Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem emlékszik Demjanjukra a túlélő

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2010. január 20. 9:48

Nem tudta megmondani, hogy látta-e John Demjanjukot az egykori sobibóri haláltáborban az a túlélő, aki kedden tett vallomást az ukrán származású, állítólagos táborőr ellen folyó müncheni bírósági tárgyaláson. A 89 éves Demjanjukot azzal vádolják, hogy 1943 nyarán a sobibóri náci haláltábor őreként legkevesebb 27 900 zsidó fogoly megölésében segédkezett.

A jelenleg 82 éves Thomas Blatt fivére és szülei odavesztek a náci haláltábor gázkamráiban. A tanút – mint mondta – azóta is rémálmok gyötrik, de elvesztett családtagjainak az arcára már nem emlékszik és Demjanjukéra sem. Nagyon hosszú idő telt el azóta – utalt rá, hozzátéve: arra viszont emlékszik, hogy az ukrán különítmény alaposan kivette a részét a foglyok megsemmisítéséből.

Blatt elmondta, hogy – az ugyancsak tanúként megidézett Philip Bialowitz-cel együtt – kényszermunkára választották ki, és így menekült meg a haláltól. A táborban 1943 októberében bekövetkezett lázadáskor mindkettőjüknek sikerült megmenekülniük.

Blatt vallomásában hangsúlyozta, hogy nem a bosszú, nem Demjanjuk megbüntetése hanem az

igazság kiderítése vezérli. Elmondta, hogy az úgynevezett önkéntes segítők nélkül – amilyen Demjanjuk is volt – nem működött volna a nácik gyilkoló gépezete. Sobibórban ilyen együttműködő őrök voltak mindenütt, minden egyes foglyot figyeltek. Az őrök – akik között sok volt az ukrán – segédkeztek a betegek lelövésében is – mondta el Blatt, azt azonban hozzáfűzte: azóta több mint 60 év telt el, és Demjanjukra külön nem emlékszik.

Blatt és Bialowitz egyaránt az Egyesült Államokban él. Kettejük meghallgatására a bíróság három napot irányzott elő.

Az ügyészség fő bizonyítéka a perben az 1393. sorszámot viselő SS-szolgálati igazolvány, valamint egy hivatalos feljegyzés arról, hogy Demjanjukot 1943 márciusában Sobibórba helyezték át. Demjanjuk hadifogoly szovjet katonából lett az SS-nek alárendelt egyik ukrán egység tagja, ellene nincsenek közvetlen, élő tanúk.

A vád ugyanakkor azzal érvel: ha tudni lehet, hogy őrként szolgált a másfél év alatt mintegy 250 ezer zsidót megsemmisítő sobibóri táborban, és azt is, hogy ott az őrök milyen tevékenységet végeztek, akkor tudni lehet azt is, hogy ő mit tett. Maga Demjanjuk tagadja bűnösségét, azt állítva, hogy hadifogolyként 1944-ig német börtöntáborokban volt, és semmi köze nincs a holokauszthoz.

A súlyosan beteg Demjanjukot – aki a korábbi tárgyalásokon egyetlen szót sem szólt – ezúttal is egy ággyá átalakított kerekesszéken tolták be a terembe. A vádlott több betegségben is szenved, így a többi között egy csontvelő-megbetegedésben, továbbá szívgyengeségben és magas vérnyomásban. Az orvosi vizsgálatok után azonban a bírósági szakértők azt a véleményt fogalmazták meg, hogy betegségei ellenére a per lefolytatható, naponta azonban csak kétszer másfél órát engedélyeztek.

John Demjanjuk az első helyen áll a Simon Wiesenthal Központ által legutóbb közzétett, a még életben lévő náci háborús bűnösöket tartalmazó listán.

Címkékvizsga