai angol nyelvismeretüket. A tiszthelyettesek ismereteinek fejlesztésének ez a módja nem kizárólag magyar sajátosság, hiszen számos NATO-tagországban is hasonló eljárás keretében történik a továbbképzés.
A rendezvényt Juhász István vezérőrnagy,
A megnyitó beszédet követően Bogdán Tibor törzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylő zászlósa vette át a szót és bemutatta a NATO Egyesített Erők Parancsnokságától (JFC Nápoly, Brunsum), valamint a szomszédos országokból érkezett vezénylő zászlósokat.
Az előadás sorozat első részében a NATO szervezetén belüli változásokról esett szó.
A változások két fő oka a gazdasági krízis miatti létszám- és költségcsökkentés, valamint Franciaország újracsatlakozása a NATO katonai rendszerébe.
A második részben a horvát, szlovén, szlovák, szerb, és a román hadseregek vezénylő zászlósai tartották meg prezentációjukat nemzeti haderejükről, a tiszthelyettesi kar helyzetéről, képzési és előmeneteli rendjéről, illetve a Pápára települt C 17-es szállító repülő flotta amerikai vezénylő tiszthelyettese számolt be a feladatukról és a szervezet felépítéséről.
A rendezvény állófogadással zárult, amelyen Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagy, az MH KKB parancsnoka kiemelte, hogy a konferencia hozzásegítette a magyar és nemzetközi tiszthelyettesi kart a szorosabb professzionális és baráti összetartáshoz, együttműködéshez, valamint megköszönte az előadók magas színvonalú beszámolóit, a magyar résztvevők aktív közreműködését.