Nagy siker volt a laktanyai program
Szöveg: Szűcs László | 2011. április 30. 7:21Idén is népszerű volt a műszakiak napja alkalmából rendezett egész napos programsorozat Szentesen. Az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred laktanyájába közel négyezren látogattak el, így a rendezvényt – amelyen a Debrecenben és a Hódmezővásárhelyen szolgáló műszaki katonák is részt vettek – sikeresnek ítélték a szervezők.
A műszakiak napja idén is nagy sikerű volt – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Nyers József mérnök ezredes. Az alakulat parancsnoka hozzátette: közel négyezren látogattak el ezen a napon a laktanyában. Mint az elmúlt években az már megszokott volt, idén is nagyon sok városi és a környékbeli településeken működő iskolából érkeztek csoportok, hogy a gyerekek megismerkedhessenek a katonák és a rendőrök munkájával.
Természetesen bemutatkoztak a városi tűzoltók, sőt idén először a mentők is kivonultak a rendezvényre; a lánglovagokkal együtt tartottak bemutatót, amelyen azt demonstrálták, hogy miként számolnának fel egy baleseti helyszínt, és hogyan látnák el a sérülteket.
Az idei műszaki napon a szentesi alakulat katonáit nagy megtiszteltetés érte – hangsúlyozta Nyers ezredes – a katonai kiképzés során és a természeti katasztrófák elhárításában tanúsított helytállásuk elismeréseként dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke ezen a napon kötötte fel az alakulat csapatzászlajára az általa adományozott zászlószalagot.
A szervezők meglepetésnek szánták az ezred katonáiból álló zenekar fellépését. A Kanálgép névre hallgató együttes koncertje szintén nagy siker volt – tette hozzá az alakulat parancsnoka – akitől megtudtuk azt is, hogy a rendezvényen részt vevő iskolások egybehangzó kérése volt: jövőre is szeretnének részt venni a laktanyai programokon. A szervezők pedig mindent megtesznek annak érdekében, hogy a műszakiak napját az elkövetkező évben is méltó körülmények között ünnepelhessék meg Szentesen.
Fotó: Archív