Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megvádolták az izraeli hadsereget

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. március 23. 13:09

Egy civil szervezet azzal vádolja az izraeli hadsereget, hogy a gázai harcok során akadályozta a palesztin sebesültek kimenekítését, rátámadtak a mentősökre és kórházakat bombáztak le. A hadsereg közölte, hogy már belső vizsgálatot indítottak az ügyben.

A gázai övezetben végrehajtott offenzíva idején az izraeli erők akadályozták palesztin sebesültek evakuálását, és megtámadtak palesztin mentősöket – áll egy izraeli civil szervezet jelentésében. Az Orvosok az Emberi Jogokért (PHR) az egészségügyi etikai kódex megsértésével vádolja az izraeli hadsereget.

Az előző héten a Háárec izraeli napilap izraeli katonák beszámolóira hivatkozva azt állította, hogy a hadsereg erkölcsi mélypontra jutott és védtelen civileket ölt meg a gázai harcokban.

A hétfőn közzétett dokumentum szerint az izraeli erők amellett, hogy számos esetben napokon át nem engedték sebesült és a harctéren rekedt civilek evakuálását, hosszú időre élelem és víz nélkül hagytak civileket. A hadsereg szerintük azt is megtiltotta, hogy a palesztin egészségügyi csapatok eljussanak hozzájuk.

Címkékjogvizsga