Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyílt nap múzeum-átadással és zacskós ivóvízzel

Szöveg: Szűcs László |  2009. április 24. 17:21

Ilyen még nem volt Szentes város történetében: a katonák és a rendőrök együtt várták az érdeklődő látogatókat az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj kaszárnyájában. A honvédek a műszakiak napját, a zsaruk pedig a rendőrnapot ünnepelték a Damjanich János laktanyában. A rendezvény több ezer látogatót vonzott.

Még a szervezők is meglepődtek, hiszen már a nyitásra „nem várt tömeg" érkezett a város szélén található laktanyához. A főkapu előtt kialakított parkoló szinte percek alatt megtelt, a később érkezők már csak a főút mellett, a padkán talált maguknak helyet – már, ha találtak… A rendezvényre ugyanis a szervezők meghívták az összes városi, valamint város környéki óvodát, általános iskolát és középiskolát. A legszerényebb becslések szerint is legkevesebb kétezer vendég érkezett.

Nyugodtan ki lehet jelenteni, ennyien még sohasem voltak kíváncsiak a szentesi katonák zászlóalj sorakozójára, mint ezen a napon. Kis túlzással élve, egy gombostűt nem lehetett volna leejteni az alakulótér mögötti focipályán, vagy a dísztribün mellett kialakított „látogatói nézőhelyeken". A felhívójel pontosan reggel kilenc órakor csendült fel, az elöljáró Benkő Tibor altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) parancsnoka, Nyers József mérnök ezredes, zászlóaljparancsnok kíséretében járta le az alakzatot, s köszöntötte a felsorakozott honvédeket.

1595886340
Természetesen április 25-e nemcsak a szentesieknek, hanem a Magyar Honvédség összes, műszaki beosztású katonájának kiemelt ünnep. Így a Tisza-parti város laktanyájában ezen a napon ott voltak a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyen található művelettámogató műszaki zászlóaljának, illetve a budapesti MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj katonái is.

– Április 25-e, immár több mint egy évtizede a műszaki katonák napja. A fegyvernemi ünnep az 1848–49-es forradalom és szabadságharchoz köthető, hiszen 1849-ben, ezen a napon, a komáromi várnál vívott csata során, a hajóácsok és a magyar hadsereg műszaki katonái egyetlen éjszaka alatt építettek meg egy átkelőt a Dunán. S ez a híd később nagyban hozzájárult a magyar csapatok sikeréhez – mondta ünnepi köszöntőjében Nyers ezredes, majd arról beszélt, hogy a nyílt nap legfontosabb célja az alakulat és a város eddig is jónak mondható kapcsolatának további szélesítése.

A zászlóaljparancsnok hozzátette: idén először, a városi rendőrökkel közösen ünnepelnek, hiszen április 24-e, a rendőrség védőszentjének, Sárkányölő Szent Györgynek a napja.

Ezt követően felolvasták Tömböl László mérnök vezérezredesnek, a HM Honvéd Vezérkar főnökének köszöntő levelét, majd Benkő Tibor altábornagy mondott ünnepi beszédet. Az MH ÖHP parancsnoka hangsúlyozta: a műszaki katonák elődjei a történelem folyamán többször is példát mutattak a hősies helytállásból. Többek között az 1848-49-es szabadságharc alatt, amikor is a tavaszi hadjárat sikerében jelentősen kivették részüket.

– A Balkáni háborút követően, a Magyar Műszaki Kontingens tagjaként, illetve a Zöld-foki szigeteken végrehajtott NATO gyakorlaton önök bebizonyították felkészültségüket – mondta Benkő altábornagy, majd hozzátette: a műszaki katonák egy nagy családot alkotnak, s a katonák legyenek büszkék arra, hogy e család tagjai. Ezt követően az MH ÖHP parancsnoka arról beszélt, hogy 2009 a műszaki katonákról szól a Magyar Honvédségben. Nem véletlen, hogy a szokásos őszi, Bevetési Irány gyakorlaton ezúttal a műszakiak mutathatják be képességeiket a Veszprém közelében található Nullaponton, illetve a tervek szerint Ercsi közelében, a Dunán is.

Az állománygyűlés végén elismeréseket és jutalmakat adtak át. A debreceni dandárnál az év műszaki

1595886340
katonájának Lengyel László századost, Csányi Zsolt Mátyás főtörzsőrmestert, illetve Kenderesi Csaba szakaszvezetőt választották meg. Debrecen város polgármestere pedig Bene Zoltán hadnagynak adományozta az általa alapított, ugyancsak az „Év műszaki katonája" elnevezésű díjat.

Szentesen az év tisztje Varga István mérnök alezredes, az év tiszthelyettese Bernátsky László zászlós, az év legénységi állományú katonája Németh Lajos szakaszvezető, az év közalkalmazottja pedig Oprea Magdolna lett.

– Minden katonai alakulat számára nagyon fontos egy olyan hely biztosítása, ahol a történetét, fejlődésének különböző állomásait figyelemmel kísérve, megőrizheti és bemutathatja a múltját az utókor számára. A műszaki zászlóalj a feltételek hiányában sajnos sokáig nem rendelkezett az ehhez szükséges emlékhellyel. Most viszont megvalósult a régi álom, hat év után, a mai napon egy nagyon szép, újonnan kialakított csapatmúzeum került az alakulat birtokába – mondta az állománygyűlést követően, a csapatmúzeum ünnepélyes megnyitóján Nyers József ezredes, hozzátéve: a megnyíló múzeum három teremben, időrendi sorrendben mutatja be az alakulat és Szentes helyőrség történetét. A csapatmúzeum bejárata elé kifeszített nemzeti színű szalagot Benkő Tibor altábornagy vágta át.

Már a múzeum átadásával egy időben megkezdődött a laktanya alakulóterén a program kavalkád. A városi Deák Ferenc Általános Iskola mazsorett csoportjának műsorát az MH 5. Bocskai István Lövészdandár fegyvereseinek bemutatója követte, majd a Dobbantó néptánc együttes lépett a színpadra. Az szolnoki MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj közelharc bemutatóját pedig a Kiss Bálint Általános iskola tanulóinak ugróköteles előadása követte.

1595886341
Ezt követően a városi rendőrök és tűzoltók vették birtokukba a az alakulóteret. A zsaruk kutyás bemutatóval kedveskedtek a közönségnek, majd megmutatták azt is, hogy milyen módon tudják elfogni, illetve ártalmatlanná tenni az autóval közlekedő, vagy éppen egy épületben bezárkózott körözött, fegyveres bűnözőket. „Műsorukat" hatalmas tapssal jutalmazza a közönség, akárcsak a lánglovagok attrakcióját, vagy éppen hódmezővásárhelyi katonai zenekar koncertjét.

Természetesen akadt néznivaló azoknak is, akik nem voltak kíváncsiak a katonák, a rendőrök és a tűzoltók dinamikus bemutatójára. Az alakulótér körül ugyanis az összes, a Magyar Honvédségben rendszerben lévő műszaki technikai eszközt kiállították. Hatalmas, kétéltű lánctalpas PTSZ-eket, BAT–2 tolólapos földmunkagépeket, vagy éppen pontonhíd-elemet szállító gépkocsikat nézhettek meg közelről az érdeklődők. Akadt olyan kisfiú, amelyik mindegyik vezetőfülkébe bemászott, holott lába és a pedálok között legalább fél méteres távolság volt…

A focipálya közepén pedig egy gyönyörű színekben pompázó Mi–24-es harci helikopter várta azokat, akik szerették volna közelebbről is szemügyre venni. Mint az egyik pilóta az érdeklődőknek elmondta: a forgószárnyas NATO kódja a HIND, vagyis magyarul szarvastehén, ezért ezt az állatot festették fel a gépre.
Nem messze innen,

MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ egyik sátrában pedig véradást szerveztek. Sokan hallgattak a hívó szóra: elmentek és ezzel megmentettek három életet.

Eközben a laktanya búvárkiképző bázisán is megállás nélkül zajlottak a programok. Az alakulat búvárai – közülük

1595886341
néhányan a napokban fejezték be a búvár alaptanfolyamot – azt mutatták be, hogy miként kell a víz mélyéről rosszul lett társukat, vagy éppen egy lövedéket felhozni. A bázis épülete mellett kialakított katonai táborra is rengetegen voltak kíváncsiak. Itt a szentesiek mellett a várpalotai MH Bakony Harckiképző Központ, az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj, a tűzszerész és hadihajós zászlóalj, a hódmezővásárhelyi művelettámogató műszaki zászlóalj, illetve a debreceni lövészdandár mutatkozott be fegyvereivel, technikai eszközeivel. A legnagyobb sikere talán a tűzszerészek robotjának volt, főleg miután kiderült, hogy a kezelő kézügyessége kitűnő és távirányítással, a robot karjával még egy sapkát is képes felhelyezni az egyik kissrác fejére. 

Amíg a látogatók a számos program közül választhattak, addig a műszaki alakulatok katonáiból, valamint a rendőrség és a tűzoltóság tagjai közül alapított csapatok a „Vörös Bika" nevet viselő műszaki erőpróbán vettek részt. A csapatok a laktanyában kialakított versenypályákon mérték össze tudásukat több versenyszámban, például sebesültmentésben, gépkocsi húzásban, farönk fűrészelésben, farönk dobásban és gumikerék görgetésben.

Természetesen nemcsak a laktanyában, hanem az alakulat Tisza parton található vízi gyakorlóterén is programok várták a műszakiak napja alkalmából zászlóaljhoz látogató érdeklődőket. A Szőke Folyónál egész nap egy kompátkelőhelyet és egy víztisztító állomást is üzemeltettek a szentesi katonák. A folyó vizéből „készített" zacskós ivóvíznek sokan örültek a kora nyári melegben és a „hajókázást" is mindenki kipróbálta.

További képek:

1595886341
 

1595886341
 

1595886341
 

1595886342
 

1595886342
 

1595886342
 

1595886342
 

1595886342
 

1595886343
 

1595886343
 

1595886343
 

1595886343
 

1595886343
 

1595886344
 

1595886344
 

1595886344
 

Fotó: Rácz Tünde